Lássuk hát, mivel is van dolgunk. Előre szeretném bocsátani, hogy a Panther II öcsikéjének nagy rajongója és végtelen felhasználója vagyok, amikor ezeket a sorokat leírom, így gyakran fogom cikkünk alanyát a VII-es testvéréhez hasonlítani, hogy tudd, mire IS kell számítanod, amikor eljutsz idáig az E 50M-hez vezető rögös úton.
Elöljáróban annyit a történetéről, hogy 1943-ban nyújtotta be a MAN cég, a terveket, ami odáig jutott, hogy két prototípus épült meg, Panther I toronnyal ellátva. De tömeggyártásba sosem került, egyetlen példány élte túl a háborút, amit nem rég restauráltak, youtubeon tessék rákeresni, én is nem rég bukkantam rá!
De ha egy mondatban össze akarom foglalni mi is a Panther II, akkor annyit mondok, hogy a Panther I kissé meghizlalt változata.
Paraméterek
Ágyú
Alapból maga a Panther II amikor megveszed, egyből egy ocsmány toronnyal fog a garázsodban - még kábultan - heverészni, ami arra vár, hogy felrázd neki az első fehérjés shaket és elkezdd tápolni, hogy felvehesse a versenyt a 8-9-10-es tierű tankokkal.
Ezen a tornyon fog pihenni a már jól ismert 75mm-es L/70 löveg, amit egyből le is szedsz és felrakod a helyére az L/100-as szívószálat, ami anno tudott meglepetéseket okozni tier IX-ben is már. Meglepően hatékony, ha távolsági harcról van szó. De nem az L/100-as cső fogja a Panther II-t azzá tenni ami.
Számunkra maga a híres 88-as L/71 löveg lesz az izgató, ami a Tigris ágról köszön vissza. Ha már ott kifejlesztetted, annál kevesebb dolgod lesz. Én személy szerint úgy oldottam fel, hogy a Panther I-gyel játszottam még egy nagyobb menetet (alapból szerettem azt a harcmodort, amit a harckocsi igényelt), hogy feloldhassam a Tiger II-t, aminek az alap ágyúja az L/71.
Ennek adatai szárazon: 203/237/44 mm-es átütés, amihez társul 240/240/295 alapsebzés. Alapból 7,29 másodperc alatt tölt be egy újabb skulót a csőbe, ami azért kielégítő DPM-et produkál. Ehhez járul hozzá egy 0,34-es pontosság és 2,7 másodperces célzási idő. És ezek az értékek ventilátorral, parancsnoki bónusszal, töltésgyorsítóval, csokival és egyéb skillekkel még lejjebb tornázhatóak!! Jelenleg 6,16 másodperc alatt tölt mindennel együtt felvértezve, személy szerint töltésgyorsítóval, szellőzéssel, optikával szereltem az enyémet, időnként csokival segítek rá, ha épp gazdagabb vagyok.
Összehasonlításképp összeszedtem főbb riválisainak töltési idejét, hogy legyen mihez viszonyítani. Egyből kitűnik, hogy nála, csak mostohatesója, a prémium Panther 8.8 rendelkezik nagyobb DPM-mel. De mögötte nem sokkal van lemaradva az STA-1 és a T-34-2, bár szerény véleményem szerint a Panther II-es ágyúja nagyságrendekkel megbízhatóbb, még akár magasabb tierben is.
Szóval mit is kaptunk? Egy olyan ágyút, amely ugyan még mindig nem sebez túl nagyot az elődhöz képest, de mindenképp kielégítő annak nagysága. A célzási idő alacsony, a töltési idő is kiváló a tierjében. A pontosság is kiemelkedő, legalábbis saját érzésem szerint. Ez egy többcélú sniper, ami nem csak arra van, hogy távolról bosszantsd vele az ellent, hanem akár arra is alkalmas, hogy megvédd magad, ha közelharcra kerül sor és ne legyen reménytelen a küzdelem.
Ha top tierben vagyunk, ez az ágyú szépen teljesít a 7-es harckocsikkal szemben, gyorsan tölt, decenset is sebez beléjük és középtávon jó eséllyel találatot visz be. Nagyobb távon ez már lutri, meg lehet próbálni. Akár menet közben is lehet vele próbálkozni, nekem meglepően jó eredményeket produkál, 10/7 lövés találatot visz be, ha nem a leghepehupásabb talajon megyünk, hanem viszonylag sík terepen.
Saját tierjében is még elrettentő fegyverként szolgál, de ha már tier 9-10 következik, ott bizonyosan nagyobb problémáink adódnak a vastagabb bőrű tankok miatt. A gondos célzás, alvázlövés, torony weakspot szinte kötelező kell hogy legyen, minden harckocsinál, ami szembe jön. De ez nem elég a legtöbb esetben, keményen flankelni kell és hátbatámadni, amihez a Panther II-vel lábujjhegyen kell osonni. Az pedig nem könnyű. Rávághatja az ember persze, hogy akkor nyúljunk az aranyhoz! Személy szerint én egy gold kerülő játékos vagyok, pláne ennél a gépnél, ugyanis itt a gold nem ad sokkal többet az átütési mutatóhoz, így nem pazarolnám, de azért betárazok mindig, biztos, ami biztos.
Jómagam 48 AP, 10 APCR, és 2 HE lövedéket raktározok, így érzem a sajátomat tökéletesnek, de ha te szereted a goldot spammolni, nem ítéllek el. Egyszer valaki nekem úgy jellemezte ezt a tankot, ezzel az ágyúval, mintha a Tiger I-et egy tierrel feljebb helyeztük volna.
Torony
Hajjajj, itt kezdődnek a gondok, ugyanis nagyjából ugyanazokkal az adatokkal rendelkezik, mint dicső elődje, 120/60/60 mm. Ez egyáltalán nem sok. Viszont garantált -8°-os lövegsüllyedés engedélyezi nekünk a hulldown minimalista verzióját.
Ellenben maga a harckocsi baromi nagy, mint minden más német járgány ebben a játékban. Szóval magát a testet is elrejteni, hát nem lesz egyszerű feladat, így ne is nagyon számítson senki vad tornyozásra, főleg hogy bármi képes Tier 5-től felfelé belőni a torony frontját.
Ez a harckocsi, csakúgy mint az elődje, nem rendelkezik valódi lövegpajzzsal, csupán egy lövegbölcső van, amiből az ágyú előre mered. Meglepő, de nálam gyakran ezt találják el, ami szerencsés lepattanókat képes eredményezni. De az igazán kancsal lövészeknek ott van a jó nagy kupola, ami ugyan nem világítótorony, de szép pukli a harckocsi kobakján.
A forgási sebessége 30°/másodperc, ami egy nehéz harckocsiéhoz hasonló, viszont látótávja alapból 390, ami átlagosnak mondható. A forgási sebesség alacsony mivolta miatt gyakran szembesültem a harckocsi hátrányaival, hiszen a test és a torony együttes fordulása sem volt gyakran elegendő, ha egy könnyű tank vagy egy mozgékonyabb közepes tört rám. Egyszerűen körbe autóztak és szétlőtték a német hátsóm, ha csak nem tudtam valami tereptárgyhoz hátrálni, pl. egy szűk utcában, ami legalább attól megvéd, hogy a hátsó lemezt is találat érje, bár igaz, így sem véd túl sokat az oldalpáncél, de legalább az ellenfél sem tud állva hagyni, s van esélyed visszalőni, még is csak szemet szemért elv érvényesül.
Felépítmény
Itt szembetűnő lehet a változás, hiszen az előd 85/50/40 mm-hez képest, az Panther II 100/60/40 mm-re hízott. Ergo növekedett a súlya. Itt is kicsit a Tiger I páncélzata fog vissza köszönni, hiszen annak volt 100 mm-es a frontja, de ennél szép hangsúlyosan meg van döntve! 45°-os döntöttsége így 141 mm-es effektív frontpáncélt jelent. Mit is fog ez nekünk nyújtani?
Azt barátom, hogy a tier 6-os tankok többségével szemben védettséget élvez a frontpáncélzat, HA riszáljuk a testet. Tényleg nagyobb esélyünk van a túlélésre, mint az elődnél. Ugyanis egy 24-30°-os fordulás mellett, ez az érték felkúszik 150-160 mm-re, ráadásul gyakran a lövedék a szélekre zuhan, ahol autobounce érvényesül. Néha még a tier 7-es tankok elől is biztonságban vagyunk, ami még érdekesebbé teszi számunkra máris ezt a medium/heavy hibridet. Amúgy magát a side-scrape manővereket nem ajánlom vele. Akkor teljesen kiszámítható és kontrollálttá válik az ellenfél lövése, nem kell elkapkodni és nem kell számítani váratlan manőverre.
Jó, de mi a helyzet az álcázással?
Álcázás?! NÉMET TANKNÁL?! Na, elég a viccekből...
Ez egy hatalmas harckocsi, amin könnyű modult is lőni, pláne hogy frontális találat esetén nagy eséllyel kapsz pluszba egy motor/váltó meghibásodást is. De ezen kívül még az ammorack is könnyen lesérül ha oldalról találják el a testet. Ezért ha nem muszáj, nem rongyolok vele előre, nehogy a mindenfelől érkező találatok motort és ammoracket adjanak be egyszerre, sajnos volt rá példa, ha túl bátor voltam.
Felfüggesztés
Na igen, nekem ide tolni kellett a free XP-t, ugyanis ez a kulcs a többi modulhoz (torony és a 8,8-as).
Itt nem tudunk sok mindent elmondani, azon kívül hogy 36°/másodperc az előd 34°/másodpercéhez képest, ami nem látványos javulás. Ez is elég heavy tankos "sebességgel" fogja mozgatni a testet, viszont még mindig jobban fordul, mint az elődje, tapasztalható a javulás, de nem érzem még mindig elégnek.
Viszont, van egy érdekes tulajdonsága, amit már a német light ágon is észrevettem. Egyéni érzeten alapszik ugyan, de ez a futómű vaskos, azaz átlapolt futógörgői és vaskos lánctalpai vannak, melyek csodálatosan képesek a lövéseket megenni. Ez szokott gyakran nekem második esélyt adni, ami a többi harckocsinak általában a végét jelenti. Ez amolyan németes kiváltságnak nevezhető troll dolog, picit az amerikai heavy tankokat idézi nekem. A talajellenállása átlagosnak mondható.
Motor
Maybach HL 230 TRM P30. Ez gondolom, mindent elmond, egy 700 lovas erőmű, ami a Panther I csúcs motorja szintén, ezt onnan bizonyosan meg fogjuk örökölni, ha a Panther II tápolását tűztük ki célul.
Ez a hajtómű nagyjából ugyanúgy fogja mozgatni, mint az elődjét, a végsebessége ugyanúgy 55 km/h lesz sík terepen, amit el is ér és képes is tartani, ha menet közben veszünk kanyart, kis íven.
Hegynek felfelé ugyanúgy nem szeret menni, valljuk be, túl lomha hogy médiumos játékot játssz vele, körbeautózni nem fogsz senkit sem, csak a nálad jóval lassúbb TD-ket, mint T95 vagy Tortoise. Tolatni ugyanúgy 20 km/h-val tud, ami nem a biztos menekülés szinonimája.
Ahhoz képest, hogy a Panther II majd 9 tonnával többre hízott mint elődje, ez a motor ugyanakkora sebességre gyorsítja, ami igazán impozáns, főleg ha rammolásra kerül a sor, főleg akkor, ha nálunk jóval könnyebb a megrendszabályozni való delikvens. Érdemesnek tartom a sofőrt irányított ütközésre kiképezni.
Figyelem! A gyulladási esély itt is 20%-os, ezt a gyermekbetegségét még nem nőtte ki ez az ág tier 8-ban és ugyanúgy képes frontális találat esetén a motor/váltó lesérülni. Akkor viszont kíméletlenül kell bele tolni a javítócsomagot.
Ajánlott játékstílus
Adott számunka egy nagyra nőtt, besorolása alapján közepes tank, aminek van egy precíz ágyúja, elegendő látótávolsága, nagy súlya, rossz álcája és mobilitása. Szinte ordít a nyílt pályákért, ahol el tud bújni egy bokorban és gerilla harcmodort tud követni. Ugyanis szerintem akkor volt a leghatékonyabb, ha volt egy tudatosan felderítő light pilóta előttem, aki mögött én foglaltam helyet, 2 bokorral előttem/mögöttem nem sokkal lemaradva a többi TD és tudtuk lőni a felvillanó ellenfeleket, akik soha nem tudták, hogy ki derítette fel őket és honnan jönnek a lövések. Ez a tank erre jó!
De! Ha arra volt szükség, meg volt hozzá a kellő mobilitása hogy pozíciót változtasson és onnan szórja tovább az áldást, tisztes távolságban a kíváncsi szemektől.
Alacsonyabb tierű tankok ellen bátrabban lehet előre menni, a nagyobb tűzerő megengedi nekünk ezt is. Önvédelem?! Nem probléma, feltéve ha már számítasz az ellened irányuló flankelésre, ugyanis az ágyú többé már nem egy meggymag köpködő szerepében fog tetszelegni, ugyan úgy képes szép sebzést kiosztani bárkinek.
Top tierben véreskezű mészárosként fog bemutatkozni, főleg ha tudatosan és megfontoltan használod ki előnyeit és tulajdonságait, míg nagyobb tierben támogató harckocsiként fog fellépni, második hullámként rátörni az ellenséges harckocsikra, távolról idegesíteni őket, mint az elődje.
Kicsit gondban vagyok, hiszen ez a tank sok mindben tükrözi elődjét, amit nagyon szerettem, hiszen eléggé vicces, idegesítő jószág volt. Egyik szemem sír, a másik nevet, hogy végre combosodott, de... a Panther II sok jó tulajdonsága mellett örökölte elődjének rossz tulajdonságait, melyek egy tierrel feljebb már eléggé problémásak tudnak lenni, főleg hogy az MM szeret főként tier IX-X-be bedobálni, ahol valljuk be, egy ilyen gépre maximum free fragként tekint az ellenség, amennyiben a pilótája nem tud rácáfolni az ellenkezőjére.
Így én azt javaslom, hogy használd úgy, mint egy pontos, de kicsit sebző TD-t, aminek meg van a lehetősége arra, hogy támogassa a fő erőket és a megfelelő pillanatban előre törhessen és felmorzsolhassa a maradék ellenállást. Türelmesnek kell lenni, ugyanis, megfontolt, tudatos játékkal, ha a HP-dat megtartod a csata végére, egy majdnem fullos Panther II megjelenése a frontvonalon megváltoztathatja sok vesztésre álló csata végkimenetelét is, ugyanis 1500 HP-val rendelkezünk, mint sok tier VIII-as heavy, ami elegendő néhány lövés felvételére, a sok lesebzett, modulsérült nehéz tankkal szemben, amelyek már csak egy-két lövésnyire vannak a garázstól. Hidd el, tudom miről beszélek, ez a gép jó kezekben meglepő dolgokra képes és adhat neked még egy utolsó leckét, mielőtt birtokba vennéd az E 50-est.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
Töltésgyorsító
Ventilátor
Személy szerint távcső vagy periszkóp, ha úgy tartja kedved álcaháló
Ajánlott fogyóeszközök
Kis javítókészlet (nem multi-modul érzékeny)
Nagy elsősegélycsomag (szeretnek a legénységi tagok egyszerre pusztulni)
Nagy tűzoltókészülék (gyulladásveszélyes)
Ajánlott legénységi képzettségek
1. képzettség
2. képzettség
3. képzettség
4. képzettség
Parancsnok
6. érzék
Elit alakulat
Javítás
Álcázás
Vezető
Irányított ütközés
Elit alakulat
Javítás
Álcázás
Töltő
Biztonságos elhelyezés
Elit alakulat
Javítás
Álcázás
Lövész
Pillanatkép
Elit alakulat
Javítás
Álcázás
Rádiós
Helyzetfelismerés
Elit alakulat
Javítás
Álcázás
Bevétel
Mivel tier 8-ban vagyunk, muszáj valamit letenni az asztalra, mert a javítás bizony nem olcsó, de ha rendesen kivesszük a részünket a csatából, s nem spammoljuk a goldot, akkor rendben leszel és egy bő 15-20.000-es kreditprofitra tehetsz szert. De, akkor minimális sérülésed lehet csak és goldot NEM kell pazarolni! Más esetben mínuszba jössz ki, egyértelműen nem farmolásra van kitalálva.
Előnyök és hátrányok
Előnyei
Jó látótáv
Masszívan rammol
Nagy DPM
Viszonylag jó átütés
Sok HP
Troll futómű
Precíz ágyú
Hátrányai
Gyenge álca
Viszonylag lomha
Gyulladásveszélyes
Terebélyes profil (nem könnyű elvéteni)
Motor/váltó érzékeny
Nincs lövegpajzs
Elégtelen páncélvédelem
Viszonylag ammorack érzékeny
Kiknek ajánlott
Ismét nehéz kérdés. Alapvetően azoknak ajánlom, akik szerették az elődjét, illetve a Tiger I-et és szeretnének eljutni az E 50M-hez, a német harckocsik egyik gyöngyszeméhez.
Kezdő játékosok számára semmiképp sem ajánlanám, úgy ahogy az egész német közepes ágakat sem, ugyanis elég sajátos harcmodort igényelnek. Ez a tank nem a tipikus harcmező ura, amitől mindenki retteg, DE! Félre ismerik. Amolyan háttérben megbúvó, szürke eminenciás, ami hozzá értő kezekben, veszélyes jószág tud lenni.
Mivel nem mindenki szeret vele szaladgálni és a legtöbben csak átesnek rajta vagy kihagyják és free XP-ből kihúzzák az E 50-et, nem mindenki tud róla megbízhatóan beszélni, én sem tudtam, amíg el nem kezdtem vele foglalkozni.
Őszintén szólva azt kell hogy mondjam, szeretem, de nem fog örök helyet bérelni a garázsomban, ahhoz túlságosan is felejthető történet számomra. Ellenben egy jó leckét fog nyújtani, mielőtt igazán komolyra fordulhat a téma az "E" sorozattal.
Nekem tetszett az elemzés, talán a kelleténél egy kicsit "pozitívabb" a hangvétele (bár lehet én vagyok egy kicsit "negatívabb" a Panther-ekkel kapcsolatban :-| ). Amint azt már sokan, sok helyen leírták, az "alapból support" tankoknak egyre kevésbé kedvez manapság a játék (pl. ugye sok pályán alapból nehéz megtalálni a 2. vonalat, egyre kevesebb bokor, stb.), támogatni meg a legtöbb esetben - ahogy azt a szerző is leírta - csak "értelmesen" felderítő light játékosokkal lehet...ami manapság szintén sokszor "suicide", vagy "camper-sniper-wn8 *****er" verzióban jelenik meg... SAJNOS... :cry: A "rammolásra alkalmas" gépek pedig bazira helyzet/pálya/ellenfél-függők, mivel 1vs1-ben a lassúságuk miatt nehéz "direktben nekimenni" az ellenfélnek, meg kellően "kezdőnek" is kell lennie, hogy hagyja magát széttaposni, így max. akkor tudunk akciózni, ha nem ránk figyel, vagy nem számít ránk a kolléga...ami azért eléggé ritka esemény...nem beszélve arról, hogy az esetek többségében nem az első vonalban fogunk vitézkedni... :sigh:
Összességében, én leginkább a "minden ágban kell lennie pár gyengébb tanknak a jók mellett" elvből kiindulva közelítem meg a kérdést, és az - eddig sajnos csak videók/mások véleményei alapján eléggé jónak ismert - E50-eket nagyon várva meglehetősen "a tulajnak free xp, az ellenfélnek meg free dmg" tank(ok)nak tartom a Panthert és 2-es verzióját is...bár talán a II picit jobb a saját szintjén, mint a 7-es... :-|
[quote name="Szexigrof888"][quote name="t1heavy"]Jó elemzés. Sok mindenben egyet lehet vele érteni, sőt, előremutató az irányított ütközés használata a későbbiekben, mert hiszen tier 9-10-ben is jó barátunk lesz. Ez, ahogy a motorgyulladás, az rammolás lehetősége is végig kiséri az egész német fejlesztési fát. Német, nagy, nehéz.
Egy valamit kérdeznék, mert az oldalon és más egyéb elektronikus sajtóban egyre gyakrabban feltűnik a "delikvens" szó használata. Nyomtatott sajtóban a szerzők nem merik használni, gondolom megnézik, hogy mit jelent. Szexigrof8, te milyen szinonímát, esetleg magyarázatot adnál a delikvens szó jelentésére?[/quote]
Szervusz! Én a delikvens alatt, az ellenfelem/ellenfeleimet értem, akiket megkívánok dolgozni és valamilyen módon interakcióba kerülök velük. Esetleg még áldozatnak is felfogható. [/quote]
Köszönöm!
Mindenképpen egyedi értelmezés, de érthető a magyarázatoddal.
Jacktor: latin eredetű. Csak negatív tartalommal bíró jelentése van ennek a szónak, amit sztem számos magyar szóval lehetne helyettesíteni, amikor a magyarosított szónak más jelentést vélünk, mint az tartalmaz. Érted remélem, hogy áldozatnak véli a szó jelentését, mikor ez eredendően éppen az elővetőt kellene hogy jelentse.
Alapjába véve nem kötekedésnek szántam, félre ne értsetek, csupán számos nem nyomtatott média is helytelenül használja ezt a kifejezést.
[quote name="singes"]Kösz. ;-) (Amúgy nem igazán zavart, csak nem értettem... Valószínű van egy titkos hódolóm, csak az asszonyka meg ne tudja :-* )[/quote] Biztos a tegnappal volt baj.
[quote name="t1heavy"]te milyen szinonímát, esetleg magyarázatot adnál a delikvens szó jelentésére?[/quote] Egy az épp tárgyalt témában érintett (szóban forgó) személy. Ha a pejoratív jelentésére gondolsz, akkor ne tedd, az csak a nyers szó jelentése a franciából, mi annak töltete nélkül használjuk a fenti kontextusban. Szerintem.
[quote name="t1heavy"]Jó elemzés. Sok mindenben egyet lehet vele érteni, sőt, előremutató az irányított ütközés használata a későbbiekben, mert hiszen tier 9-10-ben is jó barátunk lesz. Ez, ahogy a motorgyulladás, az rammolás lehetősége is végig kiséri az egész német fejlesztési fát. Német, nagy, nehéz.
Egy valamit kérdeznék, mert az oldalon és más egyéb elektronikus sajtóban egyre gyakrabban feltűnik a "delikvens" szó használata. Nyomtatott sajtóban a szerzők nem merik használni, gondolom megnézik, hogy mit jelent. Szexigrof8, te milyen szinonímát, esetleg magyarázatot adnál a delikvens szó jelentésére?[/quote]
Szervusz! Én a delikvens alatt, az ellenfelem/ellenfeleimet értem, akiket megkívánok dolgozni és valamilyen módon interakcióba kerülök velük. Esetleg még áldozatnak is felfogható.
Jó elemzés. Sok mindenben egyet lehet vele érteni, sőt, előremutató az irányított ütközés használata a későbbiekben, mert hiszen tier 9-10-ben is jó barátunk lesz. Ez, ahogy a motorgyulladás, az rammolás lehetősége is végig kiséri az egész német fejlesztési fát. Német, nagy, nehéz.
Egy valamit kérdeznék, mert az oldalon és más egyéb elektronikus sajtóban egyre gyakrabban feltűnik a "delikvens" szó használata. Nyomtatott sajtóban a szerzők nem merik használni, gondolom megnézik, hogy mit jelent.
Szexigrof8, te milyen szinonímát, esetleg magyarázatot adnál a delikvens szó jelentésére?
[quote name="singes"]Tegnap meghajtottam 1x, mert 99%on van a bia, és szeretném már fullosan. T9 meccs, 4k+ dmg és win. 8)[/quote] ezzel a hsz-szel vajon kinek a lelki világába rúgtam bele?