Jelenleg

11
látogatónk van

2015. máj. 29. 08:45

AMX 12 t - Elemzés #2

(32 szavazat)
53 hozzászólás

Bevezetés - Gipszelt nyakú birkózó

Ez az egyik legmegosztóbb tank amivel valaha játszottam, az emberek fele szabályosan utálja, míg a másik fele imádja, lelövöm a poént én az utóbbiakhoz tartozom. Ugyan már készült elemzés róla a wotinfo.hu keretein belül - amit Silean2-nek kell megköszönnünk -, ám én néhány ponton nem értek egyet vele, ezért is született meg ez a cikk. A francia könnyű tank magasabb szintű testvéreit - amx 13 57 és 75 - is be fogom mutatni elemzéseken keresztül, hiszen egy fajta (d)evolúció megfigyelhető ezen harcjárművek esetében.

Paraméterek

Ágyú

Tier 6-ban kapunk egy 6 lőszerből álló táras ágyút 144/202/38 mm átütéssel, ami valljuk be, meglehetősen magas a saját szintjén. Mivel könnyű tankként sosem leszünk top tierek, mindig tartsuk észben, hogy nekünk elsősorban T6-9-ben kell érvényesülnünk. Ezzel tulajdonképpen ketté is választhatjuk a játékstílust, T6-7 ellenfeleket tartalmazó csatákra és T8-9-re. Az első esetben az ágyú átütése mindenre elég, de nézzünk egy összehasonlítást a hasonló szerepkörű és szintű tankok átütésével:

Tank neve Átütés (alap/prém/HE)
Amx 12 t 144/202/38
T37 137/185/38
T21 128/177/38
T-34-85 144/194/44
Cromwell 145/202/38
VK 30.02D 132/171/44
T-43/KV-13 144/194/44 (T-34-85 ágyúja)
Comet 148/208/38
AMX 13 75 144/202/38 (AMX 12 t ágyúja)
AMX 13 57 144/195/38
AuflkarungsPanzer 157/221/-
Bulldog/T71 175/210/38

Mint látható, ez egyáltalán nem kevés, legalább is T6-7-es tankok esetében. A WG szerencsekereke hála istennek az AP/APCR/HE lőszertípust dobta ki számunkra, vagyis nem fogunk elakadni a rétegelt páncéllemezben sem. A robbanót nyugodtan elfelejthetjük. A kérdés persze most mindenkiben felmerül, szükséges-e csak APCR lőszert lőnünk? Szerintem ezen a szinten még NEM, de ugyanez már nehezen mondható el az AMX 13 75/57 esetében, hiszen az ő tier sorsolásuk még egy szinttel magasabb. Összesen 30 lőszert vihetünk magunkkal, amiből én rendszeresen kifogytam. Én a 18/12/0 lőszer leosztást javaslom. Mi szól amellett, hogy mégis teljes APCR szettet vigyünk?

  • + kevés a lőszer, ezért mindnek találnia kellene
  • + ha már talál, üssön is át
  • + nem kell megosztanunk a lőszereket a két típus között, ezért nem marad páratlan számú lőszerünk újratöltéskor (vagy mindig kilőjük a tárat)
  • + gyorsabb az APCR lőszer
  • - hosszú távon nagyon drága

A lövedékek 1000/1250 m/s-mal repülnek, már az első érték sem rossz, ezért aki nem engedheti meg magának (vagy nincs pofája "full golddal nyomni a kretént"), az vigyen magával normál lőszert is. 

Az ágyú 0,36 m/100m-es pontossággal és 2,5 másodperces szűküléssel rendelkezik, de ez nem igazán fontos érték, mert úgyis mozgásból, közelről fogjuk széttárazni az ellenfeleket. Van azonban két másik, sokkal fontosabb érték, amit észben kell tartanunk: a belső újratöltés és az egy tárból bevihető sebzés mennyisége. Az előbbi 2,22 másodperc, az utóbbi pedig 810 HP-nyi sebzés (az ágyú 135/135/175 sebzést képes kiosztani átlagosan, lőszer fajtánként). Ebbe belefér a legtöbb T6-os közepes tank, a 70% életerőn lévő T6-os nehéz, vagy egy fél HP-n lévő T7-es nehéz tank.

Aki sniperkedni akar, ne ezt a tankot válassza, mert a lövések közötti idő kevesebb mint a szűkülésünk, ezért az ágyú szórni fog, amit nem nagyon engedhetünk meg magunknak ilyen véges lőszerkészlet mellett.

Az ágyú a tárat 18,75 másodperc alatt tölti újra, ami pont elég arra, hogy a 10 másodperces spot leessen rólunk, ez meglehetősen gyors újratöltés, ha képesek vagyunk elmozogni az ellenféltől és meglehetősen sok, ha nem. Soha ne álljunk le szemtől szemben pofozkodni senkivel.

Torony

Szokásos nesze semmi fogd meg jól toronypáncél 40/20/20 mm vastagsággal, arra elég, hogy ne érvényesüljön rajtunk az overmatch szabály a nagyobb kaliberű lőszerek esetében. Szerencsénkre, mint minden oszcillációs torony, ez is elég fura szögeket tud bezárni, ezért a gyakori 'miatyánk és egyéb rituálék ismételgetésével elérhetünk vele lepattanókat.

44 fokot képes fordulni másodpercenként, ami a könnyű tankok esetében átlagosnak mondható, nem úgy az ágyú vertikális kitéríthetősége, ugyanis ennek a tanknak ez a legnagyobb rákfenéje. Képzeljünk el egy kutyát, aki nyaksérülést szenvedett és nagyjából így néz ki:

Ezek vagyunk mi, az előre -4 fokos lehajlásunkkal, ezért forduljunk meg, hogy... ott is -4 fokot kapjunk, akkor oldalt... pont ugyan ennyi. Ez sajnos felfele sem sokkal jobb, előre +12, oldalra +9, míg hátra +4 fok, ami szuperidegesítő tud lenni, amikor pl. El-Halluf-on/Tundrán játszunk és magasabban vagy alacsonyabban álló ellenfelekre kellene lőnünk, na hát ez az ami nem fog menni.

A látótávunk ezen a szinten elég jó, 380 méter (könnyű tankok között átlagos), ezt mindenki tetszés szerint növelheti, az effektív 445 méter spot távolságig.

Felépítmény

Páncél tekintetében duck tapet kapunk feketére fújva, 50/20/15 milliméter értékben, sajnos oldalról/hátulról a HE nem lesz nagy barátunk.

A rejtőzködési értékünk fenomenális, alapból 17,96/17,96/4,44, a könnyű tankok között az első, míg T6-ban a harmadik legjobb érték. Akinek ez nem mond semmit, annak viszonyítási alapot kínál a legdurvábban rejtőzködő tank, az E 25 25,14-es értéke, tehát az AMX 12t számai igen jónak mondhatóak. Ez nagyjából 48%-ra piszkálható fel, de a realitás az, hogy valahol 38% körül fogunk szaladgálni vele a pályán.

A tank elképesztően kicsi, rövid is és alacsony is. Ami az ágyú csőlehajlásánál átok, az itt előnyünkre válik, mert szinte bárhol el tudunk bújni, a kisebb buckák is simán kitakarják a tankot, messziről nehéz, kicsi célpontot nyújtunk.

A rádió hatótávja 750 méter, éljen, ennek ellenére ne repüljünk rá Jelerősség képzettségre.

Felfüggesztés

Nem emlékszem olyan tankra, amelyiknek annyira vékony és sérülékeny lett volna a felfüggesztése, mint ennek. Vicces helyeken el tudunk vele akadni, vonatsín az összes pályán ahol van, de pl. a himmelsdorfi vonatremíz 10 centiméter magas padkái is kilimandzsárói kihívásként tornyosulnak a tank előtt. Az ugratásokat felejtsük el, mert egyből leesik a láncunk és akkor általában vége a dalnak. Sajnos egy másik jelenséget is sokszor tapasztaltam, az első görgőre érkező lövések viszik a láncot és a motort is, ami eléggé kellemetlen tud lenni, ha csak kis javító készletet viszünk magunkkal.

A felfüggesztés 38 fokot fordul(na) másodpercenként, ez könnyű tankos viszonylatban borzalmas. Bulldoghoz szokott játékosok sokszor fognak sziklafalba csapódni, mert hiába nyomják az oldalra gombot a tank nem akar majd elfordulni. A helyzet persze nem ilyen drámai, de sokkal nagyobb köröket kell leírnunk vele, mint a többi könnyű tankkal. Bizonyos pályákon - Prohorovka, Fiery Salient, Malinovka -ez gond nélkül menni fog, míg más pályákon, ahol nehezebb manőverezni - Ensk, Himmelsdorf, Tundra - meg fog gyűlni vele a bajunk. 

Kíváncsi voltam, mennyi volt vele az átlagos spotom, 2,17 felderítés meccsenként, ez nem rossz érték, de azért nem ettől fogják a könnyűtank-geek lányok ledobni a bugyijukat (Bulldog: 3,23, T71: 3,35, Ru 251: 3,75). Ez inkább egy sebzésfarm tank, mint egy jó spotter, de a tank van annyira flexibilis, hogy ha kell, ezt is megoldjuk vele.

Motor

250 lóerő 12 tonnára, ami valamivel több mint 20 lóerő/tonna, ez szerintem elfogadható, könnyű tankokhoz képest kicsit lassan gyorsul, nem szeret dombot mászni, de a 60 km/h sebességet gyorsan eléri. Sajnos 20%-os eséllyel ég, ezt lesz is alkalmunk megtapasztalni, mert az össze vissza cikkázás közben mindenféle szögből kapunk majd lövéseket. Az automatikus tűzoltó készülék erőteljesen javallott, ugyanis ebben a tankban jobb kigyulladni, mint előröl kapni egy motor+lánc kombót, mivel páncélunk nagyjából sehol sincsen, ezért, majdnem mindegy honnan kapjuk az áldást.

Ajánlott játékstílus

Ez a tank egy rendkívül flexibilis jármű, a feladatköre elsősorban attól függ, hogy milyen felszereléssel látjuk el, illetve milyen tierbe dobja a sorsolás.

Amennyiben "top" tierek vagyunk, tehát ellenfeleink T6-T7-es tankok: 

  • Kullancs üzemmód, illetve mehetünk rá az elvont figyelmű, legyengített tankokra. Arra számítsunk, hogy a gyors mozgásunk és az állandóan változó szögek miatt egy-két lövés azért általában pattanni szokott, de 5-600 Hp-val rendelkező tankokra simán rámehetünk.
  • A meccs elején rohanjunk előre és vegyünk fel egy passzív spot helyet (pl. Malinovka, RedShire) vagy írjunk le nagy köröket, hirtelen, kiszámíthatatlan irányváltásokkal kombinálva (Prohorovka, Ruinberg, Highway).
  • A nem autoloaderes alacsonyabb vagy azonos szintű könnyű tankokkal simán 1v1-ezhetünk, csökkentsük az ellenség felderítési képességét, de ne emberkedjünk olyan tankokkal, mint a Bulldog vagy LTTB.
  • Próbáljuk meg leforogni az egyedül maradt nagy, lassú tankokat (T-150, KV-2) vagy TD-ket (ahogy a videóban is látható) .

Amennyiben "bottom" tierek vagyunk, tehát az ellenfeleink T8-T9-es tankok: 

  • Elsősorban passzív spot.
  • Együnk türelmesek, ellehetünk egy félreeső helyen is, megvárva, hogy a saját vagy az ellenfelek spotterjei kihaljanak, ilyenkor tartalék felderítőként még mindig lehetünk eredményesek.
  • Legyünk mi a csali, idegesítsük jelenlétünkkel és spotunkkal az ellenfelet (pl. Cliff, középső szikla teteje).
  • Ne sajnáljuk az arany lőszert a jobban páncélozott tankoktól.
  • Ha nem vagyunk betöltve, akkor is körözhetünk a lassú tankok körül, mert addig is mutatjuk őket az artynak illetve a társak lőhetik őket.
  • Akit nem tudunk átlőni, láncoljuk le (pl. TD-k) és kérjünk segítséget.

Néhány generális szabályt mindenképpen be kell tartanunk, függetlenül a sorsolástól: 

  • Nem ugrálunk, nem farolunk, nem menőzünk, mert ha leesik a láncunk, végünk van.
  • Legyünk nagyon türelmesek, a tanknak idő kell és tér, hogy működni kezdjen, ha kell járjuk be a pálya teljes területét (ahogy a videókban is látható), adjunk magunknak időt és lehetőséget arra, hogy hasznos tagjai legyünk a csapatnak.
  • Ne hagyjuk hogy elkapjon minket az "autoloader madness", az egyik fő hiba amit látni szoktam AMX-szel csatában, hogy előre rongyol a delikvens, kitáraz, majd meghal, ez gyakorlatilag a legrosszabb taktika, amit ezzel a tankkal elkövethetünk.
  • Kicsik vagyunk, gyorsak, és jól lopakodunk, legyünk mi, a szú, ami perceg a fában, a moszkitó ami csíp, a sunyi kígyó, ami lecsap. Akkor játszunk jól ha szuper idegesítőek vagyunk az ellenfél számára, mert így a nagy lassú tankokat le tudjuk kötni, elvonva a figyelmüket az igazán fontos célokról.
  • Ha le akarunk tárazni valakit, mindig nyílt, tereptárgyaktól mentes területen tegyük, mert nem manőverezünk olyan jól mint ahogy gondoljuk. Minden kis biz-baszba be tudunk akadni, figyeljünk arra, hogy a bokrok takarhatnak kisebb köveket is, amitől a tankunk lelassul vagy megáll.
  • Úgy tárazzunk ki, hogy írjunk le egy nagy sugarú, szabályos félkört. A félkör elején kezdjük el a tárazást, majd ha kifogytunk, hirtelen éles szögben váltsuk irányt. Az ellenfelek hajlamosak tovább célozni egy biztos lövés miatt, így elég sok nagy pofont elkerülhetünk.
  • Ha nem tudjuk átütni az ellenfelet, bújjunk el valahol. A tank nagyon alacsony és rövid, szinte minden bokorban elfér. Álljunk be háttal, a tornyot megfordítva, így ha menekülni kell, akkor gyorsabban meg tudjuk tenni, illetve jobb kigyulladni, mint sérült motorral egy helyben várni a halált.
  • Ha már nem akarunk lőni, egyből tárazzunk újra. A tárazási idő nevetségesen alacsony, egyszerűen sosincs olyan helyzet, hogy ne lenne érdemes újratáraznunk. Ezzel értékes másodperceket spórolhatunk meg.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • amivel én használtam: célzásgyorsító (GLD), optika (coated optics), fokozott szellőzés (ventilation)
  • amivel még el tudnám képzelni, passzív felderítőként: célzásgyorsító (GLD), periszkóp (binocular), álcaháló (camonet)

Ajánlott fogyóeszközök

  • Automata tűzoltó készülék
  • Kis javító készlet
  • Kis elsősegély csomag /aki nem akar sokat költeni/

Automata tűzoltó készülék, nagy javító készlet, elsősegély csomag /burzsuj csomag/.

Ajánlott legénységi képzettségek

A legénység illik a következő könnyű tankokba, illetve az utolsó két közepesbe is, ezért ennek függvényében is eloszthatjuk a képzettségeket. Az AMX 12 t-vel lehet legénységet is farmolni, mert alkalmas tank rá, illetve két ág is nyílik innen (a másik a tüzér ágra visz), ezért az átlagosnál több meccset fogunk vele játszani.

  1. képzettség 2. képzettség 3. képzettség 4. képzettség
Parancsnok 6. érzék Álcázás Elit alakulat Helyzetfelismerés
Lövész Biztos kéz Álcázás Elit alakulat Biztonságos elhelyezés
Vezető Sima futás Álcázás Elit alakulat Csúsztatott kuplung

A harmadik és a negyedik sor felcserélhető, A parancsnokra kiosztható a rádiós és a töltő, a lövészre a töltő képzettségei is.

Bevétel

Első sorban attól függ, mekkora arányban lövünk vele prémium lőszert. Az arany lőszer kizárólagos használata sok tízezer mínuszt, míg a normál töltényeké néhány ezer plusz fog jelenteni.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • 6-os tár, 810-es potenciális sebzés, ezzel kivehető 1v1-ben egy T6-os tank
  • jó rejtőzködés
  • T6-os tankok ellen nagyon erős
  • brutális WN8 potenciál
  • nem nagyon van alternatívája, jól rejtőzködő, táras tankként (esetleg az amerikai T37)
  • kellemes átütés (mint egy T6-med)
  • APCR prémium lőszer
  • a legénység kompatibilis a T10-ig az összes, az ágon lévő tankkal (13 75, 13 90, Lorr. 40t, Batchat)

Hátrányai

  • könnyen ledobja a láncot
  • Az ágyúsüllyedés és emelkedés botrányos, különösen oldalra
  • nem elég mozgékony
  • könnyű tankhoz képest gyengén kanyarodik
  • kevés lóerő, borzalmasan mászik dombot
  • magasabb tierben (T8-T9) rá vagyunk kényszerítve a prémium lőszer használatára
  • nagyon kevés lőszer
  • a legénység csak három fő, ezért nagyon nehéz elosztani a képzettségeket
  • A T37 jobb tank, ezért a Stronghold, CW, csapat csatákból kiszorul

Kiknek ajánlott

Elsősorban vér profiknak. A kezdők messzire kerüljék el, ez egy nehezen játszható tank, nem elég pusztán a játék alapjait elsajátítani, magunkévá kell tennünk azt a mentalitást, amelyet egy sérülékeny, alacsony szintű táras tank igényel. Folyamatosan figyelnünk kell a helyezkedésre, az időzítésre, újratöltési időszeletekben kell gondolkodnunk, emellett be kell kalkulálnunk a felderítésből, sebzéskiosztásból eredő követelményeket is. Azonban ha jól csináljuk, megdöbbentően magas WN8 eredményeket lehet vele elérni. A játékosok olyan rosszul játszanak vele, hogy a saját életerejüket sem tudják besebezni, nem hogy egy teljes tárat. Az elvárt sebzés 507HP meccsenként, a unicum szinthez 750-et kell sebeznünk. A tank elképesztően szórakoztató, ha jól játszunk vele, de tömény kín, ha rosszul. Én nagyon magas átlag WN8 értékeket produkáltam vele és nagyon élveztem a játékot. Miért adtam még is el? Mert úgy éreztem, hogy a WN8 értékek annyira túlzóak, hogy már majdnem kimerítik a "csalás" fogalmát.

Videó


Az elemzést írta: Jackal_hun

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:57

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    NightShadow
    • Tankos
    · 7 éve
    Nagyon gyere be tank
    Egyik kedvencem lett kár hogy nem lesz legénységem bele így valószínűleg el fogom majd adni de lehet ráveszem magam hogy a 13 57 GF-el kihúzzak számára egyet
    Nem is értem hogy lehet ezt a tankot nem szeretni
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    aranyipeti@freemail.hu
    • Tankos
    · 7 éve
    Megvettem 2 napja. Jónak jó csak amikor minimum 7esve dobja fel az eléggé sz@r. Ráadásul amikor olyan 9es meccs van ahol elmegyek a scout sorra Himmelsdorfon, majd látom hogy jön felém egy IS6, Leo PT, Meg egy Tiger 2es az kissé idegesítő. Jön az új patch jön a sok hülye is vele. Vagy csak én érzem így? Elmenekültem és láttam hogy egy sárga játékos Tiger 2 vel campel a középen. ( WTF???????) Vagy csak én kerülök mindig a szar csapatba vagy én vagyok hülye, de így még az eredetileg jó tankokkal sem lehet már normálisan játaszani. Egyáltalán hogy jön a WG ahhoz hogy ezt a feldobálósdi faszságot csinálja. Most úgy őszintén, Mér kell a scoutokat 3al feldobni? Elég lenne max 2, a többinek meg 1 mert úgy még jó is lenne a játék. De T-150el is, mi a sz@rt csináljak egy IS 3al? Belövöm egyszer az alvázat ő meg leviszi a fél hp-mat. Mire jó ez? Lightal meg hogy mész 3as rádióval 9esek ellen amíg ki nem fejleszted? Hogy pucolsz el t9ben ha spottolnak és nincs lác és motor? Hogy fullozod így ki normálisan? Ha meg esetleg bedob 7be, akkor meg valamiért szar meccs lesz abból is mert egyszerűen nem lehet olyan ritka hogy akkor meg nem tudsz teljesíteni. Ezt pl. nem tudom megfogalmazni de egyen ketten tuti értik mire célzok. Cromwellel pl 8asban vannnak egész jó csatáim. Nem mindig. Vagy lehet azért mert van ez a "sokkal nagyobb az elvárás" érzés. Passz. De fel kellene ébredniük a WG-seknek.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    viktor9421
    • Tankos
    · 8 éve
    remek kis tank, és ahogy írtad, nagyon jó stat húzásra, kár hogy kicsit lomha
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    759bf67b8a3c2acd0d53cc4b2ffbdbd8
    • Kiképző
    • Tankos
    · 8 éve
    [img][img]http://kepfeltoltes.hu/thumb/150529/shot_039_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img] ([url]http://kepfeltoltes.hu/view/150529/shot_039_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/url])[/img]

    Ennyire jó vagy lehet lightosabb is?

    [quote name="blslas"]Üdv !
    Az miért jó , hogy csajok ülnek a tankban?

    blslas[/quote]

    Általában azért mert akkor alap 2 skillel és egy 3-ik nullás skillel kezded a tankot. (Ugyebár personal missonön keresztül lehet őket "megkpani")
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    blslas
    • Tankos
    · 8 éve
    Üdv !
    Az miért jó , hogy csajok ülnek a tankban?

    blslas
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Galacsin
    • Tankos
    · 8 éve
    Anno mikor küldetéssel meg lehetett nyerni a KV-220-at én ezzel a tankkal farmoltam ki. Köszönöm szépen 12t. Mikor elindultam ezen az ágon nem volt bele csak egy másfél skilles legénységem, szarul is ment vele az első kb 300 csata. Aztán kicseréltem az fcm 36 pak 40 3 skilles legénységével és egy álom lett. Jó legénység nélkül el se kezdjétek.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Jackal_hun
    • Tankos
    · 8 éve
    Én is angolul gondolkodom, csak az elemzésbe leírni angolul....értitek, szal snap shot
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    KlintIsztvud
    • Tankos
    · 8 éve
    [quote name="DarkRaven73"]Jackal_hun, bocsáss meg, ami nálad van írva Biztos kéz skill, az alatt a Mesterlövészt érted?

    Válaszod, előre is köszönöm! [/quote]

    Lehet, hogy kapáslövésre gondolt (most meg nem mondom, hogy hogyan van hűbérurasítva a snap shot).
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Camper03
    • Kiképző
    · 8 éve
    Nagyon jó írás, minden szavával egyetértek. Bár kicsit másképp használtam, mint te, de így is összejött a 850 átlagsebzés és 3500 WN8, plusz a 100 meccs, amíg megszereztem a 13 75-öt, két csíkot is festettem rá
    Nekem a legjobb hatos szintű light, és az is marad.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    carpmaster11
    • Tankos
    · 8 éve
    Kiváló elemzés, gratula. Az egyik kedvenc tankom volt amivel valaha játszottam, 3 kiválóság jel, 4,4k wn8, etc... Igazán élvezetes kis masina

Kapcsolódó elemek

© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.