Jelenleg

31
látogatónk van

2015. április 9. 15:59

Challenger - Elemzés

(34 szavazat)
44 hozzászólás

Bevezető - Nevében a végzete

A címből már kitalálható, hogy a tank egy igazi kihívás lesz mindenki számára, akit még nem edzett meg a második páncélvadász vonal T1-T6 között. Persze ez egy fajta tradíció a WG részéről, hogy szerencsétlen angol tankokat iszonyatosan bünteti mind értékeikben, mind a játék belső változásaival, de ez ugye az angol tankok szerelmeseit nem fogja eltántorítani (engem igen :D) az ág végigjátszásától.

Gondolkodtam rajta, hogy az angol mérnökök (vagy a WG) milyen pszichedelikus szert fogyaszthattak miközben ezt a tankot tervezték vagy csak április elsejei tréfának szánták esetleg? A beteg angol védjegy egyébként most is megvan, amely a torony részben olvasható.

Nem sok fejleszteni valónk lesz, van egy fejlesztett motor, egy torony és egy lánctalp, amivel hadakozni lehet, viszont az alap lánctalpra is felmegy minden, vagyis nagyjából az alap tank, amit kapunk meg fog egyezni a teljesen fejlesztett változattal is. Én ezt hátránynak értékelem, de tudom, hogy sokan utálják a farmolás idegeket gyötrő folyamatát.

Paraméterek

Ágyú

Csak nagyon röviden írnék róla, mert mindenben megegyezik az Achilles ágyújával, amelyről az alábbi linken olvashattok: http://www.wotinfo.hu/item/1691-achilles-elemzes

171/239-es átütés, 0,32-es pontosság (muhaha, na persze), szánalmasan alacsony 150-es alfa, 16,7 lövés/perces (3,55 másodperc BIA+rammer+venti) tűzgyorsaság 2535 DPM/perc. Igazából ebben semmi kiemelkedő nincsen, ellenben ha úgy nézzük, hogy ez egy páncélvadász, akkor az átütés brutálisan alacsony (talán a legalacsonyabb a tierben a normál tankok között), az ágyú papíron leírt karakterei meg sem közelítik a valóságot és ez utóbbi nagyon nagy baj. Hogy mekkora? Elrettentéséként ide tettem egy videót, nézzétek, mennyire nem találja el a KV-1-et 208!!! méterről (de a platoonos videóban az elemzés végén az IS ugyan ilyen jó példa): 

{youtube}6nI7LRjn4tM|690|420{/youtube}

Ez összefoglalva pocsék, amihez ráadásul kevés lőszer is társul, én 35/20-as leosztásban használtam. Én rendszeresen kifogytam a meccseim alatt a skulóból, pedig nulla darab HE-t vittem magammal, mert azt egyszerűen nem érdemes. Ezt tetézi a lassú lőszer, ami AP-nál 720 m/s, APCR-nél 884 m/s, ami mind a két esetben idegtépő.

Felépítmény

Aki még nem látta ezt a tankot élőben, az nagyjából az alábbit képzelje a lelki szemei elé: a Cromwell középen magasságirányban megcsonkított testére ráraktak egy félig kettévágott hirdetőoszlopot, majd a tetejébe szemből beleszúrtak egy vízcsövet, ebből lett ez a szépség.

Szerencsére a Cromwell géneket megtartotta, ezért egyenesben eléggé gyors, 52/20 km/h-ra képes, amivel páncélvadászhoz mérten gyorsan el tudunk jutni a pálya megfelelő helyeire. 

A nagyobbik toronnyal kiegészülve 900 HP-ra hízik fel az életerőnk. A cromwellhez képest jól páncélozottak vagyunk: 88/50/38 mm, de sajnos  ezen a szinten ez semmit nem ér, túl sok lepattanónk nem lesz, mert a legtöbb felület alapból merőleges.

Mivel magasak vagyunk, a rejtőzködési értékeink nem túl jók, 13,38/7,99/3,13%, T7-ben 8 páncélvadásznak is jobbak az értékei. A másik gond, hogy elég nehéz olyan bokrot találnunk, amelyben jól elbújhatunk, ezért én nem is erőltettem az álcaháló feltételét. A másik ok, ami alapvetően a rejtőzködő „életmódot” gátolja, hogy kicsi az alfánk, tehát viszonylag hosszú ideig kell kint maradnunk, hogy megfelelő sebzést tudjunk bevinni, ezzel a tankkal a „nagy bumm és futás” opció nem működik (maximum, ha felrobbanunk véletlenül:D), ezért szerintem sokkal inkább a mozgékonyságra érdemes a hangsúlyt fektetni.

Torony

Ez az a rész, ahol a tank meg tud csillogtatni bizonyos erényeket. Először is, egy érdekes tulajdonság, a fejlesztett torony sokkal könnyebb az alapnál 7000/5476 kg. 101/40/40 mm az alap, míg 50/40/200 mm a fejlesztett, ez nem elírás, tényleg ennyi a torony hátulja, ami remekül véd a csapatgyilkosok tarkólövései ellen (egyébként az ágyú ellensúlya van ott). A két torony között 2 fok forgás és 10 méter látótáv különbség van, mindenki döntse el, megéri-e felrakni a fejlesztett tornyot, én feltettem. A fejlesztett toronnyal 370 méterre lát el a tank, de ha ide vesszük a nem túl rózsás rejtőzködési értékeit, akkor ez azért nem olyan sok.

És most jön a fekete leves, a torony forgása 16 fok, azaz tizenhat fok, ha még így sem lenne elég sokkoló, akkor ez azt jelenti, hogy a tank a tornyát 22,5 másodperc alatt fordítja körbe, ami nagyjából a Jagd. Pz. E 100 újratöltési ideje. Azt észrevettétek, hogy a fejlesztett torony neve Avenger, vagyis bosszúálló? Azt nem tudtam eldönteni, hogy az ellenfélen vagy rajtunk áll-e bosszút.

A csőlehajlása viszont príma -10/+20 fok, ezzel azért lehet dombokról lefele lövöldözni. Sajnos eléggé nagy vízfejünk van, vagyis ez visszafele is igaz lesz, illetve rejtőzködési képességeinket eléggé negatívan befolyásolja.

Felfüggesztés

Túl sok különleges dolog nem mondható el róla, az első felfüggesztés is képes fogadni mindent. 30 fokot fordul, ami kelleni is fog, mert a torony rettenetesen gyatra, a kettő együttes szögelfordulása is csak 46 fok, de legalább képesek vagyunk testtel együtt utána forogni tankoknak. 

Talajellenállása 0,95/1,105/1,63, ehhez képest a Cromwellé 0,86/0,95/1,7, míg a Cometé 0,95/1,05/1,82, vagyis nagyjából egy jobb közepes tank képességeivel rendelkezik e téren.

Motor

A két motor között 50 lóerő a különbség, azonos súly, 20% gyulladási esély, tehát majdnem azonosak, én az első után sem éreztem égető szükségét a második kifejlesztésének, mert nem ad annyi pluszt, ami számottevő lenne. A jármű alapból eléggé dinamikusan mozog, 33,5 tonnára esik 650 lőerő, ez majdnem 20 LE/tonna. Érdekes módon nekem nem nagyon gyulladt ki, illetve elég változatos modulsebzéseket képes elszenvedni (torony, ágyú, lőszer rekesz) de azokat nem túl sűrűn, ez mindenképpen az előnyök kategóriájába tartozik.

Ajánlott játékstílus

Kis alfás, gyenge páncéllal rendelkező páncélvadászok vagyunk, egy papíron pontos, ám igazából pontatlan ágyúval, csapnivaló rejtőzködéssel. Egy esélyünk van, ha sokat mozgunk és mindig 2-300 méteres távolságot tartunk, majd onnan lövöldözünk. Sajnos az ágyúnk már itt is elég pontatlan, ezért igazából nagy mennyiséget kell lőnünk ahhoz, hogy sokat sebezzünk (nekem tulajdonképpen egyszer sem sikerült igazán sokat összelövöldözni). Ezért az alábbiak javallottak:

  • mozogjunk sokat, mert viszonylag gyorsak vagyunk, de ne akarjunk flankelni a toronyforgás miatt
  • várjuk meg, míg az ellenfelek figyelmét elvonják, bújjunk ki és sebezzünk 3-4x, majd váltsunk pozíciót
  • óvakodjunk az ütés-váltásoktól (egyik videóban látszik egy fölösleges ütés-váltásom egy PZ IVc-vel, tipikus hiba), mert még az alacsonyabb szintű tankok is sokkal többet tudnak sebezni, mint mi
  • használjuk az ágyú süllyedést, az alacsonyabb szintű tankok ellen (illetve mindenki ellen, akit a 171-es átütés biztosan átvisz) az első lövés után automatikus célzás, majd NAGYON RÖVID időre kibújás és lövés, nem érdemes céloznunk, inkább arra koncentráljunk, hogy kevesebb ideig legyünk kitéve az ellenséges tűznek
  • őrizzük a HP-nkat, mert a végjátékban szükség lesz rá, sajnos kevés van belőle és azt is csak rosszul tudjuk cserélni

Amit még elég sűrűn tapasztaltam, hogy a tank az átlagnál (érzésre 50% körül, de egyelőre nem találtam olyan statisztikai adatot, ami ezt igazolná) többször top tier, ami nagyban megkönnyíti a dolgunkat. Nem tudom, hogy ennek az MM súly-e az oka, de akár sorozatban egymás után is kezdhetünk a lista tetején, ekkor viszont az ellenfeleink kb. fele T5-T6, míg a másik fele T7, akiket már gond nélkül át tudunk lőni, ez mindenképpen egy nagy pozitívuma a tanknak.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Töltésgyorsító 
  • Periszkóp vagy optika
  • Ventilátor

Ajánlott fogyóeszközök

  • Automatikus tűzoltókészülék 
  • Kis javítókészlet 
  • Kis elsősegélycsomag

Ajánlott legénységi képzettségek

Az álca értékünk sosem lesz elég magas, ezért én első körben az ágyú paramétereit javító képzettségekre koncentrálnék, majd utána BiA, majd álca (ez a kettő felcserélhető, attól függően hol a hangsúly) attól függően, hogy mennyire akarunk sűrűn mozogni. Amennyiben igen, akkor BiA+optika, ha nem, akkor álca+periszkóp a javallott. Sajnos közepes tankként a pocsék toronyforgás miatt nem lehet használni, csak a test forgatásával lehet rásegíteni, azt viszont feljavíthatjuk a csúsztatott kuplung képességgel.

A másik probléma, ami miatt nem lehet jól kiosztani a képzettségeket, az előtte és utána álló tankok vegyes legénysége, ami mindenképpen eltér a szokványostól:

  • T6 Achilles: parancsnok, lövész, vezető, rádiós, töltő
  • T7 Challenger: parancsnok, lövész, vezető, töltő, töltő! 
  • T8 Chairoteer: parancsnok, lövész, vezető, töltő

Ennek tükrében lehet, hogy érdemes inkább a Chairoteer képzettségeire fókuszálni, ami az ág legjobb tankja, hiszen sok ember meg fog állni ennél a járműnél (de ezt majd egy másik elemzésben).

  1. képzettség 2. képzettség 3. képzettség 4. képzettség
Parancsnok 6. érzék Álcázás Elit alakulat bármi/Sasszem
Lövész Biztos kéz Álcázás Elit alakulat bármi/Mesterlövész
Vezető Sima futás Álcázás Elit alakulat bármi/Csúsztatott kuplung
Töltő Álcázás Javítás Elit alakulat bármi/Javítás
Töltő/Rádiós Biztonságos elhelyezés Álcázás Elit alakulat bármi/Javítás

Bevétel

A lőszerárak sorrendben: 175/3200/75, ami elég baráti, egy 2000 sebzéses győztes körrel nagyjából 25-30K-t lehet keresni prémium fiókkal, de a magasabb szinteken sajnos sok prémium lőszert kell majd használnunk és a normál lőszer és a prémium közötti 18x-os árkülönbség irreális. A T34-85-nek ugyanennyi 185-ös sebzésre, a SU-122-44-nek 4800, de 400-as alfára. A páncélvadászok közt bevételre a tök utolsó (na jó, nem, de a T28 conceptet azért ne számoljuk a normál tankok közé), -418 credittel átlagosan.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

Előnyei (igazából semmi, de ki kell tölteni ezt a szekciót is):

  • Nagy végsebesség
  • Van tornya
  • Meglepően jó MM besorolás (sokszor top tier)
  • A Charioteerhez vezet
  • Jó csőlehajlás
  • A Chairoteerhez vezet

Hátrányai

  • Lassan fordul
  • Nincs páncélja, HE érzékeny
  • Alacsony alfa és átütés
  • Alacsony HP ahhoz képest, amit tud
  • Minden TD jobb a szintjén
  • Használhatatlan torony
  • Borzalmas tényleges szórás
  • Rossz rejtőzködési értékek
  • Iszonyatosan lassú toronyforgás

Kiknek ajánlott

Először azt akartam írni, hogy senkinek, de aztán elkezdtem megnézni a statisztikáimat, hogy mennyire vágnak össze a „játékélménnyel” amit a tank ad. A fura az, hogy magamhoz képest magas értékeket produkáltam, ebből is látszik, hogy az ember mennyire képes alábecsülni a saját teljesítményét, ha nem szereti a tankot.

Annak mindenképpen ajánlom, aki a Charioteerhez akar eljutni, illetve aki kihívást keres, vagy egyszerűen csak unja az eddigi tankokat. A kezdőknek viszont erőteljesen ellenjavallott, mert a tank nagyon nem toleráns a hibákkal szemben, ráadásul egyetlen olyan kiemelkedő előnye sincs, amire építeni lehetne. Mondjuk ki, ez egy rossz tank és sajnos igazi játékélményt sem ad, de vigasztaljon minket a tudat, hogy a következő tank sokkal jobb lesz.

Videók

Szakaszban, 50% sebzés:

{youtube}q2pcIJ9y5To|690|420{/youtube}

3.8K sebzés soloban:

{youtube}m7AGC2FeWfU|690|420{/youtube}


Az elemzést írta: Jackal_hun

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:46

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Phara
    • Tankos
    · 6 éve
    Azt kb lehet tudni mikorra várható a patch?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    · 6 éve
    [quote name="Hunyadi_Loveszdandar"]Nem kell most erőltetni. A patch után már használható lesz.[/quote]

    Nagy köszi! :thx2:

    Megfeledkeztem róla, valamiért az volt bennem, hogy csak tier8-tól módosítanak. Ez esetben addig már elő sem veszem.

    Challenger

    Új OQF 32-pdr AT Gun Mk. II ágyú 30 db-os lőszer kapacitással az Avenger toronyhoz:
    Ágyú vertikális kitéríthetősége: -10/+20 fok
    Ágyú horizontális kitéríthetősége: -60/60 fok
    Pontosság: 0,35 m/100m
    Töltési idő: 7,8 mp
    Célzási idő: 2 mp
    Új APCBC Mk. 3 lőszer a OQF 32-pdr AT Gun Mk. II ágyúhoz:
    Sebzés: 280 HP
    Átütés: 220 mm
    Lövedés sebessége: 878 m/s
    Új APDS Mk. 3 lőszer a OQF 32-pdr AT Gun Mk. II ágyúhoz:
    Sebzés: 280 HP
    Átütés: 252 mm
    Lövedék sebessége: 1098 m/s
    Új HE Mk. 3 lőszer a OQF 32-pdr AT Gun Mk. II ágyúhoz:
    Sebzés: 370 HP
    Átütés: 47 mm
    Lövedék sebessége: 878 m/s
    A Challenger torony forgatási sebessége 14-ről 16 fok/mp-re nőtt.
    Az Avenger torony forgatási sebessége 16-ról 18 fok/mp-re nőtt
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Hunyadi_Loveszdandar
    • Tankos
    · 6 éve
    Nem kell most erőltetni. A patch után már használható lesz.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    phurges00
    • Tankos
    · 6 éve
    egy szemétdomb... nem... még azt a jelzőt sem érdemli meg...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    MegaJani
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="jamon_serrano"][quote name="Orin_95"]Nekem az egyik kedvenc 7es járgányom volt. Jobb dpm-mel bír, mint 8as nagytesójának. Továbbá -10° gundep.
    Mi kell het akkor még? Mondjuk mozgékonyság, és torony. Mindkettő pipa
    Álcája ugyan hagy némi kivetnivalót maga után, és páncél terén is szinte már minősíthetetlen, hajlamos elfogyni.

    Ahogy én használtam: igazi parazita játékmódot követelt magának
    Amíg a csapattársak élnek előtted, és nem álltok vesztésre, addig lehet maradni vele. Szigorúan valami domb nyújtotta fedezéknél. Ahogy melegszik a helyzet nyúlcipő. Vissza-vissza lehet nézegetni futás közben a torony miatt. Mégjobb azonban, ha a csapattársak a csali lefarmolni mindenkit, aki csak beesik közéjük.

    Azt viszont aláírom, hogy sok tankra be kell töltenni a "skillt". Ha ezeken túl tudjátok tenni magatokat, fantasztikus játékélményt kaphattok [/quote]

    Hát nem tudom... Nekem nem nagyon jön le az a nagy játékélmény, bár azt hozzá kell tennem, hogy semmi személyzetem nem volt bele, szabad xp-ből ugrottam idáig, még 6. érzék sincs. Pár jó tulajdonságot hiányolok belőle, amitől jó egy td. Nincs álcája, nincs páncélja, de legalább jól lát. Ja, nem, dehogy, vaksi, mint a denevér. Nincs jó átütése, de nincs hozzá sebzése sem. Ok, forog a tornya, na de hogy..? Egy közepesnél kisebb távolságban mozgó tankot már nem tud lekövetni, ha meg forgatod az alját is, nem tudsz célozni. Egy jó tulajdonsága van mindössze: elég gyorsan megy egyenesen. Lehet, hogy változik majd a véleményem, ha lesz 6. érzék rajta és tudni fogom, mikor látnak, de alighanem addigra ki lesz fejlesztve az utódja, ez meg megy a levesbe.[/quote]

    Azért azt meg lehet próbálni, hogy hátrafordítod a tornyot és ellöveted rá az ellent...

    Meg fognak lepődni :troll2:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    · 6 éve
    [quote name="Orin_95"]Nekem az egyik kedvenc 7es járgányom volt. Jobb dpm-mel bír, mint 8as nagytesójának. Továbbá -10° gundep.
    Mi kell het akkor még? Mondjuk mozgékonyság, és torony. Mindkettő pipa
    Álcája ugyan hagy némi kivetnivalót maga után, és páncél terén is szinte már minősíthetetlen, hajlamos elfogyni.

    Ahogy én használtam: igazi parazita játékmódot követelt magának
    Amíg a csapattársak élnek előtted, és nem álltok vesztésre, addig lehet maradni vele. Szigorúan valami domb nyújtotta fedezéknél. Ahogy melegszik a helyzet nyúlcipő. Vissza-vissza lehet nézegetni futás közben a torony miatt. Mégjobb azonban, ha a csapattársak a csali lefarmolni mindenkit, aki csak beesik közéjük.

    Azt viszont aláírom, hogy sok tankra be kell töltenni a "skillt". Ha ezeken túl tudjátok tenni magatokat, fantasztikus játékélményt kaphattok [/quote]

    Hát nem tudom... Nekem nem nagyon jön le az a nagy játékélmény, bár azt hozzá kell tennem, hogy semmi személyzetem nem volt bele, szabad xp-ből ugrottam idáig, még 6. érzék sincs. Pár jó tulajdonságot hiányolok belőle, amitől jó egy td. Nincs álcája, nincs páncélja, de legalább jól lát. Ja, nem, dehogy, vaksi, mint a denevér. Nincs jó átütése, de nincs hozzá sebzése sem. Ok, forog a tornya, na de hogy..? Egy közepesnél kisebb távolságban mozgó tankot már nem tud lekövetni, ha meg forgatod az alját is, nem tudsz célozni. Egy jó tulajdonsága van mindössze: elég gyorsan megy egyenesen. Lehet, hogy változik majd a véleményem, ha lesz 6. érzék rajta és tudni fogom, mikor látnak, de alighanem addigra ki lesz fejlesztve az utódja, ez meg megy a levesbe.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Orin_95
    • Tankos
    · 6 éve
    Nekem az egyik kedvenc 7es járgányom volt. Jobb dpm-mel bír, mint 8as nagytesójának. Továbbá -10° gundep.
    Mi kell het akkor még? Mondjuk mozgékonyság, és torony. Mindkettő pipa
    Álcája ugyan hagy némi kivetnivalót maga után, és páncél terén is szinte már minősíthetetlen, hajlamos elfogyni.

    Ahogy én használtam: igazi parazita játékmódot követelt magának
    Amíg a csapattársak élnek előtted, és nem álltok vesztésre, addig lehet maradni vele. Szigorúan valami domb nyújtotta fedezéknél. Ahogy melegszik a helyzet nyúlcipő. Vissza-vissza lehet nézegetni futás közben a torony miatt. Mégjobb azonban, ha a csapattársak a csali lefarmolni mindenkit, aki csak beesik közéjük.

    Azt viszont aláírom, hogy sok tankra be kell töltenni a "skillt". Ha ezeken túl tudjátok tenni magatokat, fantasztikus játékélményt kaphattok
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    · 6 éve
    Megvettem ezt a csodát. Úgy érzem, hosszú út vár rám az utódjáig... Az Archert a 3. csata után eladtam, mert még egy akkora rakás sz@rral nem játszottam, az Achillest már helyből át is ugrottam, de most úgy gondolom, ezt is át kellett volna.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Skjenngard
    • Tankos
    · 6 éve
    No, ha már a Firefly volt a mai étrenden a főételem, akkor ez a desszert. A csodás V-ös svéd TD után a Firefly volt a második tankom, amit dühből adtam el. Ott telt be a pohár, hogy egy full T6-os meccsen nem tudtam beütni és eltalálni sem a mező közepén jaszkarizó Kv-85-öt, aki persze spot után snapshottal vitte 1 legényemet, 1 modulomat. Garázs, eladás, free XP. lássuk a sokak által szidott Challengert.
    Röviden: iszonyat kellemes csalódás a Firefly után. 20 csatából fullos, lánctalp nem is kell rá, 3,2-es reload (BiA, venti, rammer, pudinggal 3 sec), egész használható mozgékonyság, elfogadható álca (második skill a legényeknek, kivéve parancsnok OFC). A sebesség miatt flanker mednek használom, szigorúan látóhatáron. Hatalmas előnye, hogy sokan nem ismerik a tankot, így egy bekapott low roll után sem állnak meg, meg vonulnak vissza, hanem mennek tovább... és akkor jön a következő lövés. Majd az újabb. Ekkor már para van. És kivégzés. Sok T9-et még nem láttam vele, de itt most örülök a 3-5-7 leosztásnak, mivel a top 3 helyett van más akit lőhetek (kivéve amikor troll az MM, és kapom a full heavy csapatokat, de ott meg a látótávom + camom általában jobb).
    Nehezen kezelhető tank, nagyon tudni kell vele helyezkedni, de nálam 100x jobban működik, mint az elődje, mert ez legalább eltalálja a célt. Mondjuk az is biztos, hogy fizukor felszabadítom a 200k free XP egy részét és átugrom, mivel a Charioteer-en az L7-es ágyú van, abba meg szerelmes vagyok...

    Szerkesztés: azóta szereztem vele 2 Ace Tankert zsinórban, egyet +1, egyet +2 tieres meccsen. Kezdem megszeretni, bár a win rate-men nem látszik. Ugyanaz a baja sajnos, mint a brit heavy vonalnak: hiába a gyors reload, senki nem veszi komolyan ezt az alfát.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    paracletos
    • Tankos
    · 7 éve
    Charioteer elemzést akarunk!
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.