Jelenleg

95
látogatónk van

2015. március 26. 12:19

M22 Locust - Elemzés

(34 szavazat)
11 hozzászólás

Bevezetés

A tankot kifejezetten ejtőernyős csapatok támogatására kezdték el tervezni 1941-ben, minek folyamán elsődleges célként a kis súlyt tűzték ki. Gyártását csak 1943 végén kezdték el, akciót pedig csak egyszer látott a britek keze alatt (ne higgyünk a wotos leírásnak), akkor sem teljesített túl fényesen. Fő feladata a gyalogság támogatása volt élő erővel szemben, más harckocsikkal nem vehette volna fel a versenyt. Azonban a WoT-ban való szereplése egy kissé más jellegű, szerencsékre itt egy igazán jól kezelhető páncélosként veszi fel a kesztyűt más tankok ellenében, ahogy ezt a továbbiakban majd látni is fogjuk.

Paraméterek

Ágyú

Az ágyú, amit kapunk egy 37mm-es M6-ra keresztelt géppuska, ez gyakorlatilag ugyanaz, amit már az M3 Stuarton is láthattunk, egy leheletnyi módosítással. Ez annyit jelent, hogy a Stuarton 26.09 az alap lőgyorsaság, míg a Locuston 26.2, minden más paraméterük teljesen megegyezik. Az újratöltési idő így 2.2 sec, ami BiA-val és ventivel (töltésgyorsító nincs) 2.14-re vihető le. Látható, ez az érték alapvetően nagyon jó, nem kell vele bűvészkedni. Az átlagos átütés AP/APCR/HE lőszerekkel 56/78/19 mm, a löveg szórása 0.41m, míg a célzásidő 1.7 sec. Átlagsebzése lövésenként 40, ami senkit nem fog megfélemlíteni már ezen a szinten sem (1117 körüli DPM érhető el). Érdemes összehasonlítani ezeket az értékeket a T-15 statjaival, ott egy hasonló löveggel ugyanilyen DPM-et, de kisebb átütést kapunk (42/74/18), míg a többi értékük egyezik.

Az ágyú megfelelő tier 3-ban, átütése és lőgyorsasága révén pillanatok alatt szét lehet szaggatni bárkit, míg egy szinttel feljebb már beleütközhetünk néhány keményebb ellenfélbe (Matilda, AMX40), akikkel szemben jól jöhet pár prémium lőszer. Főleg hasznos ez, ha nagyobb távolságból szeretnénk kiiktatni az ellent, lévén a pontossága elég gyenge mesterlövészkedéshez. Tier 5-ben már nem sok babér terem a Locustnak ezzel az átütéssel – míg a light és medium tankokat könnyűszerrel oldalba kaphatjuk, addig egy KV-1-nek sajnos már a hátsó felét is nehézkes belőni, még prémium lőszerrel is. Íly’ módon magasabb szinten a löveg már bekorlátozza játékstílusunkat.

Ezért javasolt 5-10 goldammo betöltése is, ellenben HE lőszerek használatának személy szerint nem látom sok értelmét, hiszen 37mm-nél oly’ alacsony az átütésünk, hogy még a legpapírabb ellenfelet sem tudjuk teljes bizonyossággal belőni. Bázis resethez viszont jól jöhet, így nem árt bekészíteni 1-2 skúlót. A lőszer javadalmazás 50db, ami egy nagy hátránya a tanknak. Ezzel a tűzgyorsasággal sajnos igen hamar el lehet puffogtatni a tartalékot, ezért főleg a játék kései szakaszában érdemes megfontoltan tüzelni.

Torony

25 mm páncélzat minden oldalról, plusz az ágyú mellett lévő lövegpajzs még +25 mm rétegelt páncélzattal is rendelkezik, ami közvetlenül a löveg felett lévő részen képes akár 100 mm effektív értéket is eredményezni, ám ez csak egy igen apró része az egész felületnek. A torony képes random lepattanókat hozni, de ezekkel az értékekkel nem szabad a páncélvédettségre alapozni.

Kialakítását tekintve nagyban emlékeztet az M7 stock tornyára, de rosszabb statokkal. Látótávolságunk 330m, ami standardnak mondható tier 3-ban. Tekintve, hogy ezen a szinten még főleg kezdő játékosokkal találkozunk, és az egyéni teljesítmény nagyobb részben járul hozzá a győzelemhez, mint a csapatmunka, érdemes rárakni egy optikát, így növelve esélyeinket a túlélésre. Ezzel, valamint a legénységi képzettségekkel már jócskán túllövünk a 360 méteres látótávon, ami már kellemesnek mondható, főleg ha megfelelő álcázással kombináljuk. A torony forgási sebessége 40°, ez teljesen kielégítő érték, míg a csőlehajlásunk 10°, ami szintén jónak mondható, bár nem kiemelkedő.

Felépítmény

Papíron 25/13/13, bár ez elég csalóka. Valójában a tank elején lévő legnagyobb döntött rész mindössze 13mm vastag páncélzattal rendelkezik, ami gyakorlatilag még a repeszlőszerekkel szemben sem túl hatékony. Az ez alatt lévő alsó lemez 25mm, de ezen értékek egyike sem indokolja, hogy páncélvédettségről beszéljünk, így a felépítmény mindössze a géppuskás tankok random lövéseivel szemben, beforgatva nyújthat némi védettséget (videó 1:30).

Sidescrape adhat valamicske előnyt számunkra, a lánctalppal kombinálva helyenként már elérhetünk 50mm effektív páncélzatot is, ám egy élelmesebb játékos már könnyűszerrel belövi a 10-13mm-es oldalpáncélzatot is a lánctalp fölött. A kritikus találatokra nem különösebben érzékeny a gép, HP-ja 250.

Rádió tekintetében elég faramuci helyzetben van a kis sáska. Egyrészt a 395m-es hatótáv rossznak minősül, már kisebb mappokon is bajunk gyűlhet a helyzetfelismeréssel, másrészt viszont olyan gyorsak vagyunk- és kell is lennünk-, hogy ez lesz a legkisebb problémánk a tankkal kapcsolatban.

Érdemes még szót ejteni az álca értékekről is. A tier 3-as könnyű tankok közül az M22-es rejtőzik a legjobban (20.35/20.35/6.11), ennél csak néhány TD rendelkezik jobb értékekkel. A hasonlóan jól bujkáló LTP pl. mozgás közben már veszít az álcafaktorából (míg a T-15 értékei a következőek: 19.27/19.27/5.78 álló, mozgó illetve tüzelés utáni helyzetben). Ezen tulajdonsága kombinálva a feltornázott látótávval szintén a fókagyilkos mivoltát erősíti a gépnek. A mellékelt videón is látható, hogy az ellenfél gyakorta fel se spottol, míg mi sorozzuk a gatlinggel (8:47). 

Felfüggesztés

Erősen hajaz a T-25 koncepciójához. Alapvetően egy gyors tankról beszélünk, ami kanyarodáskor komolyan veszít sebességéből. 40° az érték, amivel gazdálkodhatunk, ez bőven elég a dög nehéz tier 5-ös heavyk leforgására, ám saját szintjén belül senkit sem hat meg, max sebességen robogva pedig hatalmas köríven tudunk csak megfordulni. A végsebessége 64 km/h, ami jól passzol a motorteljesítményhez.

Motor

És itt érkeztünk el a Locust legnagyobb erősségéhez, ami pedig a mobilitás. A kis légideszantosunk alig több 7 tonnánál, így amit a páncélvédettségen elveszítettünk, visszakapjuk a mobilitásnál. A gépet egy 192 lóerős Lycoming hajtja, ami bőven elég arra, hogy pillanatok alatt Föld körüli pályára állítsa. Az M22 minden terepen megőrzi agilitását, épp úgy megy hegynek fel, mint le, ezzel sosem lesz problémánk, ellenben a már említett kanyarodás közbeni sebességcsökkenés annál inkább problémás lehet. Más tankok leforgására tett próbálkozásainknál érdemes ezt figyelembe venni.

A motor gyulladási esélye 20%, de ezzel sem lesz különösebb bajunk, mert a tank kialakítása alig teszi lehetővé, hogy belobbanjon.

Ajánlott játékstílus

Sokoldalú kis gépről beszélünk. Tekintve, hogy szintjén még főleg kezdő és gyengébb képességű játékosokkal futunk össze, igazi terminátor tud lenni. Alapvetően hasonló játékstílussal lehet belőle a legtöbbet kihozni, mint a többi t3-as light-al – a játék elején bevenni egy kulcspozíciót, és onnantól kezdve kacsavadászatot folytatni. Amíg el nem fogy a lőszerünk, folyamatosan sebzést termelünk, a legfontosabb, amire figyelni kell, hogy páncél hiányában ne tegyük ki magunkat fölösleges lövéseknek. Megtakarított életerőnk még hasznos lehet a későbbiekben.

Sebessége révén könnyedén válthatunk pozíciót, ha a helyzet úgy hozza. Az alap lőszerátütése teljesen rendben van saját szintjén, így bárkit kilyuggathatunk t4-ig. T5-ben azonban változik a helyzet. Megjelennek a szénné páncélozott heavyk, amikhez beköszönni sem tudunk a kis szecskavágónkkal, így maximum a felderítő szerep hárulhat ránk. Azonban itt sem kell kétségbe esni! Szerencsére a Locust kiváló mobilitással van megáldva, így magasabb szinten is lehozhatjuk a meccset. Optikával, és álcázással megtámogatva, valamint a sebessége révén aktív, vagy akár passzív spotterként is tevékenykedhetünk, egy-egy eldurrantott lövéssel pedig vegzálhatjuk az ellenfelet folyamatos feszültség alatt tartva.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Optika (periszkópot csak kifejezetten passzív stílust követő játékosoknak érdemes feltenni)
  • Ventilátor – a plusz 5% jól jön mindenhez
  • Harmadiknak pedig ízlés szerint lehet felrakni pl. Célzásgyorsítót (bár nagy különbséget nem fok okozni). Én pl. szerszámosládát használok, ha leláncolnak, sokat dob a javításon. Periszkóp mellé logikus választás lehet még az álcaháló is.

Ajánlott fogyóeszközök

Kis javítókészlet, kis elsősegély csomag, kézi tűzoltó készülék/kóla.

Ajánlott legénységi képzettségek

Tekintve, hogy egy tier 3-as könnyű tankról beszélünk, nem igazán kompatibilis a legénysége más magasabb szintű amerikai harckocsikéval (T71-be passzolnak a legények), ezért szabadon lehet rá a legmegfelelőbb képességeket választani. Természetesen parancsoknak első sorban 6. érzék a legfontosabb, a kezdők darabolásához pedig álcára lesz szükségünk, így a többieknek camo javallott. Ezt követően érdemes a javítást húzni, a láncolás közben szerzett sebzés minimalizálásának érdekében, majd 100%-on dobni, ízléstől függően egyéb képességeket berakni (off-road driving, smooth ride, snap shot), majd megint javítást, aztán jöhet a BiA, ismét javítás. Bár ennyi képzettséghez már sok lefutott körre lesz szükségünk.

Átlagos bevétel

Nem kifejezetten egy kredittermelő tank, vbaddict szerint 4.131 kredit a pillanatnyi átlagkeresete (ez a 3. legjobb hely tier 3-ban a Sexton és az FCM Pak mögött). Jobb körökben simán hoz 10-15k-t is, ám főleg tier 5-ben aktív prémium lőszer használata mellett mínuszos meneteket is lehet futni.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • kiváló ágyú tier 4-ig
  • remek mobilitás
  • átlagos látótáv (sok tankénál jobb)
  • tök jól néz ki

Hátrányai

  • tier 5-ben az ágyú csúzlivá vedlik
  • lassú fordulás
  • papír páncélzat
  • gyenge rádió
  • átlagos látótáv (néhányénál pedig rosszabb)

Kiknek ajánlott

Röviden, mindenkinek. Tapasztaltabb játékosoknak azért, mert a nagyszerű mobilitása a megfelelő ágyúval kombinálva megadja a szabadságot, hogy a pálya minden pontját gyorsan elérve döntsük el a csata menetét. Kezdőknek pedig azért, mert semmivel sem rosszabb, mint bármely tier 3-as light, így kevésbé kemény körülmények között sajátíthatják el azt, hogy hogyan is kell egy páncélzattal nem rendelkező tankkal bánni. Itt még nem bünteti a játék annyira a durva hibákat, így kiváló gyakorló eszköz. Szakaszban való funoláshoz is remek.

Összességében egy kiegyensúlyozott tank, amivel bárki élvezheti a játékot, olyan bosszantó gyengeségekkel való küszködés nélkül, mint pl. az állandó kritikus találatoktól való szenvedés, vagy az idegörlő alulmotorizáltság. 900 aranyért is bőven megkéri az árát, akcióban 450-ért pedig egyenesen ajándék.

Videó

Végezetül pedig álljon itt a már említett videó, mely inkább egy szerencsés kört mutat be, mint sem jól lejátszottat. Azért az említett jó (és rossz) tulajdonságok láthatóak, pl. a kiváló mobilitás. A magas álca érték, valamint látótáv pedig a csata végén a csapat hiányában igencsak felértékelődik.


Az elemzést írta: Christofia

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:38

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    SgtBradly
    • Tankos
    · 9 éve
    Szóval, ami az előnye az a hátránya is? :-)
Tovább a kategóriában: T49 - Elemzés »
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.