Jelenleg

30
látogatónk van

2023. március 24. 06:57

[1.20.1] Nyílt teszt szerver

Írta:
(25 szavazat)
54 hozzászólás

Bemutatkoznak a véletlenszerű események és a dinamikus fedezékek a Felderítő küldetésben, megismerkedhetsz az átalakított legénységi készségi rendszerrel, valamint egy egész japán páncélvadász ág is érkezik. Továbbá elolvastuk a Roham móddal kapcsolatos visszajelzéseket, és végrehajtottunk néhány fejlesztést. És ez még nem minden – olvasd el a részleteket!

Felderítő küldetés: Véletlenszerű események és dinamikus fedezék

A februári Jövőbeli tervek epizódban már adtunk egy kis ízelítőt a vadonatúj véletlenszerű események és a dinamikus fedezék mechanikáról. Ezek nagy érdeklődést váltottak ki a közösség körében, és most szerepet kapnak a Felderítő küldetés módban. Most már készen állunk arra, hogy bemutassuk mindezt a nyílt teszten, úgyhogy csatlakozzatok a teszteléshez, hogy az elsők között vehessetek részt az új mechanikákkal zajló csatákban!

A nyílt teszt csupán arra szolgál, hogy előzetesen megvizsgáljuk a véletlenszerű események és a dinamikus fedezék működésének stabilitását – ezek a májusban érkező „Felderítő küldetés” mód keretében mutatkoznak majd be.

A véletlenszerű eseményeket és dinamikus fedezéket tartalmazó Felderítő küldetés módot a módválasztóban érheted el.

Négy pályán végezheted a tesztelést: Safe Haven, Himmelsdorf, Ruinberg és Prokhorovka. A játékmenet két elemből áll – a véletlenszerű eseményekből és a dinamikus fedezékből –, amelyeket saját, egyedi mechanika jellemez, és új játékélményt nyújtanak.

Véletlenszerű események

Egy újfajta tevékenység, amelynek során különböző események zajlanak a csatatéren. Az események meghatározott időpontban és egy meghatározott, erre kijelölt területen történnek.

A pályától függően ilyen esemény lehet például egy hajó megsemmisülése, egy zeppelin lezuhanása vagy egy vonat érkezése. Egy csatában egy vagy több véletlenszerű esemény is előfordulhat.

Minden egyes véletlenszerű esemény megváltoztatja a játékosokat körülvevő környezetet, valamint a csatatéren kialakult harci helyzetet. Például, ha egy repülőgép egy épületbe csapódik, a törmelék eltorlaszolhat egy átjárót; másrészt viszont további fedezéket biztosíthat a járműveknek. Ez lehetővé teheti, hogy váratlanul az ellenséges csapat hátába kerülj, vagy sikeresebben hárítsd el az ellenfelek támadásait.

Nem sokkal a véletlenszerű esemény kezdete előtt az a terület, ahol az esemény bekövetkezik, piros körvonalat és egy időzítőértesítést kap.

A visszaszámlálás megkezdése után még lesz egy kis időd, hogy elhagyd a területet, utána a járműved megsemmisül. Az aktuális időzítőértesítés típusa csak a tesztidőszakban érvényes. Az értesítési felületet a jövőben továbbfejlesztjük.

Vess egy pillantást az alábbi négy pályán bekövetkező véletlenszerű eseményekre.

Safe Haven

  • Egy lángoló hajó tart a móló felé, ahol lerombolja a hidat, majd a mólónak ütközik.
  • Egy repülőgép zuhan a bunker bejáratának tetejére.
  • Egy repülőgépraj bombázza a hidat, amitől az összeomlik.

Ruinberg

  • Bombázók támadják a központi teret és a város más részeit.

Prokhorovka

  • Két repülőgép csapódik a Prohorovka-fasorba.
  • Egy másik repülőgép lezuhan a keleten fekvő hegyre.
  • Egy vonat érkezik a vasúti síneken, és tüzérségi csapás éri.

Himmelsdorf

  • A térkép szélén lévő vasútállomásról elindul egy vonat, majd légitámadás éri.
  • Egy sérült zeppelin lezuhan a városban.

Dinamikus fedezék

A második új mechanikát a dinamikus fedezék jelenti. A fent említett négy pálya egyes harci területein szállítmányozási konténereket, betontömböket és más mozgatható tárgyakat találsz, amelyekkel védekezhetsz az ellenséges tűz ellen. Például elbújhatsz egy konténer mögé, vagy előre is tolhatod azt, így megakadályozva, hogy az ellenfél eltalálhassa a járműved sebezhető alsó páncéllemezét. A dinamikus fedezék lehetővé teszi a különböző taktikák szélesebb körének alkalmazását, csapatban és egyedül egyaránt.

A véletlenszerű eseményekkel és dinamikus fedezékkel színesített Felderítő küldetésekre májusban kerül sor. Szóval ragadd meg az alkalmat, és próbáld ki mihamarabb! A nyílt teszt alatt egy új kérdőíves rendszert is kipróbálunk a visszajelzések gyűjtésére. Ez egy előzetes technikai teszt, ami azt jelenti, hogy a válaszokat nem dolgozzuk fel. A kérdőívet nem kell kitölteni, de a World of Tanks összes hivatalos platformján, így a fórumon, a Discordon és a közösségimédia-felületeken is megoszthatod meglátásaidat és benyomásaidat.

A véletlenszerű események és a dinamikus fedezék vadonatúj játékelemek, egyedi mechanikával és komplex beállításokkal. A nyílt teszt során előzetes technikai stabilitási teszteknek vetjük alá őket a Felderítő küldetésben.

Ne feledd, hogy a véletlenszerű események befolyásolhatják az eszközök teljesítményét, mivel látványos vizuális effekteket tartalmaznak. Az alacsony teljesítményű CPU-val és grafikus kártyával rendelkező eszközökön stabilitási és teljesítményproblémák (beleértve az FPS csökkenését) léphetnek fel az események bekövetkezésekor.

Alacsony teljesítményű eszközökön a véletlenszerű események a képminőség romlásával járhatnak. A játékmenet szempontjából teljesen játszhatóak lesznek, azonban nem biztos, hogy az egyes vizuális hatások tökéletes minőségben jelennek meg.

Bizonyos beállítások és egyes karakterisztikák (pl. véletlenszerű események időzítése, azok területe stb.), amelyek a nyílt teszt szempontjából fontosak, a nyílt teszt után megváltozhatnak.

Még dolgozunk az éjszakai csatákon és a víz dinamikus viselkedésén, így ezek a funkciók egy későbbi időpontban lesznek tesztelve.

A véletlenszerű események és a dinamikus fedezék izgalmas és látványos elemek, amelyek fordulatot hoznak a megszokott játékmenetbe. Új taktikai lehetőségeket tárnak fel, amelyek képesek lehetnek megváltoztatni bármely csata menetét. Csatlakozz a nyílt teszthez, és segíts az ígéretes mechanikák fejlesztésében!

Átalakított legénységi készségi rendszer

Folytatjuk a World of Tanks legénységeinek átfogó átalakítását. Az 1.18.1-es frissítésben a Hatodik érzék különleges parancsnoki elemmé vált, ami az első lépést jelentette a legénység koncepciójának megváltoztatásában. Azóta lépésről lépésre haladunk előre, kiválasztva és tökéletesítve a homokozó szerveren 2021-ben bemutatott ötletek közül néhányat, amelyek pozitív visszajelzéseket kaptak tőletek. Most pedig készen állunk arra, hogy megosszuk veletek a következő nagy változást: az átdolgozott legénységi készségek rendszerét.

Az új rendszerben minden készség azonnal elérhetővé válik a kiképzése megkezdését követően. A hatásuk eleinte kevésbé lesz érezhető, de minél tovább képzed a készségeket, annál erősebbek lesznek. Ezenkívül a fő képzettség szintje mostantól szinte minden készségre hatással van (a Bajtársak kivételével) – minél magasabb szintű, annál erősebb a készség hatása.

Továbbá számos meglévő készséget frissítettünk. Néhányat közülük javítottunk; mások új funkciókat kaptak, amelyek hatékonyabbá teszik őket. Emellett kilenc új készséget is vezetünk be. Így például a Gyors célzás 2,5%-kal javítja a célzási időt, ha teljesen ki van képezve, a Közelharc pedig teljesen kiképezve 2,5%-kal csökkenti a löveg újratöltési idejét, ha legfeljebb 50 méterre vagy az ellenségtől.

Összesen 33 készség lesz, és minden legénységi tag számára hat készség lesz elérhető, függetlenül a fő képzettségétől. Nézd csak meg!

Parancsnok

Vezető

Lövegkezelő

Töltő

Rádiós

A frissített és az új készségeket kombinálva szabadabban kísérletezhetsz a legénységeiddel, hogy minden járműnél a saját játékstílusodhoz igazítsd őket. Hogy megkönnyítsük a különböző készségek közötti eligazodást, a következő három kategóriába soroltuk őket:

  • Csoportos készségek, amelyekkel a legénység több tagja is rendelkezhet
  • Egyéni készségek, amelyek csak egy adott fő képzettséggel rendelkező legénységi tag számára érhetők el
  • Helyzetfüggő készségek, amelyek bizonyos feltételek teljesülése esetén lépnek működésbe a csatatéren – a készségek működésbe lépésekor speciális értesítések jelennek meg a kezelőfelületen, amelyeket a játék beállításaiban be-/kikapcsolhatsz.

A Tűzoltás a rádiós egyéni készsége lesz. Ha a legénységed bármely tagja már rendelkezik a Tűzoltás készséggel, akkor az 1.20.1-es frissítés megjelenésekor a tapasztalati pontok újra lesznek osztva a következő fontossági sorrendben:

  1. A harckocsizó fő képzettségének 100%-ra való fejlesztésére (ha 100% alatt volt)
  2. A harckocsizó utolsó készségének 100%-ra való fejlesztésére (ha volt olyan készség, amely nem volt 100%-ra fejlesztve)
  3. A megmaradt XP-t elköltheted egy új, általad választott készségre

A kezelőfelülettel és egyebekkel kapcsolatos fejlesztések

Átterveztük a legénységi felületeket is, átláthatóbbá és informatívabbá téve őket. Mostantól például az összes készség hatása megjelenik a garázsban található járműtulajdonság-widgetben. Ezen felül hasznos új segédleteket és készségleírásokat készítettünk.

Egy másik kellemes bónusz, hogy többé nem jár XP-büntetés, ha sérült legénységi tagokkal fejezel be egy csatát.

Végül, de nem utolsósorban, a játékba való bejelentkezés után azonnal kapsz 12 átképzési parancsot, amelyekkel ingyen újraoszthatod a készségeket.

A jövőben a személyzet koncepciójának további fejlesztései várhatók. Csatlakozz a nyílt teszthez, kísérletezz a különböző készségkombinációkkal, és állíts össze álomlegénységet a kedvenc járműveidhez!

A japán páncélvadászok hamarosan csatlakoznak a játékhoz!

Az új alág hat kifejleszthető páncélvadászból áll, az V-ös szinttől a X-esig. Ezeket az új japán járműveket a IV-es szinten található Type 1 Chi-Hétől kezdheted el kifejleszteni.

Az összes japán páncélvadász közepesen vastag homlokpáncélzattal és nagy kaliberű hajóágyúkkal van ellátva, amelyek nagyszerű páncélátütéssel rendelkezik az alap páncéltörő lőszerrel. A lövésenkénti sebzésük is lenyűgöző. Nagy méretük ellenére ezek a páncélvadászok nagyon jól manőverezhetők, és helyben is gyorsan megfordulnak. A félelmetes tűzerőt és a kemény homlokpáncélzatot azonban ellensúlyozza a közepes sebesség, a gyenge álcázási értékek és a közepes lövegsüllyedési szögek.

A gyenge álcázás miatt nem tudsz úgy tüzelni, hogy ne vegyenek észre. De szerencsére az ellenségnek kell bujkálnia előled, nem pedig fordítva! A legtöbb helyzetben ezek a járművek a támogató szerepét töltik be, és a nehéz harckocsikat segítik a frontvonalon vagy a második vonalból.

A fejlesztési ág összetétele

Az új ág a Ho-Ni III-mal kezdődik az V-ös szinten és a Type 95 Ji-Róval folytatódik a VI-os szinten. Mindkét jármű az új ág jellegzetességeit hordozza, erős frontpáncélzattal és veszedelmes lövegekkel.

A soron következő újonc a Chi-To SP. Ez egy klasszikus, lassú, torony nélküli páncélvadász, amely 75 mm-es vagy 105 mm-es hajóágyúval van felszerelve, jó lövésenkénti sebzéssel.

A VIII-as szinten található Ho-Ri 2 a japán páncélvadászok legjobb tulajdonságait egyesíti magában. A homlokpáncélzat még erősebb, és sokkal egyszerűbben képes tüzelni, mint az elődei. Két löveg közül választhatsz: 105 vagy 120 mm-es.

A Ho-Ri 1-nél az ág fő jellemzői még tovább fejlődtek, így rendkívül veszélyes a közelharcban és közepes távolságból. Ez a jármű a Type 5 Heavy testére épül, és 127 mm-es vagy 149 mm-es ágyúval szerelhető fel.

Az új ág csúcsjárműve a félelmetes Ho-Ri 3, amely egy pusztító, 149 mm-es ágyúval van felszerelve. Az erős elülső páncélzat mellett a felső páncéllemeze is nagyon kényelmetlen szögben áll az ellenfelek számára, így nem lesz könnyű átütő találatot elérniük. Játékmenetét tekintve a Ho-Ri 3 leginkább a Jagdpanzer E 100-ra, a X-es szintű német páncélvadászra hasonlít.

Tier V: Ho-Ni III
Tier VI: Type 95 Ji-Ró
Tier VII: Chi-To SP
Tier VIII: Ho-Ri 2
Tier IX: Ho-Ri 1
Tier X: Ho-Ri 3
 
previous arrow
next arrow
Exit full screenEnter Full screen
Tier V: Ho-Ni III
Tier VI: Type 95 Ji-Ró
Tier VII: Chi-To SP
Tier VIII: Ho-Ri 2
Tier IX: Ho-Ri 1
Tier X: Ho-Ri 3
previous arrow
next arrow

További információkat a hamarosan megjelenő, a japán páncélvadászoknak és a játékmenetüknek szentelt cikkünkben osztunk majd meg. Addig is csatlakozz az általános teszthez, és vidd el egy körre ezeket a lassú, de erős járműveket!

Visszatér a Roham!

A kompetitív játékmódunk, a Roham visszatér a játékba az új Bíborvörös griffmadár szezonjával! Az új szezon a visszajelzések alapján egy sor fejlesztést kapott, és egy csomó exkluzív testreszabási elemet kínál, amelyekkel ki is bővítettük a jutalomalapot.

Szeretnénk még változatosabbá tenni a járműválasztékot a Rohamban. Ezért átdolgozzuk a jármű-szerepképességeket a játékmódban. Nézd csak meg:

  • A járműszerep-képességet mostantól egyszerűbb feltölteni.
  • A képesség újratöltődési ideje jelentősen csökkent.
  • Néhány szerepképesség a csata kezdetétől fogva elérhető.
  • Megváltoztattuk néhány szerepképesség működését (pl. az Ösztönzés hatással lesz minden szövetséges járműre a harcmezőn).

Tekintettel a járműszerep-képességek megnövekedett hatékonyságára a csatában, speciális csatamódosítókat szeretnénk kipróbálni, amelyeket a nyílt teszt időszaka alatt vezetünk be a Roham játékmódban. Ezek segíthetnek fenntartani a csaták tempóját, még izgalmasabbá téve őket.

Az új csatamódosítók:

  • Megnöveli a Roham módban használható járművek életerejét 25%-kal.
  • Lecsökkenti a fogyócikkek újratöltési idejét 90 másodpercről 45 másodpercre.

A nyílt teszt során tesztelt csatamódosítók, valamint az átdolgozott járműszerep-képességek változatosabbá és izgalmasabbá teszik a Roham játékmenetét. Segítségükkel több különböző taktikát és manővert is kipróbálhatsz.

A Bíborvörös griffmadár szezonjában emellett még a következőket találod:

  • Átdolgozott előrehaladási rendszer, amely a bizonyos győzelem után járó előrehaladás helyett mostantól egy olyan rendszer lesz, ahol egymást követő, heti harci küldetéseket kell teljesítened hasznos játékon belüli jutalmakért
  • Két új pálya a Roham módban: a Glacier és az Airfield
  • Menő, progresszív 2D-stílusok és egyéb, vadonatúj testreszabási elemek lenyűgöző bíborvörös árnyalatban

Ha ezek a változások tetszést aratnak, és a játékosok hasznosnak találják a csatamódosítókat, akkor bekerülnek a Roham következő szezonjába. Csatlakozz a nyílt teszthez, és oszd meg a tapasztalataidat a módosításokról, parancsnok!

WoT plusz

Az 1.20.1-es frissítéssel bevezetünk egy különleges havi előfizetést: a WoT pluszt. Új lehetőségeket és egyedi bónuszokat biztosít, amelyek még kellemesebbé teszik a játékélményt.

A WoT plusz aktiválása után egy teljes hónapig azonnali hozzáférést nyersz a következő előnyökhöz:

  • Aranytartalék. Minden WoT plusszal rendelkező játékosnak hetente akár 500 arany is ütheti a markát. Ez egy speciális széfben lesz elraktározva, amely hetente egyszer nyílik meg.
  • Extra kizárt pálya. Minden WoT plusz-előfizetőnek lehetősége van egy további pályát kizárni a pályák körforgásából. Így, ha WoT prémium fiókkal játszol, összesen három pályát zárhatsz ki. Játssz azokon a pályákon, amelyeket a legjobban szeretsz!
  • Felszerelések ingyenes leszerelése. Bármilyen típusú felszerelést ingyen leszerelhetsz (a fejlesztett felszereléseket is, de a II-es és III-as fejlesztési szintű kísérleti felszereléseket már nem).
  • Intenzív legénységi képzés. Kiválaszthatsz egy járművet, amelynek legénysége passzívan további legénységi XP-t kap, függetlenül attól, hogy offline, csatában vagy éppen a garázsban vagy. Nincs újratöltődési idő akkor, amikor megváltoztatod, hogy melyik jármű legénysége részesüljön ebből a bónuszból.
  • Exkluzív bérelt járművek. A WoT plusz aktiválását követően azonnal megjelenik a garázsodban az egyedi TS-54, egy amerikai prémium nehéz tank, duplacsövű löveggel! Ez a lenyűgöző jármű mindaddig a garázsodban marad, amíg a WoT plusz-előfizetésed aktív. A TS-54 egy másik nagyszerű tulajdonsága, hogy bármilyen amerikai legénységgel használható, függetlenül a járműtípustól, feltéve, hogy a fő képzettségük egyezik.

A WoT plusz aktiválásához csak lépj be a játékban található boltba, és válaszd ki a „Legjobb“ kategóriát. Az ára 300 arany.

Ez a vásárlási mód, valamint az imént említett ár csak a nyílt teszt idején van érvényben. A WoT plusz megjelenését követően csak a Prémium boltból lehet majd megvásárolni 8,1 euróért.

Az előfizetés további fejlesztését tervezzük a visszajelzések és igények alapján. Csatlakozz a nyílt teszthez, hogy kipróbáld a vadonatúj TS-54-et és a többi WoT plusz-bónuszt!

Battle Pass-gyűjtemény

A Battle Pass-gyűjtemény olyan alap- és megnövelt jutalmakat (pl. harckocsizókat, progresszív és 2D-stílusokat, matricákat) foglal magában egy csomagban, amelyeket a szezon teljesítése során kapsz meg. A gyűjtemény összeállításához teljesítsd a Battle Passt a már megszokott módon – az összes elemet automatikusan megkapod.

Az aktuális szezon gyűjteményének összeállításáért extra Battle Pass-tokeneket kapsz (maximum hármat szezononként). Emellett lehetőséged lesz feloldani a szezon hőseinek háttértörténeteit.

Ha az aktuális szezonban nem sikerül összeállítanod a gyűjteményt, a következő szezonokban megteheted, ha megvásárlod a hiányzó elemeket Battle Pass-pontokért. Így azonban csak az aktuális szezonra kapsz tokeneket.

Figyelem, a gyűjteményt csak a nyílt teszt keretében lehet elérni március 24. 13:00 órától (CET)

Garázsférőhelyek kreditért

Jó hír azoknak, akik szeretnének egy kis aranyat spórolni, és más játékbeli tárgyakra költeni! Az 1.20.1-es frissítéstől kezdve kreditért vásárolhatsz új garázshelyeket. Így 300 arany helyett csak 250.000 kredit lesz egy új férőhely költsége. A már megvásárolt garázsférőhelyeket nem lehet eladni.

Utoljára frissítve: 2023. április 1. 07:35

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Penge1985
    • Tankos
    · 6 hónapja
    Ha ez így bejön ,szerintem itt lesz a vége a játéknak !!!
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      perretz
      • Tankos
      · 6 hónapja
      Már megint?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    CsakTankosVagyok · 6 hónapja
    WOT Plusz? Ez menő.
    Ez tuti jobban imponál majd a csajoknak, mintha Tinder Plusz fiókkal húzom őket jobbra.
    A WG mindenre gondol.
    Ha pedig kérdezi a csaj mivel tolom....mondhatom, hogy WOT Plusszal.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    perretz
    • Tankos
    · 6 hónapja
    1 kérdésem van: ha átdolgozzák a régi legénység képzési rendszert, az jelenti azt, hogy letesznek teljesen a Crew 2.0-ról?
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      RockyRuciano
      • Tankos
      · 6 hónapja
      Múltkorjában, úgy egy hónapja, volt egy videó az ezévi tervekről, közte a Crew 2.0-ról. Az abban elhangzottak szerint a Crew 2.0 4 részre bontották: az 1. volt, amikor a legénységi parancsnok alapból megkapta a 6. érzéket, ez a 1.20.1 verzióváltás lesz ezek szerint a 2. etap - és az év során lesz még másik 2 etap.

      Annak, hogy a régi Crew 2.0-t ennyire jelentősen átdolgozták, annak én nagyon örülök! A régit én elfogadhatatlannak, és igazságtalannak tartottam, ezért megfogadtam, hogy ha abban vagy hasonló formában bevezetik, akkor felhagyok a WoT-tal --- nagyon el voltam keseredve. Ezt a változtatást én normálisnak és teljesen elfogadhatónak látom --- és remélem, hogy a maradék 2 etapról is ezt fogom tudni elmondani. Ezzel az etappal vannak ugyan apró fenntartásaim, de ez inkább kétség, mint ellenérzés --- sőt, a korábbi elkeseredéshez képest szinte örömnek mondanám.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      BornToPay
      • Tankos
      · 6 hónapja
      Ez a Crew 2.0 utódja.Ezóval igen,a régit kidobták.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Athelgard
    • Tankos
    · 6 hónapja
    Én már nem is tudom, hogy mit szóljak mindehhez. Ezek komolyan tökre teszik a saját játékukat. Elolvastam a cikket, megnéztem Scheff videóját, és az a legénységi dolog tényleg felháborító, vagy inkább pofátlan húzás a wg részéről. A wot plusz meg egy vicc, véleményem szerint:8,1 euró jáformán a semmiért, havonta? Persze mindenki arra költi a pénzét amire akarja, de nekem ez a fajta lehúzós "üzletmodell" egy kicsit sok. Oké, lehet, hogy csak én vagyok ezzel így, és sokan örülni fognak ezeknek a "fejlesztéseknek" , de számomra valahol itt lesz vége a torténetnek. Persze tudom, hogy porszem vagyok a gépezetben, és a wg pont tesz arra, hogy egy aktív játékos helyett, lesz egy időközönként felnéző.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      márk.szilvásy
      • Tankos
      · 6 hónapja
      A WG évek óta folyamatosan teszi tökre a játékélményt, ez csak egy része. Kerekesek, P2W reward és prém tankok stb

      Ezt most olyan rossznak nem tartom. Ha át akarod húzni a felszereléset a tankokon veszel egyszer 300 goldért egy napra és átszerelsz mindent. Ha jól értem az extra prém fiók havi újabb 3000 gold lesz amiből 4*500=2000 goldot visszakapsz. Nem éri meg mert drága. +1 mapot kizárhatsz de még így is a mapok fele kukás. Kapsz egy retek copy prémet meg lassan fejlődik egy tankot legénysége. Nem sokat ér. Nem veszítünk ezzel semmit
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Nortonor
      • Kiképző
      • Tank elemző
      · 6 hónapja
      Fejtsd ki kérlek, miért háborít téged fel a legénységet érintő változás?
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        Athelgard
        • Tankos
        · 6 hónapja
        Olvasd el az átképzés részt,nem kell kifejtenem, le van írva: kapunk 12 átképzési füzetet, és csókolom, ami ugye két tank legénységét jelenti. Jelen állás szerint a többi legénységi tag átképzését fizetnünk kell,megint, újból, mert ugye a sok legénységi tag magát grindolta ki! A átdolgozott készségeről meg inkább ne is beszéljünk. De figyel, ez az én vélemányem, lehet mának ez meg se kottyan. De ha tévedek javíts ki.
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          Nortonor
          • Kiképző
          • Tank elemző
          · 6 hónapja
          Szóval adnak 12 füzetet, amit te keveselsz és ezért ez felháborító. Értem. Egyébként az összes olyan legénységi tagon (rádiós és rádiós szerepkörű parancsnok vagy töltő kivételével) amin van fullos vagy már megkezdett tűzoltó skilled, lesz egy kiválasztható szabad skilled lényegében a tűzoltás helyett, szóval azokat még csak újraosztani sem kell. (szerk. közben perretz megelőzött)
          Az átdolgozott képességek 1 kivételével mind javított hatáseffektet kapnak, magyarán mindegyik buff, egyedül a Hanglokátor kap egy 0,1 mp-es késleltetést. Melyik átdolgozott vagy új képesség mechanizmusa nem tetszik mondjuk a jelenlegiekhez képest?
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          perretz
          • Tankos
          · 6 hónapja
          A 12 képzési füzetet a teszt szerveren kapjuk csak, azt hogy a megjelenés után ez érvényes lesz-e, az még kérdéses. Minden legénységi tagot nem kell átkepézni! A legtöbbnél nem lesz költség kérdése, mert vagy változik a régi paraméterei az újra automatikusan, vagy ha megszűnik a készség, akkor felszabadul a ráköltött XP és ki lehet választani egy másikat. Átképzés akkor jön képbe, ha bejön egy új készség amit mindenképpen használni akarsz, és mindezt azonnal. Arra meg ha kapunk kompenzációt, azzal még jól is járunk.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        márk.szilvásy
        • Tankos
        · 6 hónapja
        Én viszont azt kérdezmém, hogy a pálya aktív pontjaira zuhannak ezek az égi csodák, ahol a csaták folynak. Akkor ezzel megsemmisíti az ott levő tankjainkat ezzel befolyásolva random a csata kimenetelét? A lezuhanás egyben rázkódást is jelent a talajon, ami a lövésekbe újabb randomfaktort generál. Jól átvan ez gondolva? Jó ez így?
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          perretz
          • Tankos
          · 6 hónapja
          Megsemmisít, de előtte jelzi, hogy ideje visszavonulni, sőt a területet jelöli, hogy honnan. A rázkódás dolgot meg ne gondold túl.
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          Athelgard
          • Tankos
          · 6 hónapja
          Igen, megsemmisíti.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        perretz
        • Tankos
        · 6 hónapja
        Az az érzésem, hogy a válasz az említett videóban lesz, délután megnézem.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    BornToPay
    • Tankos
    · 6 hónapja
    Lehet én nem értem teljesen,de akkor a Fegyverkovács a mostani 25% 20%-ával csökkenti a dmg szórást,vagy 20%-al simán?Ha az utóbbi,akkor ez a live szerverre nem fog kikerülni,annyival jobb mint minden más.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Nortonor
      • Kiképző
      • Tank elemző
      · 6 hónapja
      Én előbbiként értelmezném, vagyis ahogy írja is, a potenciális sebzés szórását fogja 20%-kal lecsökkenteni pozitív és negatív irányban egyaránt. Vegyük példaképp a legegyszerűbbet, egy 400 alfás löveget ami 300-tól 500-ig terjedő skálán rollolhat. Ha ezt a tartományt alulról és felülről 20%-kal csökkentjük akkor egy 320-480-as potenciális sebzésértéket kapunk.
© 2023 WOTINFO. Minden jog fenntartva.