Jelenleg 497 vendég és 10 tag online

2016. máj. 26. 08:17

Út az IS-7-ig - Összefoglaló egy szovjet nehéz tank ágról (by Verrucht)

Írta:
Értékelés:
(38 szavazat)
56 hozzászólás

Üdv mindenkinek! A 2. részben egy másik mára már legendává vált tankágat, az IS-7 felé vezető utat nézzük meg egy kicsit. Emlékeztek még hányszor dühöngtetek azon, hogy a KV-1 megint lehozza a csatát, mert szinte lehetetlen kilőni? Vagy hogy az IS már megint kivágott 50% körüli HP-ról? Vagy hogy az IS-3 megint elnyelte a 200 pent az oldalával? Szóval készítsétek a vodkás üveget és a cyka blyat-álló fejhallgatót és akasszátok fel Sztálin portréját a számítógép fölé, mert belevágunk egy RNJezus által igencsak befolyásolt vonalba.

T-28

A T-46 után ránézünk erre a tankra és azt gondolnánk, hogy hát ez biztos tetű lassú, de nagyon jó a páncélja. Hát éppen ellenkezőleg, megy mint a mérgezett egér, páncélzata pedig oly mértékben nincs, hogy inkább lepattanni kihívás róla.

Van rá egy pofás kis 76 mm-es löveg, de felszerelhető rá a híres Zis-4-es, ami bár csak 57 mm-es, sokkal nagyobb az átütése, és bár kisebbet sebez, sokkal gyorsabban tölt, így nemhogy kompenzálja a 76-ost, de felül is múlja azt. Szóval DPM-ben nincs hiány, csak a TD-k múlják felül, az a néhány más löveg, ami még igen, azoknak meg átütésük nincsen hozzá. Egészen jó kis jármű, csak szinte semmi nem pattan le róla, sőt a derpágyúk még repesszel is gyakran egyrelövik.

Megtartani talán a legjobb 4-es tank, a sok kezdő között kis ésszel már nagyon jól lehet teljesíteni, csak figyeljünk a furcsa legénységeloszlásra (két rádiós van benne).

KV-1

A legendás orosz nehéz páncélos, az egyik legfőbb indoka, hogy a németek belekezdtek a Tigris fejlesztésébe. A szintjén elképesztően jó páncélzattal bír, valamint a lánctalpak nagyjából a teljes oldalát kitakarják, így az oldalát majdhogynem nehezebb belőni, mint a frontját. Jó forgatással elképesztően sokat le lehet pattintani, igazi ellenségei igazából csak a T5-ös TD-k. A legtöbb 3-as tankra szinte immúnis és a négyesek is csak igen optimális esetekben lövik át.

Hátránya persze hogy lassú, de amennyiben felül vagyunk egy csatában, ott szinte garantált egy Nagy Kaliber, akár Top Gun vagy Tank Ász is.

Egy remek DPM-mel, korrekt alfával és átütéssel rendelkező 85 mm-es löveget használhatunk rajta, igazából a Churchilleken kívül szinte semmire nem kell aranylőszer. Persze ha vannak 6-os vagy 7-es tankok, ott már nem akkora az arca, de a nagytesó heavy-k mögött a második vonalban azért keménykedhetünk vele.

Elég sokan tartják meg, mert jól hozza a pénzt és nem is nehéz vele játszani, pláne a kis szintben rohangászó kezdők ellen.

Tank elemzése

KV-1S

A 6-os századok elengedhetetlen kelléke volt annak idején, a KV-1 modernizáltabb verziója, a játékban kapott egy 390-et sebző 122-es löveget. Ez tény és való, eléggé OP volt egy 6-os tanktól, ezért a WG ahelyett, hogy simán elvette volna tőle, inkább beraktak helyette egy KV-85 nevű járművet, ami ugyanaz, mint KV-1S a 122-es nélkül, a KV-1S-t pedig visszatették T5-be (tehát a KV-1 és a modernizált verziója egy csata szinten vannak, gratulálok Wargaming). Ráadásul így kettő T5-ös tankon is át kell szenvedni magunkat, hogy T6-ba léphessünk, ez az egyik leggagyibb fejlesztési lépcső a játékban (máshol is van hogy egy adott szintről egy ugyanolyan szintű tankot fejlesztünk, de ott azért van ez, mert tankágat váltunk).

Ami meg a tankot illeti, kissé gyorsabb mint a kollégája, de kicsit gyengébb a tornya és az oldal/hátsó páncélzata is, lövege nagyjából ugyanaz, csak más a neve, igazából rosszabb mint a KV-1, gyorsan menjünk túl rajta.

KV-85

Nagyjából ugyanaz minden szempontból, mint a KV-1S, egy kicsit nagyobb a tornya.

Még mindig rajta van a 122-es ágyú ugyanazzal a sebzés és átütés értékkel, de a többi karakterisztikáját (újratöltés, pontosság, célzásidő) annyira lenerfelték, hogy már csak a 100-as ágyút érdemes rajta használni, amivel megbízhatóbban lehet teljesíteni (nem védtelen olyan sokáig lövés után, jobbak a karakterisztikái, egy-egy lepattanó/mellélövés nem olyan számottevő). A DPM-e ezzel a löveggel a legjobb a 6-os nehezek között, egyetlen hátulütője a tanknak igazából a mindössze 3°-os ágyú lehajlás, ez katasztrofálisan kevés.

Egyébként a páncélzata már nem olyan jó a szintjéhez képest, mint a KV-1-nek volt, de azért még mindig lehet vele bőven pattintani értelmes forgatással.

Ja és ha valakinek kedve támad átmenni a közepes tank vonalra, akkor ebből a tankból kifejlesztheti a KV-13 nevű csodát, ami 7-es szintű közepes tank (és szerintem jobb, mint a T-43), majd abból a szintén 7-es T-43-ba torkollunk bele a közepes tank vonalon.

IS

Na eljutottunk az első igazi Josef Sztálin tankhoz, ezeket az IS-1-eket vagy IS-85-öket még 85 mm-es löveggel szerelték, és nem is készült belőlük sok, mert rögtön jöttek az IS-2-k a 122-essel. Igazából a két tank között a különbség a frontpáncélzat alakja, az IS-1-nek még lépcsős, mint a KV-nak, az IS-2-nek pedig egy sík döntött lemez (ez az IS-2 a kínai ágon van). Mivel mindössze ennyi a különbség, zavartalanul kifejleszthetjük erre is a 122-es rettegetőt, amivel egy igen tiszteletet parancsoló 390-es alfánk lesz.

Amennyiben nem kell DPM párbajt vívni, hanem tudunk peek-a-boo-zni, akkor elég kellemetlen helyzetbe hozhatjuk az ellenfeleket, sőt még a T8-asok is meggondolják, hogy belekössenek egy IS-be. A 175-ös átütés T7-ben elég, T8-ban elmegy, T9-ben viszont már kevés és a 217-es APCR sem sokkal több, de hát melyik nehéz tank jó két szinttel feljebb is? Értitek? IS!! A löveg pontossága és célzásideje hagy némi kívánni valót maga után, de az összes 122-es lövedék Sztálin áldásával rendelkezik, így az orosz tankokkal olyan bullshit lövéseket is le lehet adni, hogy ha nem látnád, nem hinnéd el (szóval ne féljünk menetből és/vagy nem beszűkült célkereszttel lőni).

A páncélzata a szintjéhez képest megint jóval gyengébb, mint a KV-1-nek volt, nem használhatatlan vagy autocélzással belőhető, de még a troll faktora nincs meg, az majd csak a következő szinttől él, összességében teljesen rendben van.

Ha valaki a közepes tankágat húzza, lehetősége van a T-34-85-ből kifejleszteni a KV-13-at, ami pedig az IS-nél torkollik a nehéz tank ágba.

Tank elemzése

IS-3

A tank, amit senkinek sem kell bemutatni, biztos tagja minden T8-as csapat/század/erőd/kláncsatának, nem véletlenül.

A fejlettebb 122-es lövege továbbra is 390-es alfával, de 225-re emelt alap átütéssel segít neki érvényesülni akár nagyobb tankok ellen is, a fejrefordított serpenyő alakú tornya pedig gyengepontoktól mentes (nincs rajta kupola, pofazacskó, géppuskanyílás), egyedül a toronytetőt lőhetik meg a magasabb tankok, de ennek eltalálása általában csak facehug közben sikerül.

A testének V alakja (csukaorra) pedig áldás és átok egyszerre. Sidescrapelni nem szabad vele, mert gyengíti az ellenfél felé néző oldalt (így azt már 175-180 pennel át lehet ütni), inkább maradjunk testtel az ellenfél felé nézve, és egy kicsit rázzuk a testet (így már a 200 és afeletti is néha tud pattani, de azzal már többnyire átmegy). Az alváza nem gyengébb, mint a felső frontja. Az oldala pedig hiába 90 mm, egyik részén ott a lánc, felette pedig az üregelt páncél húzódik, ami nem ritkán eszi meg a legerősebb AP lőszereket is, nemhogy még kis kaliberű lövedékeket.

Alacsony profilú, mozgékony nehéz tank, hulldown, seggscrape nagyon ajánlott, hátránya a kevés ágyúlehajlás és hogy folyton lőszerrekeszen lövik a frontján keresztül. Amúgy nem csak hogy érdemes megtartani, de szinte kötelező is, annak aki aktív klánéletet szeretne élni.

Tank elemzése

T-10

Nem is olyan régen kapott HD modellt, amivel az addig IS-8-ként ismert papír nehéz tank szinte egy erőddé vált.

Fejleszteni lehet rá egy még erősebb 122-es löveget, aminek már 440 az alfája, és 258-as az alap átütése, sőt még egy 340-es HEAT-et is kap. Sőt e mellé még egy nagyon komoly DPM-et is kap, amivel a Conqueror mögött a második a szintjén (gyorsabban tölt, mint az ST-I, pedig abban két töltő van, ebben meg csak egy, és sokkal kevesebb hely van a tornyában, mint az ST-I-nek, ennyit a valósághűségről WG).

A tornyát ennek sem lehet belőni, bár a kupoláit egy kicsit könnyebb mint az IS-3-nál, de ha tornyozunk vele, nem nagyon fogunk sérülni. A V alakú páncél marad és a HD modell miatt teljesen random, hogy átütjük-e vagy lepattanunk, még akkor is, ha megvan a kellő pen. Sidescrapelni ezzel sem szabad, viszont neki már gyengébb az alváza, mint a felső frontja. Az oldala is ugyanolyan, mint az IS-3-é, alul lánc, felül üregelt páncél, elképesztően random az átüthetősége.

Szintén lapos nehéz tank, még gyorsabb mint az IS-3, igazából nem is nehéz, hanem egy nagy közepes, hiányosságai ugyanazok mint eddig, nincs elég ágyúlehajlás és sérülékeny a lőszerrekesz, meg hogy a legkevesebb HP-ja van a versenytársai között.

Tank elemzése

IS-7

Az IS-7 hasonló marad a T-10-hez, de neki lehet számítani a páncéljára még a csukaorron is (hehe, IS-...).

Maradjunk a hulldown-nál itt is ha tehetjük, valamint ne sideoljunk vele, mert szintén lőszerrekeszt kap az elgyengült ellenfél felé néző frontján, valamint olyan elképesztően alacsony szögekben lehet az első görgőn láncolni és sebezni, hogy az hihetetlen (néha meg persze teljesen oldalról is csak láncolódik, ha Serb úgy akarja). Amúgy ha nem is forgatjuk be és a sebezhetőnek számító alvázát (sokkal erősebb, mint a T-10-é, 230-240 pen minimum kell hozzá) is rejtjük, azért a tízes tankok aranylőszerrel a lámpákat azért átlövöldözik.

Lövegnek pedig egy 130 mm-es ágyút kapott, ami szinte mindenben megegyezik a német 128-assal, még abban is, hogy T10-ben az egyik legvacakabb löveg. Gyenge átütés, ezért gyakran kell aranylőszerhez folyamodni, nagyon kicsi DPM, pontatlan, lassan szűkül, rossz soft statok... Amúgy 60 km/h a max sebessége, de ezt csak lejtőn éri el, hiába az erős motor, nagyon rosszak a talajellenási értékei, persze attól még az egyik leggyorsabb nehéz tank a játékban. Ja és az elképesztően troll páncélját és hogy a tornyon nincs gyengepont, a nagyon kevés (2150) életerő kompenzálja.

És ha nem maradtam le a metáról nagyon, CW-ken is aktív résztvevő.

Tank elemzése

Összegzés

Kevés HP, de nagy alfa, vacak ágyúkarakterisztikák, de elképesztő RNG, nagyon troll páncélkialakítás ami jellemzi szinte az egész ágat. Valamint nagyon RNG függő az egész játék velük, ha nem mondtunk elég imát Sztálinhoz, akkor a lövések nem mennek oda ahova szeretnénk, vagy a trollpáncélunk trollkodik (velünk és nem az ellenféllel). Szóval amíg a németek a stabilitást és a megbízhatóságot hozzák, addig az oroszok az RNG-t részesítik előnyben, minden szempontból. És egyik jármű sem tud egy helyben forogni, ettől a testforgás nagyon lassúnak érződik.

Mivel a KV-1 megtartós, az IS-3-at és IS-7-et pedig szinte kötelező a garázsban tudni, arra figyeljünk, hogy mindháromba kerüljön értelmes legénység. A KV-1 egy sima javítással már elvan, de a másik kettőbe azért legalább 2 skill kell, de inkább 3. És hogy az IS-7-be kell egy második töltő, ami sehol máshol nem kellett eddig.

Töltésgyorsító, szellőzés és stabilizátor, kis javító, kis elsősegély és tűzoltó készlet, de ha valaki nagyon szeretne padderkedni, tegyen pótkaját az elsősegély helyére és fejlessze ki az ezermestert a parancsnokon.

Javítás, lámpa, biztonságos elhelyezés!!!!!, szórásképet javító skillek és kuplung égető kellenek rá, aztán ha valaki mégis a tűzoltó helyett akarja a pót kaját, a tűzoltást mindenkinek, vaaagy nehéz tank létükre egész jó álcával rendelkeznek és sose hátrány később látszani, mint mások, aki már a 4. képességsoron jár, az álcát is kihúzhatja.


Írta: Verrucht

Utoljára frissítve: 2019. január 17. 04:59
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    petitank · 6 hónapja
    köszi igy már értem miért nehéz az oroszoknál én a t28 nál tartok de utálom neház vele játszani gyors 0 páncél viszonylag jo löveg
    :wb:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Mr. Crimetime · 1 éve
    Érdekes hogy az IS-el 55% os winratem van és megvan a két csillag, az IS-3 al amivel meg aztgondoltam majd sokkal egyszerűbb lesz, kétkézzel cumizok a tier 10ekben és nemtudok vele úgy játszani mint a tesójával. Miért? Jobb páncélja van elvileg, de mindenki belövi a hasát. Nekem nem jön be az IS-3, remélem a T-10 már befog.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Sáfrány Ferenc · 2 éve
    én épp 1 órája szereztem meg a t-10 et alap tank még de igyekszem fullosra tenni nem lessz könnyü de unalmas lenne a játék ha hamar fullositani lehetne....de rajta vagyok
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ezvagyoken · 2 éve
    [quote name="ezvagyoken"]Egy type 64 is tudja "pattintani" a DMaxot vagy akármit ha leveszi lánccal vagy ha a döntött oldalát lövi.Ahhoz pedig ész kell[/quote]
    Elnézést a typenál 3x kaliber szabály van,de egy T1 is ugyanúgy pattinthat mint a kv
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ezvagyoken · 2 éve
    [quote name="D00M"]Már, ha van olyan hülye, hogy kitegye neki a frontot. :-) Értelmes játékos szögbe rakja, sőt kompletten elrejti a tank test elejét. Na úgy lődd be. Dicker Max, T29 goldja pattan róla. :-)[/quote]
    Egy type 64 is tudja "pattintani" a DMaxot vagy akármit ha leveszi lánccal vagy ha a döntött oldalát lövi.Ahhoz pedig ész kell
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ezvagyoken · 2 éve
    A KV1 tornyát 130 pennel be lehet lőni...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    D00M · 2 éve
    [quote name="ezvagyoken"]A KV1 szerintem meg csak a tomatok ellen ér valamit,egy sárga vígan belövöldözi frontból..[/quote]Már, ha van olyan hülye, hogy kitegye neki a frontot. :-) Értelmes játékos szögbe rakja, sőt kompletten elrejti a tank test elejét. Na úgy lődd be. Dicker Max, T29 goldja pattan róla. :-)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    v63001 · 2 éve
    [quote]tehát a KV-1 és a modernizált verziója egy csata szinten vannak, gratulálok Wargaming[/quote] Csak annyit fűznék hozzá hogy a modernizáció alatt javarészt ennél a tanknál egy tömegcsökkentésről beszélünk (azon kívül hogy a torony és löveg is megváltozott) mert elég lomhácska volt.

KERES
© 2019 eSports Pro Ltd. Minden jog fenntartva.