Jelenleg

17
látogatónk van

2018. június 20. 07:39

In memoriam Morphelo

Morphelo (Roni) személyében Közösségünk egy kiemelkedő alakját veszítettük el 2016. június 20-án, amikor is életének 28. évében tragikus hirtelenséggel távozott el közülünk. Sokak barátjukként tekintettek Rá, Közösségünk építéséhez pedig példás emberiességével, önzetlenségével és segítő szándékával járult hozzá jelentős mértékben.

Mivel méltóképpen szerettük volna emlékét megőrizni, és egyúttal tisztelegni is előtte, ezért 2016 őszén megrendeztük az I. Morphelo Emlékversenyt, mely addig nem látott mértékben mozgatta meg Közösségünket (azaz Titeket), akik egy emberként álltak be a kezdeményezés mögé támogatásukkal. 2017-ben a II. Emlékversenyt már kiegészítettük egy Bajnoksággal is, mely ugyancsak Roni nevét viseli és melynek döntője már egy offline rendezvény keretein belül zajlott le.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az Emlékverseny díjazásához idén is hozzájárulhattok ha szeretnétek, akár már most is, a következő számlaszámra történő utalással:

Számlatulajdonos neve: Szűcs Attila

Számlaszám: 12011148-01623707-00100007 (Raiffeisen Bank)

Közlemény: Morphelo verseny

A hozzájárulásokat 100%-ban a verseny díjazására fogjuk fordítani.

Köszönjük!

Utoljára frissítve: 2018. június 20. 09:55
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.