Jelenleg

33
látogatónk van

2018. március 4. 07:28

1.0 - Az átdolgozott grafikáról #2

(28 szavazat)
59 hozzászólás

Ahhoz, hogy egy térképet minél valósághűbbé tegyünk, elengedhetetlen, hogy a grafikus motor létrehozza a tájkép tükröződését. A World of Tanks nagy csatatereinek két ilyen kulcs eleme a víz, illetve a talaj megjelenítése, ezért nézzük most meg kicsit részletesebben, hogy hogyan is zajlik majd ezek leképezése az 1.0-s verziótól.

Talaj: a sok réteg egyike

Az új grafikai motorral a tájkép textúrájának részletessége és geometriája meg lesz növelve. Még a legapróbb szintkülönbségek is sokkal szembetűnőbbek lesznek, ahogy az olyan apróbb részletek is kivehetőbbé válnak, mint a fű, a levelek és a kövek. A részletesség szintje sokkal nagyobb lesz, mint amit valaha is tapasztalhattunk eddig a játékban.

A részletességet virtuális textúra segítségével növelik majd meg, mely lehetővé teszi a különféle textúra minták fejlettebb keverését is, mindezt úgy, hogy közben a szükséges teljesítmény a korábbiakban megszokott szinten marad. Álló helyzetben a terep nem fog változni, mozgás hatására azonban az új textúrák képkockáról képkockára lesznek majd leképezve.

Nagyobb részletesség az ún. tesszelációs technológiával érhető el, mellyel az objektumok hangsúlyossága és bonyolultsága plusz háromszögek hozzáadásával sokkal részletesebben képezhető le.

Még több változás a horizonton

Egy másik cél a pálya szélein túli tájkép továbbfejlesztett kirajzolása.Ahogy már a Sandbox szerveren is láthattuk, ez lenyűgöző látványt nyújt. A tér már nem határolódik be többé, ezt az eredeti cikk közepén lévő csúszkás kép nagyon jól szemlélteti (ezt sajnos nem tudom átemelni onnan).

Hogy mindez valóra válhasson, kifejlesztettek egy speciális mechanizmust, mely a pálya horizontját hivatott leképezni. Néhány térképen ezek a külső területek akár 1000 km2-t is lefedhetnek. És hogy milyen hatása van ennek a teljesítményre? Nos, nem kell hozzá plusz erőforrás, normál grafika mellett például csak a táj egy pillanatképe lesz felhasználva, némi dinamikával megfűszerezve persze.

Víz: az új hullám

Olyan technológiai eszközöket fejlesztettek, mellyel háromféle vízfelszín hozható létre: nyugodt, a tavak számára, áramló a folyóknak és hullámzó a tengereknek. Ezzel párhuzamos új technológiát használnak a víz tükröződésének kirajzolásához is. Nem csak a tárgyak tükröződnek majd, hanem a robbanások, a lövések, a füst és az árnyékok is, ráadásul ehhez kevesebb erőforrás kell majd mind előtte.

Emlékszünk még arra, mikor a vízfelület lapos volt és a képzeletünket is használni kellett ahhoz hogy reálisnak tűnjön? Az új motorral mozgó hullámok keletkeznek, melyek aztán meg is törnek majd a parttal történő találkozáskor.

A vízben haladás áramlatokat fog gerjeszteni, ahogyan a tüzelés is. Szóba került az is, hogy lehetőség legyen a kigyulladt tank vízben történő eloltására, ez azonban nem lenne túl jó hatással a játékmenetre (mindenki a vízbe rohanna vagy abban állna, csak hogy megspórolhassa a tűzoltókészülék árát).

Utoljára frissítve: 2018. március 8. 07:08

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    AzertsemJo
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="gaben499"]Sziasztok. Más is próbálta Crossfire rendszerrel az 1.0-át? Csak mert nálam iszonyatosan akadozik, és tele van fekete foltokkal a kép. Crossfire kikapcsolásával megszűnik a probléma. Remélem, élesben nem lesz ilyen gond...[/quote]

    Ha AMD kártyád van , és viszonylag újabb akkor a frissen kijött Adrenalin Edition 18.3.1 többek közt pont ezt a hibát javítja.
    [quote] a World of Tanks című alkotásban megszűnik a több GPU-s rendszereken előforduló színtorzulás. [/quote]
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    gaben499
    • Tankos
    · 6 éve
    Sziasztok. Más is próbálta Crossfire rendszerrel az 1.0-át? Csak mert nálam iszonyatosan akadozik, és tele van fekete foltokkal a kép. Crossfire kikapcsolásával megszűnik a probléma. Remélem, élesben nem lesz ilyen gond...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    lovassrobi
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="Snoke"]Várom az 1.0-t nagyon, csak attól félek, ultra brutál mennyiségű új játékost fog bevonzani a wot. Meg régebbi agyhalottakat, akik befejezték és most újra fogják kezdeni a szerencsétlenkedést. Első napokban lesz egy érdekes játékos állomány, az biztos. :troll2:[/quote]
    Az "érdekes játékosállományt" már egy ideje toborozzák :rofl:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    AzertsemJo
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote]Annak idején pedig szerintem még T-50/2-vel rohangáltál tier 10-ben...szerintem jóval később cserélték csak le az MT-re...[/quote]
    Ez igaz :-)
    Elfelejtettem hogy a /2 volt annó , a csere teljesen kiment a fejemből :sad:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    pap32
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="AzertsemJo"]
    "Amikor nem volt gold lőszer"
    Mivel én csak 2011 óta tolom kisebb-nagyobb lelkesedéssel ezért ilyenre konkrétan NEM emlékszem :-)
    Csak arra hogy kizárólag gold - azaz valós pénzért lehetett venni , ezért is hívták/hívják Gold Ammo-nak a mai napig.
    Gondolom a siránkozók szerint ez jóval korrektebb csatákat jelentett :-*
    (Milyen élmény volt randomban MT-25-el két Maus között kezdeni :P )
    [/quote]

    Az való igaz, hogy az szó szerint p2w volt, viszont azért nem árt elgondolkodni, hogy 10-ből hány esetben is lőttek meg gold-dal random csatában...van annak a valódi pénzes árnak visszatartóereje, és nem csak Magyarországon...
    Annak idején pedig szerintem még T-50/2-vel rohangáltál tier 10-ben...szerintem jóval később cserélték csak le az MT-re...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    · 6 éve
    Várom az 1.0-t nagyon, csak attól félek, ultra brutál mennyiségű új játékost fog bevonzani a wot. Meg régebbi agyhalottakat, akik befejezték és most újra fogják kezdeni a szerencsétlenkedést. Első napokban lesz egy érdekes játékos állomány, az biztos. :troll2:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    AzertsemJo
    • Tankos
    · 6 éve
    Tény hogy a játéknak nem a grafika az elsődleges gondja , viszont ezzel a frissítéssel semmi gond nincs.
    Gyakorlatilag kapunk egy jóval szebb és sokkal optimalizáltabb játékot , aminek köszönhetően a gépigény is kisebb lett.
    Ez előrelépés , szóval ez miatt siránkozni . . . . . .

    "Amikor nem volt gold lőszer"
    Mivel én csak 2011 óta tolom kisebb-nagyobb lelkesedéssel ezért ilyenre konkrétan NEM emlékszem :-)
    Csak arra hogy kizárólag gold - azaz valós pénzért lehetett venni , ezért is hívták/hívják Gold Ammo-nak a mai napig.
    Gondolom a siránkozók szerint ez jóval korrektebb csatákat jelentett :-*

    Az MM nem igazán jó a jelenlegi metához/tankokhoz ez igaz. Jelenleg a 2 tier sok esetben csak nézőnek/plusz fragnak való szerepet jelent jó néhány tank esetében. Remélem előbb/utóbb ezzel kezdenek valamit ;-)
    Főleg hogy anno a +5 tier esetében is hozzá lehetett tenni keményen egy csatához :-)
    (Milyen élmény volt randomban MT-25-el két Maus között kezdeni :P )

    Az a fránya 25% RNG is lehetne kevesebb , jelenleg kb. Lotto-zás szerű élmény miatta a játék :rofl:

    Azok a bizonyos , ezekből adódó 15-3 / 3-15 , 2-5 perces csaták tényleg nem emelik a játék élményt , akármelyik oldalán van az ember annnak a bizonyos rollernak :wb:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Jocek89
    • Tankos
    · 6 éve
    Aki esetleg olyan maradi mint én, az próbálja ki a medium beállítást, de az AA mindenképpen legyen maxon, hogy a recék eltűnjenek. Új fizika is kikapcs. Kb olyan lesz így az egész, mint a jelenlegi grafika full maxon, persze a pályatextúrák így is sokkal szebbek. Valahogy letisztultabbnak tűnik nekem, mint a high/max kombó. Fps nem tudom mennyivel több, 60hz monitor+vsync miatt 60 ígyis úgyis.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    honvedkozlegeny
    • Tankos
    · 6 éve
    Az új grafika nagyon király! Nagyon sokat fog dobni a hangulaton, ha már maga a játék ilyen tré. Rendkívül jól optimalizálták, nekem jobban fut mint a jelenlegi.
    Viszont a tankok fizikájával valamit mókolhatnának. Persze ez nem szimulátor, de ez akkor is nevetséges.
    20 tonnás tank ráhajt egy sziklára, a levegőbe repül és fejtetőre esik.......még egy 1,5 tonnás személyautó sem ilyen borulékony
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Zoll1989
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="Netgengszter"]Erdőben döntöd a fát, az látszik.[/quote]
    Igen ez így van de itt most az új grafikában lévő mozog a bokor mikor lősz témára gondoltam. Az csak akkor látszódik ha tank spot alatt van.

    [quote name="VaFec"]A lánctalpnyomok, a bokrok mozgása, a víz mozgása a tankod által pedig mind kliens oldalon vannak számolva, amik ki-be kapcsolhatók, és ezek nem befolyásolják a játékmenetet, így nem láthatóak mások számára mindaddig, amíg valaki a közeledbe nem ér (csapattárs, vagy ellenséges spot).[/quote]

    Köszi nem volt időm ennyire szépen megfogalmazni és leírni
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.