Jelenleg

44
látogatónk van

2016. február 26. 07:30

A felderítés művészetéről (by Mir4g3)

Írta:
(64 szavazat)
78 hozzászólás

Nem olyan rég megkérdeztek arról a dologról amiről ez a cikk szólni fog, ráadásul olyan játékos, akinek a mutatói a jó kategóriába tartoznak, még saját megítélésem szerint is. Elcsodálkoztam ezen és elgondolkodtam azon, hogy ha ő sincs teljesen tisztába ezekkel a dolgokkal, akkor nála kevésbe tapasztaltak hogy lennének?!

Így célszerűnek tartom röviden összefoglalni az alapokat arról, amit én tudok a felderítés művészetéről.

Felderítési távolság

Először is, van a tankunknak az alap látótávolsága legyen most ez 400m. Ez 100% alap legénységi (parancsnok) képzettségnél van, ezen lehet javítani felszerelésekkel és képességekkel.

Felszerelések

  • Fokozott szellőzés (elméletileg ez +5% a legénységnek, de itt trükkös a számítás amit nem ecsetelnék): ezzel a látótávunk 408,57 méter lesz.
  • Távcső: +10%, azaz 440 + szellőzés = 449,43 méter (összeadódik a két felszerelés).
  • Periszkóp: +25% + szellőzés = 510,71 méter, persze ez álló helyzetben.

Vegyünk alapul egy átlagosan felszerelt felderítőt, szellőzéssel és látcsővel felszerelve, azaz 449,43 méteres látótávolsággal és kezdjük a legénységet is ez irányba fejleszteni.

Képzettségek

  • Elit alakulat: +5% = 458,86 méter (ez megint ilyen trükkös "5%").
  • Felderítő: +2% (parancsnok)  = 467,20 méter.
  • Helyzetfelismerés: +3% (rádiós - itt megjegyezném, hogy azokban a tankokban ahol a parancsnok a rádiós, ezt tegyük először, ez általában fhansziah tankokra jellemző, de a T49-nél is pont így van) = 479,71 méter.

És még jöhet a csodafegyver: pótellátmány, amivel 499,43 méter lesz, de legyen az egyszerűség kedvéért kerek 500 méter.

Most persze mondhatnátok teljesen jogosan, hogy mi a francnak 500 méter, hisz úgyis csak 445 méter a maximális felderítési távolság. Ez azonban nem ilyen egyszerű, hisz az ellenfél tankjának van egy álcaértéke ami sosem 0. Az álca érték %-ban értendő, tehát ha az ellenséges tanknak 20% az álca értéke akkor az a mi felderítési távolságunkból vonódik le és nem a maximális 445 méteres felderítési távolságból. Tehát ha nekünk van 500m felderítési távolságunk, az ellenfélnek pedig 20% álca bónusza, akkor elméletileg 400 méternél kell majd meglátnunk (ez máris 45 méterrel kevesebb, mint max. lehetne).

Álcázás

Ámde, mint ahogy a felderítési távolságot lehet fejleszteni, így az álca értéket is. Itt most pontos értékeket nem írnék, mivel a tereptárgyak nagyban befolyásolják azokat, így csak a teljesség igénye nélkül...

Felszerelések

  • Álcaháló: Tank típusonként változó %, 3 másodperc tétlenség után kapcsol be. Könnyű és közepes tankoknál +10%, nehéz tankoknál és SPG-knél +5%, TD-knél pedig +15% a bónusz.
  • Fokozott szellőzés (csak akkor hat az álcára, ha a legénységnek van álcázási képessége).
  • Álcafestés.

Képzettségek

  • Álcázás: Maximálisan 20%, ha minden legénységi tagnak megvan.
  • Elit alakulat: Csak akkor hat az álcára, ha a legénységen van álcázási képesség.

Plusz ismét a csoda fegyver, a pótellátmány: Egy jó legénységnél már 1-2%-ot ad az álca értékhez is.

Tereptárgyak

  • Bokrok: a bokrok (sűrűségük alapján) adnak 25% vagy 50% álcát, melyek összegének maximuma 80% lehet (ami egy tankra érvényesül).
  • Fák: Csak a lombok adnak bónuszt, maga a törzs az nem, így ha magasabb a fa mint a tank, borítsd magad elé (utána menj el gyorsan mert a segéd modokat használok lehet szétlövik azt a helyet és a gyakorlottabb játékosok is figyelik a tipikus helyeken elboruló fákat :D).
  • Házak, sziklák: Amin nem lehet átlátni, az 100% bónuszt képvisel (itt csak akkor derítenek fel ha közelebb jönnek mint 50m - proxy spot).

Minden tanknak van mozgás közbeni, álló helyzeti és lövés utáni álcaértéke, kivétel a könnyű tankok, mert nekik a mozgás közbeni és az álló helyzeti ugyanaz. Ehhez adódnak az egyéni bónuszok és a tereptárgyak által adott értékek (ezért ritka a 445 méternél felderített ellenfél).

A bokrok úgy működnek, hogy ha a bokron (legyen 50% bónuszt adó) nem látsz keresztül, akkor hiába vagy a bokorhoz közel, ugyanúgy az ellenfél is megkapja az 50% bónuszt. A dupla bokrot sokan emlegetik hogy milyen jó dolog, máskor meg hogy hogy nem vettem észre hogy oda jött elém. A legtöbb ilyen eset ebből adódik, a dupla bokron általában nem látsz keresztül, így az ellenfélnek is jóval nagyobb az álcaértéke.

Tehát célszerű a bokrot úgy használni, hogy olyan közel mész hozzá hogy keresztülláss rajta, de a tankod ne lógjon ki belőle (az ágyú cső nem számít). Ekkor az álcabónuszt csak te kapod, de lövés után 15 méteres körzetben minden bokor elveszti az álca képességét (talán 5 másodpercre). A jó játékosok úgy csinálják (én nem mert türelmetlen vagyok hozzá), hogy beáll a bokorba (úgy hogy keresztüllát rajta), majd mikor felderített valamit eltolat a bokortól 15-20 méternyire és úgy lő. Ezáltal a bokor álcaértéke megmarad, így a tankunknak is nagyobb marad az álcája, még ha a lövés miatt veszített is belőle.

Másik probléma szokott lenni, hogy a ház mellet vagyunk és mégis meglátnak minket, pedig mi nem látunk semmit. Felderíteni csak akkor tudunk, ha a tornyunk közvetlenül rálát az ellenfélre (nem kell az ágyút irányba fordítani, a képen ezek a pontok láthatók). Tehát ha a tank eleje vagy vége kilóg (ágyú cső nem számít, képen a kék pontok jelölik ), miközben a torony takarásban van, az ellenfél akkor is látja a tank elején és hátulján lévő "checkpoint"-ot, így anélkül leszünk felderítve, hogy mi bármit is látnánk (mivel a "view range port"-jaink takarásban vannak).

Azt azért mindenki tudja, hogy a majré lámpa nem azonnal aktivizálódik, hanem (elméletileg) 3 másodperc késleltetése van. Ha tipikus felderítő helyre megyünk, ráadásul úgy hogy várhatóan az ellenfél felderítője is a közelben lesz, akkor célszerű úgy csinálni, hogy: Domb/sarok kinézünk (nem kell feltétlen a toronnyal, a tank elején már van olyan pont amit észlel az ellenfél) és egyből vissza, várunk 3 másodpercet, s ha nem villan a lámpa, akkor már a tornyot is kidugjuk és vissza. Ha nem láttunk semmit és a lámpánk sem villan, akkor nyugodtan felvehetjük a felderítő pozíciót.

A képen szereplő értékek azért nem egyeznek a fenti számokkal mert az elit alakulat képesség 5%-a hozzáadódik a felderítő és a helyzetfelismerés 2 és 3%-ához.

Utoljára frissítve: 2021. június 8. 06:36

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Mr. Crimetime
    • Tankos
    · 7 éve
    Én értem amiről szó van, tehát mindenképp ha "profi" szeretnék lenni, hátrébb kell állni a bokor mögött annyira, hogy a szembelévő ellenséget már csak piroska módjára lássam. Így sokkal nehezebb eltalálni szerintem, így sosem alkalmazom. Két tank van amivel érdemes egyáltalán az álcát erőltetni az az E-25, meg a Rhm. Sokszor teljesen elveszítem az orientációm ha nem a bokor közepén állok, mert nem látom teljesen merre megy a tank, és elég sok mellé megy. Akkor nem lehet h az én esetemben megéri bokorharcost játszani, mert akkor több bemegy, mint erőltetni ezt az álca dolgot? Igazából nem is értem h miért van ez így, a bokornak megkéne védenie alapból, nem csak trükközéssel. De persze lehet h csak gyakorolni kéne. Most az E-25 öt úgy használom, hogy töltésgyorsító, 10% os állandó távcső, meg venti. Azon gondolkozom, hogy a venti helyére beteszem a másik távcsövet is, de nemtudom megérné e. Most így 5 skilles crew val 425 méter a látótávom. Ötlet?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    KisAnanász
    • Tankos
    · 7 éve
    Jár, ameddig látható az ellen akit spotoltál! Viszont nem muszály hogy te legyél az első! Maradj életben és a már felderítettek után is jár a pont amennyiben újra felspotolod!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Zozzy
    • Tankos
    · 7 éve
    A "spottolós" küldetésnél nekem nem világos az alábbi eset, amely nálam (ezért gondolom másoknál is) gyakran előfordult: felderítek egy ellenfelet és rögtön ki is lőnek. A kilövés után és az ellenség "eltűnése" között jár-e a felderítés általi sebzésért járó bónusz/pont? Tehát a csapattársak lövéséért kapok e pontot? Tapasztalatok alapján azt gyanítom, hogy nem, pedig -ha ki is lőttek- mégis csak én spottoltam fel! Köszönöm a segítséget, ha valaki tudja!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Red_Darth_Wader
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Gspzoli"]
    Ha elkezdesz közelíteni egy bokorhoz, bizonyos távolságnál "átlátszóvá" válik számodra. Ha nem lógsz ki belőle, akkor téged még álcáz, viszont mivel már átlátsz rajta, nem fog zavarni a célzásban. Próbáld ki, rögtön egyértelmű lesz![/quote]


    Nem jól értelmeztétek az (egyébként jó) írást az álcázásról/észlelhetőségről/felderítésről.

    Nem véletlen, hogy a csaló MOD-ok között van egy "15 méteres kör".
    Amikor ezt bekapcsolja a csaló (általában az F9 gombbal), akkor a tank körül megjelenik egy kék kör a tank körül.

    Ugyanis, amiről ti értekeztek, az 2 külön dolog!

    Az egyik:
    Ha beállsz egy bokorba, akkor az jó álcát ad neked (egyszerűsítsük most így a helyzetet), miközben "átlátszó" lesz neked, a bokorban állónak a bokor, azaz, jól tudsz "belőle" célozni.

    A másik:
    Ha az előbb írtakban megnyomod a "lövés" gombot, akkor azonban kib.szol magaddal. :-)
    Ugyanis a cikkből is világosan kiderül, hogy a lövés pillanatában 15 méteres körön belül eltűnik pár másodpercre az álcád (ezért lát meg ilyenkor könnyen pl. az arty és ver beléd egy megsemmisítő lövést - ha a lövésed után nem mozogsz el a lövés helyétől).

    Nem véletlen, hogy megcsinálták a csalók a 15 méteres kört MOD-ban.
    Azt "profik" úgy használják, hogy semmilyen bokorba nem állnak bele (kivéve ha csak felderít/spot-ol, de nem lő), hanem a 15 méteres kör szélén (de a körön kívül) van a bokor és "mögé" állnak - így lőhetnek is, mert a bokor, mint álca, a lövés pillanatában és utána is megtartja a teljes álcázást, azaz, nem tűnik el, mint abban az esetben, ha 15 méteren belül lenne.

    A fentiek nagyon részletesen ki vannak fejtve a játék szabályzatában és a cikk is világosan leírja/bemutatja - az értelmezés azonban sokaknak nem szokott sikerülni... remélem, nektek már ez nem gond az olvasottak alapján.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    DobyPajti
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Gspzoli"]
    Ha elkezdesz közelíteni egy bokorhoz, bizonyos távolságnál "átlátszóvá" válik számodra. Ha nem lógsz ki belőle, akkor téged még álcáz, viszont mivel már átlátsz rajta, nem fog zavarni a célzásban. Próbáld ki, rögtön egyértelmű lesz![/quote]
    Értem! Akkor nagyjából jól gondoltam Köszi!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Gspzoli
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="DobyPajti"]Sziasztok,

    az hogy "keresztül látsz a bokron" mit jelent?
    (bocsi a noob tudatlanságomért )

    Üdv.
    DobyPajti[/quote]

    Ha elkezdesz közelíteni egy bokorhoz, bizonyos távolságnál "átlátszóvá" válik számodra. Ha nem lógsz ki belőle, akkor téged még álcáz, viszont mivel már átlátsz rajta, nem fog zavarni a célzásban. Próbáld ki, rögtön egyértelmű lesz!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    DobyPajti
    • Tankos
    · 7 éve
    Sziasztok,

    az hogy "keresztül látsz a bokron" mit jelent?
    (bocsi a noob tudatlanságomért )

    Üdv.
    DobyPajti
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    matyusfia
    • Tankos
    · 8 éve
    Kösz
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Jacktor
    • Admin
    · 8 éve
    [quote]Once spotted, a vehicle stays lit up for a minimum duration of 5 seconds which can extend up to 10 seconds after the spotter moves out of spotting range or gets destroyed. The exact duration seems to be random. Tanks spotted right next to each other may stay lit up for different durations. The Designated Target perk for the Gunner extends this duration further.[/quote]
    (5-10 másodperc között random változik)
    Wiki link ([url]http://wiki.wargaming.net/en/Battle_Mechanics#Spotting_Duration[/url])
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    FSB1000
    • Tankos
    · 8 éve
    Úgy emléxem 10 sec volt régebben, amit egy skill módosíthat +2 sec-el.
    (de olvastam már 5sec-et is.... nagyin nem mindegy)

Kapcsolódó elemek

  • A wiki Csata mechanizmusok cikksorozatában a lehető legnagyobb részletességgel mutatjuk be Nektek, játékosoknak a játék működésének egyes technikai alapvetéseit, azaz azon játékmechanizmusokat, melyek megértése mindenki számára jelentős előnyöket nyújthat majd a csatározások során.

  • {youtube}TfLFKbNfJ1I&hd=1|650|370{/youtube}

  • {youtube}3liNN2oY2tE&hd=1|650|370{/youtube}

© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.