Jelenleg

27
látogatónk van

2015. augusztus 3. 10:16

Type 5 Chi-Ri - Elemzés

(39 szavazat)
76 hozzászólás

Bevezetés

A Chi-Ri volt az egyik utolsó japán harckocsi, amit a második világháborúban terveztek. Lényegében a 4-es típusú Chi-To nehezebb és erősebb változata volt. Tervezésének egyik célja az volt, hogy felülmúlják az M4 Sherman harckocsit, de csupán egyetlen félig kész prototípus épült a háború végére.

Paraméterek

Ágyú

Ez a része határozza meg leginkább a tankot. Az ágyú nem más mint egy 6-os szintű 75 mm-es Autoloading Tank Gun Type 5, ez tulajdonképpen az elődjének, a Chi-To-nak az ágyúja, kicsit felturbózva. Az átütésünk 155 mm, a sebzés 130. Az átütésünk körülbelül egy T6-os tankéval egyezik meg, hiszen mint már említettem ezek a Chi-to paraméterei. A 155 mm 7-es szinten még bőven elegendő kell hogy legyen, ha más nem hát a gyenge pontokra biztos. 8-as meccs esetén azonban sajnos gold lőszerhez kell nyúlnunk, aminek az átütése 186 mm, ami már barátibb érték, de ne feledjük, hogy egyes 7-es közepes tankoknak alapból van annyi átütése mint nekünk golddal. A T7-es medium tankok átütése csökkenő sorrendben (prémiumtankokat nem beleszámítva):

  • Panther: 198 mm
  • T-34-1: 175 mm
  • T20: 160 mm
  • A-44: 167 mm
  • Chi-Ri: 155 mm
  • Comet: 148 mm
  • T-43: 144 mm
  • KV-13: 144 mm
  • VK 30.02 D: 132 mm

Láthatjuk, hogy a Chi-Ri pont a középmezőnyben helyezkedik el átütés terén, de sajnos a gold átütése nem dob akkorát ezen az értéken, mint más tankoknál, de azért még érezhető a hatása. Egyes esetekben mindenképp goldot kell tölteni gyenge pontokra is, ugyanis például egy Jagdtiger 8.8 hasát csak gold ammo-val fogjuk tudni átütni. Viszont ha oldalba kerültünk, akkor visszaválthatunk simára, mivel egyes esetektől eltekintve (pl. KV-4, KV-5) elég kell hogy legyen a tankok oldalának/hátának átütéséhez.

A lőszertípust még meg kell említenem, az alaplőszer AP, ahogy a gold lőszer is (kisebb szintű japánok sajátossága), így a repülési sebessége ugyanakkora lesz. A HE lőszernek egy 75 mm-es kaliberű táras ágyú esetén nem látom értelmét.

És itt elérkeztünk ahhoz a részhez, ahol megtudhatjuk miért is olyan különleges ez a tank. Az ágyúnk egy 3 lőszeres táras ágyú, ami 1(!) másodpercenként köpködi kifelé a lőszereket, így a kitárazási idő az első lövés leadásától számolva extrém alacsony 2 mp (ha folyamatosan lövünk). Az ágyú sebzése mint már említettem 130, így az egy tárból leadható sebzés 3*130=390, ami megegyezik az IS, IS-2, KV-3 alfájával (de ne feledjük hogy ez így nem teljesen igaz, mert nem mindig fog sebzeni az összes lövésünk a lepattanások, mellélövések miatt) Az újratárazási időnk 9,58 mp csupaszon, ami egész kellemes érték és 2019 DPM-et kölcsönöz a tanknak (azonban ez nem mindig érvényesül a a kis átütés miatt). Töltésgyorsító használatával (igen, mert ezen a tankon táras létére is használható) az újratöltésünk 8,63-ra csökken, a DPM pedig 2201-re nő. Ezt Elit alakulattal és ventilátorral tovább tudjuk fokozni, ezek használatával az újratöltés 8,25 mp-re csökkenthető, így a DPM-ünk 2281-re növelhető. Ha nagyon akarjuk, Onigiri-vel használva 7,9 körüli újratöltést és 2360 DPM-et érhetünk el, amik azért már elég jó értékek. A rövid újratöltés miatt bármikor amikor nem lövünk, megéri újratárazni.

A lőszer sebessége 821 m/s, ami átlagosnak mondható ezen a szinten, nem lesz belőle problémánk.

Az ágyúnk egész pontos, 0,35-ös szórással rendelkezik, ami az egész jó 1,7 mp-es célzási időnkkel együtt kellemes pontosságot ad az ágyúnak, ami jól fog jönni a gyenge pontok becélzásakor. A rövid kitárazási idő miatt azonban előjön az a probléma, hogy gyorsabban betöltünk, mint hogy beszűkülnénk, így messzebbről való lövöldözés esetén érdemes várni egy kicsit mielőtt ellőjük a következő lőszert (ezen célzásgyorsítóval érdemes javítani és az előbb említett ventilátor, elit alakulat és onigiri szintén javít még ezen). Az ágyú menet közben is viszonylag pontos, de azért Object 140-szerű pontosságra ne számítsunk.

Összesen 105 darab lőszert vihetünk magunkkal, ami mindenre elég, nem fog elfogyni, viszont ügyeljünk arra, hogy mindenképpen legyen elég gold lőszerünk ahhoz, hogy a keményebb ellenfelekkel szemben is felvehessük a kesztyűt.

Torony

Nagy és papír, szám szerint 70/50/30 elöl/oldalt/hátul, amit mondanom sem kell nagyon kevés. Ami talál az sebez is, bár néha tud érdekes szögek miatt pattintani (ami egyszer a lenti videóban is látszik), de ez nem gyakran fordul elő, így a hull-down, mint taktika teljesen ki van zárva, pedig a tank kiváló ágyúsüllyedéssel rendelkezik, szám szerint -10 fokkal. Ezen tulajdonsága miatt dombharcok esetén könnyen tudunk majd lefelé lőni, de mivel a torony magas és nagy, ezért nem játszhatjuk vele azt, amit például egy Sturer Emillel (kidugjuk a fejünket a domb mögül, minél kisebb lőhető részt mutatva és lövés után visszahúzódunk), mivel az ellenfél a legtöbb esetben előbb fog tudni lőni minket, mint mi őt.

A látótávunk alapon 370, ami átlagosnak mondható ezen szinten, ezen lehet javítani, de erre nem érdemes építeni, később részletezem miért.

A torony forgási sebessége 37,5 fok/mp, ami a T7 közepes tankok között az alsó kategóriába esik, de mivel nem egy klasszikus közepes tankról beszélünk, ezért nem sorolnám hátránynak.

Felépítmény

Ugyanaz mondható el a testéről mint a toronyról, itt sem kell számítani semmi lepattanóra, ugyanis 75/35/35 mm csak a páncélunk, így itt is ki lesz zárva bármilyen páncélra alapozott taktika. Sidescrape is felejtős, mivel a 35 mm oldalpáncél nem sok mindent fog elnyelni, bár ezzel a tankkal úgysem az lesz a dolgunk.

A tank HP-ja viszont egész magasra sikeredett (1250), ami közepes tankok között elég jónak mondható, valószínűleg ezzel akarják kompenzálni a páncél hiányát.

Azt meg kell jegyezni, hogy a test óriási, maga a tank nagyobb mint pl. egy IS, tehát nehezen fogjuk egyes esetekben elrejteni, erre mindenképpen ügyeljünk amikor a fedezékünket kiválasztjuk és bizonyosodjunk meg arról is, hogy a tornyunk tetejére nem látnak-e rá. A nagy termetéből és nevetségesen kis páncéljából adódóan az artyk kedvelt célpontja, egy tier 5-ös tüzér is valószínűleg át fog vinni minket gond nélkül. Nem érdemes vele pár másodpercnél tovább egy helyben maradni, főleg ha tudjuk hogy spot alatt vagyunk. Abban az esetben ha még nem spotoltak minket, maradhatunk egy helyben de amint villan a lámpa rögtön mozogjunk arrébb, máskülönben elég kellemetlen meglepetésben lesz részünk. A fedezék kiválasztásánál érdemes olyan helyet választani ami arty-safe, vagyis nem fog belőni a fedezékünk mögé.

A tank súlya 42 tonna körül van, ami rammolás esetén elég jól fog jönni, általában ha egy medium/light belénk rohan, ő húzza a rövidebbet, de mivel nem olyan gyors, ezért nem mindig tudja ezt a tulajdonságát kamatoztatni.

Az álcázási képessége szörnyűek a mértéből adódóan, így sniperkedésre sem igazán alkalmas.

Még meg kell itt említenem hogy nem jellemző egyik modulra/legénységi tagra sem, hogy sokszor kilőnék.

Felfüggesztés

A felfüggesztésünk forgási sebessége 34 fok/mp, ami megint az alsóbb kategóriába esik a medium tankok körében. Nem jellemző hogy gyakran láncolnánk, de azért nem olyan magas a modul hp-ja, így érdemes vigyázni vele (javasolt a legénységre a javítás skill, de erről az ajánlott játékstílus részben bővebben írok). A talajellenállási értékei az átlagos kategóriába esnek, de ne számítsunk Cromwell szintű teljesítményre.

Motor

Egy 550 lóerős motor hajtja ezt a monstrumot, így egy tonnára körülbelül 13 paci jut. Mondanom sem kell hogy ez nem egy kifejezetten jó érték. A tank végsebessége papíron 45 km/h, amit inkább csak lejtőről lefelé ér el, nekem átlagban a 38 km/h-t hozza sík talajon és azt tartja. A különesseben jó mozgékonyság hiányából adódóan nem tudjuk minden esetben tartani a lépést a medekkel, illetve nehezebben flankelünk, de a lassabb tankokat gond nélkül leforogja. A tolatási sebesség 18 km/h ami nem rossz, de nem is kifejezetten jó. Az esély a tűzre 20%, de nem jellemző hogy akár az üzemanyagtartály is gyulladna.

Ajánlott játékstílus

Felejtsük el hogy egy közepes tankban ülünk, mivel egyáltalán nem arra lett kitalálva. Ez egy papír, kis átütésű nehéz tank.

A leghatásosabb technika, ha keresünk egy olyan ellenfelet aki mással van elfoglalva, kijövünk a fedezékből, beletárazunk az oldalába/hátába és visszahúzódunk.

Abban az esetben ha ez nem kivitelezhető, akkor megnézzük mivel állunk szemben, ha tier 5-6-os, akkor kimegyünk, ha úgy adódik egy lövést bevállalunk, kitárazunk, visszamegyünk; tőlük úgysem fogunk nagyot kapni, cserébe ők majdnem egy 400-ast kapnak vissza - azért a Derp gunos tankokat (Sherman, KV-1S, kerüljük).

Ha tier 7-es az ellen, akkor tanktól függően döntsük el hogy biztosan átvisszük-e és hogy mekkora sebzést fogunk kapni tőle. Ha 8-as vagy nagyobb tankkal állunk szemben akkor menjünk el onnan és keressünk másik ellenfelet, mert biztos, hogy csak veszíthetünk rajta (nem biztos hogy átütjük és még nagyot is kaphatunk vissza). Természetesen ha oldalt/háttal áll és nem ránk néz, akkor gyorsan menjünk ki, tárazzunk bele és menjünk vissza a fedezékbe. Ha csak egy megy át, már az is valami, de legalább nem kaptunk vissza semmit.

Ha egyedül vannak a nálunk kisebb tankok, akkor nyugodtan rájuk rongyolhatunk ha megtudjuk oldani egy tárból (az RNG-vel érdemes számolni, ha esetleg lejjebb dobna), garantáltan mi fogunk kijönni győztesként Ha nem ilyen a szituáció, akkor a feljebb említett taktikát érdemes alkalmazni.

A tank sniperkedésre nem igazán alkalmas a kis átütés (nem tudunk gyengébb pontokra célozni) és a rossz álca miatt.

Szóval összefoglalva a legfőbb dolog amire törekedni kell, hogy a lehető leggyorsabban, legkevesebb ideig mutatva magunkat tárazzunk ki valakibe (minél több üssön át) és ilyen gyors sorozatokkal végezzünk az adott ellenféllel.

A tank legjobban a tier 7-es meccsekben érzi jól magát, ahol nem lesz probléma a kisebb átütés, nyugodtan játszhatunk heavyt, csak inkább támogató stílusban (a keményebb tankok mögött haladva csipegetünk), de ha úgy adódik meg lehet próbálni - egy szabad utat keresve - megkerülni az ellenfelet és oldalból támadni, ahol már minden lövésünknek át kell mennie.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Töltésgyorsító
  • Ventilátor
  • Célzásgyorsító (Stabilizátor nem rakható rá)

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javítókészlet
  • Kis elsősegélycsomag
  • Kézi tűzoltókészülék

Ajánlott legénységi képzettségek

  • 1. körben: Parancsnok 6. érzék, többieknek javítás
  • 2. körben: Full álca mert sokat javít rajta és jól jön ha nem "világítunk"
  • 3. körben: Elit alakulat

Bevétel

A gold lőszer mennyiségétől függ, tier 9-es meccsek esetén több gold ammo-t igényel, ami bizony eszi a profitunkat. Én személy szerint megpróbálom a goldspam helyett megkerülni az ellenfelemet, így könnyen ki lehet jönni pluszban is. Egy jobb meccsben összejöhet 10-15k (prémium nélkül). Ez persze függ attól is, hogy mennyi sebzést szenvedek el, mennyi fogyócikket használok stb.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Gyors újratöltés
  • Nagy DPM
  • Magasabb HP
  • Rövid idő alatt nagyobb sebzés kiosztására képes
  • Pontos, gyorsan szűkülő ágyú
  • Nagyon jó csőlehajlás (-10 fok)

Hátrányai

  • Kis átütés (egyes helyzetekben igényli a gold lőszert)
  • Papír torony- és testpáncélzat
  • Közepes tank létére viszonylag nehézkesen mozog
  • Hatalmas méret
  • Alacsony alfa sebzés
  • Rossz álcázási értékek
  • A táras mivolta (ezen a tankon nincs értelme a táras ágyúnak, amit ez egy tárból tud megoldani, azt pl. egy IS egy lövéssel elintézi, több átütéssel)

Kiknek ajánlott

Kezdőknek nem ajánlom, mert nehéz ráérezni a stílusára. Aki egy klasszikus medet szeretne, az nem fogja megtalálni benne a számítását, de aki el tudja fogadni a hibáival együtt, annak fun gép lesz, ugyanis ez a tank egy elég egyedi ágyút kapott, egyedi játékstílussal.

Mivel strongholdban nem használható, csapat csatába nem való, ezért kizárólag szórakoztatási célokat tud ellátni. Én kellemeset csalódtam benne.

WN8

WN8-at az alábbi sebzés alapján adja: Sárga: 950, Zöld: 1150, Kék: 1625, Lila: 2475

Videó

Itt szeretném megköszönni Bodzynak a munkáját a videó elkészítésében.


Az elemzést írta: siposbalint0

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 11:02

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    k3ok
    • Tankos
    · 3 éve
    Szerintem egy borzalmas tank. Pocsák átütés, hatalmas test. Borzasztóan lassú, mostani metában még a heavik is képesek lehagyni ... . Számomra a legborzasztóbb tank eddig a játékban.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      AzuGold
      • Tankos
      · 3 éve
      Abszolút nem használhatatlan a negatívumai ellenére sem. Szerintem a táras ágyúja elég mókás, majdnem egyszerre lövöd ki azt a 3 lövedéket . Ezen felül a dpm-re sem lehetne mondani, hogy rossz, illetve pontos is. Nemrég vittem végig az ágat, meglepő módon én az sta-t tartottam a legrosszabbnak, viszont az STB1 a tízes medek közül a legjobb (számomra örök top1).
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        k3ok
        • Tankos
        · 3 éve
        Én is az STB1-t várom a legjobban, de ezek szerint, elég rögös út vezet odáig
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      k3ok
      • Tankos
      · 3 éve
      Nevetségesen egy rakat szar
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        ArgHx
        • Tankos
        · 3 éve
        Vagy talán meg kéne tanulni vele játszani... https://www.twitch.tv/videos/712334561 2 óra 54 perctől van pár kör Chiri
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          k3ok
          • Tankos
          · 3 éve
          Köszönöm a videót, megnéztem az esedékes perceket. Nem tartom túl reálisnak a videót, mivel egymás után 3 csatában is top tier volt, ilyen MM nálam még véletlenül sem merült fel, inkább csak felfelé dobál ...Nyílván még csak kapargatom a tank felhasználásának felszínét, de attól függetlenül ennél a tanknál az én véleményem szerint a "meg kell tanulni játszani vele" komment elég erős, hiszen a képességei lényegesen elmaradnak a társaiéhoz képest.
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          PZoli
          • VIP
          · 3 éve
          Az, hogy egy unikum szinte bármivel elboldogul, az még nem változtat azon a tényen, hogy nagyon gyenge szegény, főleg manapság. Hatalmas test, nincs páncél, nincs camo, az átütés gyenge (a gold is), nem elég mozgékony. Az persze igaz minden tankra, hogy meg kell vele tanulni játszani. Átlag játékosnak kevés öröme származik a Chi-Ri-ből, az tény.

          Szerk: mellékesen full gold ammoval és pótkajával tolta egy kb. 4 skilles legénységgel és top tier volt. Ez így nagyon nem reprezentatív. Már tier 8-ban is bajban van, tier 9-ben meg főleg.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    _Potip_
    • Tankos
    · 4 éve
    A tegnapi nap folyamán a 71. csatában sikerült kihúzni az STA-1-et és egyúttal meglett az első kiválóság jel is. A kezdeti stock grind elég fájdalmas, de a végére nagyon megkedveltem ezt a masinát, egyik személyes kedvencem lett. Az egyedüli negatívum - ami eddig az egész ágra jellemző - az a lomhasága. Érzésre olyan, mintha a japók elfelejtették volna kiengedni a kéziféket... Ezt leszámítva kiváló masina, az egyik legjobb közepes tank a szintjén.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    KUF
    • Tankos
    · 4 éve
    A japán med ágon kèt èrtelmes tank van, az egyik ez, a másik pedig az STB.

    A Chi-Nu egèsz jò, ellenben a Chito idő ès idegnyomorítò, talán egy táras ágyúval használhatò lenne az is. Free xp-ből átugrandò.

    A Chi-Ri stílusát tekintve az egèsz játèkban egyedülállò, vagy utálják, vagy imádják, èn az utòbbiak közè tartozom, kifullozás után èlmèny volt vele a játèk! Sokan lenèzik, ezèrt nagy meglepetèseket lehet vele okozni.

    Az STA ès a Type 61 sòtlan, semmilyen tankok, egyèrtelműen tierjük leggyengèbb medjei közè sorolhatòak.

    Az STB viszont a buff után tènyleg potens tank lett, ezèrt megèri vègig menni az ágon.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Commander_Markhusz
    • Tankos
    · 4 éve
    Sziasztok, jelen pillanatban mingyárt megvan az STA1, hagy írjam le személyes tapasztalatom a tankal.
    - Stock állapotban sírógörcs
    - Mikor kifejleszted a nagy tornyot az szó szerint NAGY torony Megnő a céltábla, páncélzata nincs.
    - Ágyúlehajlása remek, bár amit írtak az ismertetőben gyakran visszaköszön(ágyú a torony közepén van, belövik felette dombon is)
    - Lomha egy dög
    - de...amikor felteszed a top löveget és van egy kis gógyid, akkor ég és föld, 3 sec alatt 350-420DMG, tölővel és klímával 8sec körüli töltés....mikor sorozod a T8-9-es tankok oldalát/seggét az eszméletlen.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    luperator
    • Tankos
    · 4 éve
    Stock állapotában is használható de nyilván a táras ágyú adja meg az élményt mellé. Jobban bejön mint a Chi-to, még lehet meg is lesz tartva. Ja, tényleg úgy megy mint egy nehéz tank és olyan védett mint egy light de együtt lehet vele élni, csak a tüzérektől meg az KV-2 féléktől kell távol tartani. Nagyon jó pont, hogy közepes távolságra minimális szűküléssel is pontos.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    MagicofMerlin
    • Tankos
    · 4 éve
    A mostani ToTT alkalmával elkezdtem ezt az ágat. Kellemes meglepetés volt ez a jármű. Második vagy harmadik csatára sikerült egy tank ászt összeszedni vele, ami nekem elég nagy teljesítmény Nagy és papír, de az ágyú egész használható, szóval nem egy elveszett tankocska
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ticsungg
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="38M_Toldi"]Most értem a közepes japán ág ezen állomásához. Valaki mondta, hogy ennek a tanknak van egy "fun" faktora. Hát nem tudom biztos én nem értem a jó viccet, de kb annyira találom funnak ezt, mint az rng-t és a mostani MM-et.

    Ezzel a tankkal olyan játszani, mintha érzéstelenítés nélkül húzná a fogadat a doki. :-)[/quote]
    Imádom ezt a kis szörnyet. Megfelelő az átütése, (nem mondom, hogy annyira jó) de az ellenfél mindig meglepődik, amikor kap hármat 2 másodperc alatt.... Egy erősebb motor kéne bele és repülne rendesen.

    [quote name="YelloWarrior"]Mondjuk ki: ez egy szar....próbáltam, próbáltam...de 185-ös gold mellett nincs miről beszélni...az új mm miatt főleg....fostalicska.
    A legnagyobb szégyen hogy ez még nem kapott semmi buffot!!!!!
    Ilyen nagy és papír test mellett 200 feletti átütéssel és 250-es sebzéssel kellene játékba mennie...akár heviként...
    lásd AMX.....
    De így![/quote]
    Aki csak golddal képes játszani....
    Szóval nekem egy tárnyi gold van, és egy tárnyi HE. Egyiket sem használtam még....

    A skillezéssel nem értek egyet.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    · 6 éve
    Most értem a közepes japán ág ezen állomásához. Valaki mondta, hogy ennek a tanknak van egy "fun" faktora. Hát nem tudom biztos én nem értem a jó viccet, de kb annyira találom funnak ezt, mint az rng-t és a mostani MM-et.

    Ezzel a tankkal olyan játszani, mintha érzéstelenítés nélkül húzná a fogadat a doki. :-)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    YelloWarrior
    • Tankos
    · 6 éve
    Mondjuk ki: ez egy szar....próbáltam, próbáltam...de 185-ös gold mellett nincs miről beszélni...az új mm miatt főleg....fostalicska.
    A legnagyobb szégyen hogy ez még nem kapott semmi buffot!!!!!
    Ilyen nagy és papír test mellett 200 feletti átütéssel és 250-es sebzéssel kellene játékba mennie...akár heviként...
    lásd AMX.....
    De így!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    cefre00
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="simron78"] Egy szó mint száz, nálam ez a tank az egyik leggyengébb a játékban (az AT-8nál éreztem utoljára ezt) és a nagy baja, hogy semmilyen fun faktora nincs, inkább a reménytelenség jellemzi a vele való játékot, főleg +1+2 tierben, és sajnos az a tapasztalatom, hogy igen gyakran rakja be magasabb tier ellen.[/quote]

    Abszolút átérzem a helyzetedet, de már toltam vele több mint 300 csatát, és az STA-1 is ki van fejlesztve, csak a pénzt gyűjtöm hozzá.
    Szóval érdemes supportot játszani vele. Én sosem bonyolódtam bele a frontvonali eseményekbe, hanem tisztességes távolból toltam a damage-t, és leginkább a heavy tankokkal haladtam előre. Gyakran kerültem olyan helyzetbe, hogy oldalról vagy néha hátulról is be tudtam vinni komolyabb dmg-t. Azt tapasztaltam, hogy a nép nagy része nem vágja, hogy ez 3-at lő, uh az első után, ha szünetet tartasz, a másik kettő lövést simán befér a visszakukucskáló ellenfélbe. Amire még nagyon érdemes figyelni, hogy a HE szétszedi pillanatok alatt, uh az artyk ellen érdemes akár dmg árán is védelembe vonulni. Ha egyszer kinéztek maguknak nehezen tágítanak, mert a Chi-Ri zsíros célpont. De jaj volt nekik, amikor megtaláltam őket!
    Az elsődleges célpontjaim a magukra hagyott TDk voltak, illetve mivel support voltam, a már szétlőtt lassú heavy-k. Szerintem kiváló befejező tank.

    Nem könnyű vele játszani, de néha azért nagyon meg tudja hálálni a bizalmat. Kitartás! :izmena:
Tovább a kategóriában: « STA-2 - Elemzés STA-1 - Elemzés »
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.