Ez az oldal (és egyes külső összetevői) cookie-kat (sütiket) használ a felhasználók hitelesítéshez és a látogató statisztikához. Elolvastam és az Ok gomb megnyomásával elfogadom ennek tényét és az ÁSZF-ben foglaltakat is.

Jelenleg 270 vendég és 17 tag online

Hungarian Croatian English French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Ukrainian
2015. április 14., kedd 10:30

Panther - Elemzés

Írta: 
Értékelés:
(32 szavazat)

Bevezetés

A PzKpfw V Panther a szovjetunióbeli nagy német páncélos veszteségeket volt hivatott csökkenteni. 1941. november 18-án egy különleges bizottság érkezett a Szovjetunióban harcoló 2. Páncélos hadtesthez, hogy felmérjék a helyzetet és felállítsák azokat a követelményeket, amelyek szerint fejlesztik ki az új harckocsit, melynek eredményeként került kifejlesztésre a Panther.

A németek közepes harckocsinak nevezték, a tömege alapján azonban (44 000 kg) a nyugati szövetségesek és a szovjetek értelmezése szerint is a nehéz harckocsik közé tartozott. A harckocsit tűzerejének, páncélzatának valamint mozgékonyságának az aránya magasan az átlag fölé emelte és a II. Világháború egyik leghatékonyabb harckocsijává tette. Az amerikai hadsereg statisztikája szerint egy "Párduc" kilövése 5 db Sherman, vagy 9 db T–34 elvesztésébe került. A harckocsi kiválóságát bizonyítja, hogy a francia hadsereg még az 1950-es évek végén is alkalmazta.

Paraméterek

Ágyú

Az egyedüli löveg, amivel működőképes a tank, az a 7,5 cm KwK. L/100 kódnevű ágyú. Ránézésre egy baromi hosszú vékony cső, emiatt is szokták ezt a tankot kolibrinek csúfolni (az ágyút pedig szívószálnak).

Átütése 198/244/38, sebzése pedig 135/135/175. Igen, mindenki jól látta, kemény 135-öt tud beleverni az ellenfélbe tier 7-ben! Emiatt sokan nem veszik komolyan. De nézzük meg az ágyú egyéb tulajdonságait is.

Alapból 4,22 sec alatt tölt újra, így 1.920 DPM-et kapunk alapban olyan átütéssel, ami közel minden alkalommal sebez. Ez az érték javítható töltésgyorsítóval, BiA-val és ventivel, így a töltési ideje 3,63 mp (csokival 3,48), ennek köszönhetően kapunk egy egészen barátságos 2.230 DPM-et (csokival 2.327). Ez a DPM a 7-es medek között átlagosnak minősül, négynek jobb, négynek rosszabb.

Pontossága alapból 0,31, ami ventivel és BIA-val egészen 0,29-ig (!) (édesszájúak 0,28-ig) javítható. Ezt az értéket bármely td megirigyelhetné (7-es TD-k közül egyedül az AT 7 pontosabb, neki 0,3 az alappontossága). Célzási ideje pedig alapjáraton 2,21 mp, amit a szellőzéssel és elit legénységgel 2,11 mp-ig (csokival 2,02-ig) tornázhatunk le. Ez így pont arra jó, hogy éppen beszűkülünk, mielőtt a következő skulót betöltjük.

Kapunk tehát egy olyan ágyút, ami kicsit sebez ugyan, de azt nagyon gyorsan teszi (szinte már majdnem tár nélküli tárasnak érezhetjük) és emellett rendkívül pontos. A pontossága miatt a sima lőszer átütése szinte mindenre elég, nem okoz gondot a weak belövése nagyobb távolságról sem (ha meg az rng nem akarja beadni, semmi gond, mindjárt megy a következő :), csak nagyon extrém esetekben (ST-I és társai) kell az aranyhoz nyúlni.

Fentiekből kitűnik, hogy a HE-t nem sűrűn fogjuk durrogtatni, legfeljebb foglalás lelövésére, de én olyankor is inkább az AP-t szoktam használni. A lőszerből összesen 80 db-ot vihetünk magunkkal, én a következő felállás szerint használom: 55 AP/ 20 APCR/ 5 HE. Ésszel használva kizártnak tartom, hogy elfogyna még a csata vége előtt. A lőszerek 109/2.800/98 kreditbe kerülnek.

Torony

120/60/60 mm 'páncélzattal' rendelkezik. Nem tűnik túl hatásosnak és nem is az. Elölről kis részben kör alakú lövegpajzs védi, ami tulajdonképpen csak egy megerősítés, ami a nagy súlyával egyensúlyban tartja a hosszú ágyúcsövet (mint a kardoknál a kardgomb). Szemből a tényleges védelem 120-300 mm között van, de a hulldown helyzeteket célszerűbb elkerülni, lévén igazi lövegpajzzsal nem rendelkezik és hatalmas szerencse kell, hogy a 300-as részt lőjék.

Van a tetején egy szép kupola, gond nélkül átmegy rajta minden. Látótávja alapból 380 m, ami kielégítő a saját szintjén.

A Panthernek a legrosszabb az alapcamoja a 7-es medek versenyében (lévén hatalmas, bokrot is körültekintően kell választani, ami mögött elférünk), a gyakorlatban az adatok ellenére azonban nagyon sokszor nem villan fel a paralámpa többszöri lövés után sem (köszönhetően a kicsi kalibernek).

A csőkitérés mértéke -8/+20 fok, a kisebb buckák nem jelentenek problémát (már csak a test medhez képest hatalmas mérete miatt sem).

Forogni nem nagyon szeret a torony, csupán 32 fok, ezért szűk körben emiatt sem nagyon lehet vele flankelni.

Felépítmény

85/50/40 mm páncélzattal van ellátva. Soványnak tűnik, de 50 fokban be van döntve, így szemből a tényleges védelme 120 mm beforgatás nélkül. Saját szintjén simán belövik a 120-at is, azonban 6-osok közül sokat tud pattintani minimális beforgatással.

Egy jó módszer azonban van a nagyobb átütésű lövedékek kivédésére is, mégpedig a risza. Köszönhető ez annak, hogy az eleje szinte teljesen sima, nincsenek rajta kitüremkedések vagy döntések. Mikor tudod, hogy éppen lőni fog az ellenfél, széles intenzív riszába kell vinni a tankot, akkor nagyon jó eséllyel pattintja a lövést. Nem egyszer megjátszottam nagyobb heavyk ellen, akik utána vártak az újratöltésre, míg én gond nélkül lődöztem őket. 

Felfüggesztés

A test 34 fokban képes fordulni. Ez a másik ok, hogy miért nem fogunk senkit szűk körben leflankelni. Tehát a test és a torony mozgása is teljesen heavys, hiába na, mégiscsak Krupp-acélból készült. :)

Motor

Egy 700 LE-s Maybach HL 230 TRM hajtja, melyet az előző tankon már kifejleszthettünk. Papíron 55 km/h megy, de azt lassan, komótosan éri csak el, ugyanis egy tonnára csak 15,47 paci jut. Tolatni 20 km/h-val képes (jól jöhet). A hegymenet eléggé megfogja. Viszont ha egyszer felgyorsult, akkor mindenki álljon félre az útjából, ugyanis ez a tank (és az egész fejlesztési fa képviselői) imádják a rammolást. Félelmetes, mikor egy 45 tonnás szörnyeteg gurul le egy dombról és éppen oldalba kap. Persze ezt a taktikát csak ésszel kell alkalmazni (francia heavykbe és a KV család tagjaiba nem szerencsés belerohanni) és célszerű a sofőrt erre kiképezni. Egy azonos szintű meddel azonban gond nélkül összekoccolhatunk, nem mi fogjuk a rövidebbet húzni. Ha oldalról kapjuk el az ellenséget, akkor az áldozat lánca sok esetben leesik, onnantól könnyű préda a töltésidőnek köszönhetően. 

Ajánlott játékstílus

Eléggé vegyes a felhasználási területe. Én úgy szoktam általában használni, hogy a csata elején megyek egy jó td pozícióba, kihasználva a pontosságot. Mikor kialakultak a frontvonalak, akkor próbálok bekeríteni, illetve oldalba támadni, bár a gyorsulása miatt nem kis időbe telik ezt végrehajtani. Végjátékban pedig egy kivégzőgép tud lenni, bár szinte senkit nem fog egy lövéssel garázsba zavarni.

Érdemes figyelni, hogy csak harcban álló tankra ugorjunk rá, aki épp mással van elfoglalva, mert ha visszakézből kapunk egy igazi sebzést, az sok esetben fájni fog, lévén ami talál, esetek 90%-ban sebez is. Ha ügyesen gazdálkodtunk a hp-val, akkor viszont a végjátékban nyugodtan beszedhetünk néhány találatot, van miből beáldozni (1.300 hp-ja van, több mint a szintjén bármely mednek, vagy néhány heavynek, mint pl. AMX M4-nek 1.200, IS-2-nek 1.280, IS-nek 1.230, T29-nek 1.250).

A kicsi sebzést a nagy többség hatalmas hátránynak tartja, pedig sok esetben nem feltétlenül az. Nem egyszer megesett velem, hogy lőttem az ellenfelet, aki nem fordult rám, hanem továbbra is mást célzott, pedig sokkal közelebb voltam hozzá. Miért? Mert ha odaverek 135-öt, azért a játékosok többsége nem fordul oda, hanem azt akarja elintézni, aki 300-akat sebez, pedig a ROF miatt jó eséllyel a Panther a veszélyesebb (már csak azért is, mert nem gond, ha egy lövés nem sebez). Viszont ha ez nem jön be és fókuszt kap, akkor még vagy 5-10 másodperce van hogy éljen egy kicsit, ezért mindig kell gyors visszavonulási lehetőségről (pl. hatalmas szikla) gondoskodni, ami pótolja a páncél hiányát. 

Tehát adott egy tank, ami kicsit sebez, de gyorsan lő (így átlagos a DPM-je), nagyon jó pontossággal. Lassan gyorsul, de jó a rammolásban, viszont a flankelést a legnagyobb böszme heavyk ellen lehet csak alkalmazni, minden más gond nélkül lekövet. A páncél hiányát felerősíti, hogy camoja nem nagyon létezik a hatalmas mérete miatt, viszont ha sikeresen elbújtunk, akkor lövés után nehezebben kezd el világítani a kicsi kaliber miatt. Ezekből mi következik? Tartani a távolságot, amíg csak lehet. Ha közel értek és észrevettek, akkor full hp esetén 1v1-ben még lehet esélyed, de ha már ketten lőnek, akkor hamar a garázsban leszel, csak elvétve számíthatsz random pattanókra.

További probléma, hogy spottolás esetén kicsit nehézkes vele gyorsan láthatatlanná válni. Ha pedig van arty, még jobban lapíts, mert előszeretettel lőnek a méreted (még ők is el tudnak találni), a 'páncélod' és a hp-d miatt. Magyarán jó eséllyel eltalálnak és a maximumot belédverik.

Ez a tank addig életképes, amíg láthatatlan, addig viszont nagyon fain tud lenni. Képzeljétek el, jön egy KV-3, megvárod, míg két fedezék között lesz kb. félúton. Belelősz egyet, megáll és gondolkodik. Már megy is a következő. Mire fedezékbe ér, 4-5 lövéssel simán megajándékoztad.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Töltésgyorsító
  • Ventilátor
  • Álcaháló (td-üzemmódban kincset érhet) / periszkóp

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javítókészlet
  • Kis elsősegélycsomag
  • Kézi tűzoltókészülék

Gyulladni ritkán szokott, modulokra viszont rendkívül sérülékeny, tehát egyéni döntés, hogy tűzoltó helyett nagy javítót teszünk-e bele. Gyakori sajnos a lőszer sárgítása (ritkán szokott robbanni, engem 2x robbantottak fel), illetve a lánc és a motor is hajlamos pirosra/sárgára színeződni. Legénység közül a legtöbbször a töltő, illetve a sofőr az első kiszálló játékos, viszont ritka, hogy egy lövéssel kettő tagot kiszednének (akkora a tank, hogy nem egymás nyakán ülnek a legények, hanem külön bársonyfotelben).

Ajánlott legénységi képzettségek

  1. 6. érzék + Álcázás + Irányított ütközés
  2. Elit alakulat
  3. Álcázás + Javítás
  4. Javítás + Egyéb

Bevétel

Mivel nem igényel goldot, ezért szinte lehetetlen mínuszba menni vele. Az adatbázis szerint az átlag játékos átlag játékkal bruttó átlag 12K kreditet termel az átlagos Pantherrel, 724 hp sebzéssel. Szerintem ez jóval több, jó kör esetében 30k sem ritka prém nélkül (persze az átlag játékos lövéseinek 46%-a talál csak, aminek 60%-a sebez, szóval fogalmam sincs, hogyan használják ezt a harckocsit, de biztosan nem úgy, ahogy kell).

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • ROF
  • Nagyon jó alap pen
  • A tény, hogy a nagy többség lenézi és arra sem méltatja, hogy odafordítsa rá a tornyát
  • Nagyon jól lehet farmolni vele a wn8-at, mivel a többség a statisztikai adatok szerint nem tudja jól használni a járművet. 1.400-s sebzés (11 lövés) már unicumnak minősül
  • Rengeteg hp

Hátrányai

  • Gyakori a többszörös modulsérülés
  • Alacsony alfa
  • Papír test, hozzá alacsony gyorsulás
  • Hatalmas test, szinte nem létező alapcamo

Kiknek ajánlott

Kezdőnek semmiképp. A tank adottságai miatt sokszor kell messziről operálni, ezért tudni kell a weak pontok helyzetét. Aki viszont akar egy mindenben átlagosnak mondható harckocsit, az megtalálta, amit keresett. Ha valaki kedveli a sok aprót lövök taktikát, az imádni fogja, aki viszont inkább egy nagyot lő, az kerülje el jó messzire. 

Videó


Az elemzést írta: singes_hun

Megjelent: 14224 alkalommal Utoljára frissítve: 2015. november 23., hétfő 09:03

Nincs jogod kommentelni.

Hozzászólások   

#134 pkrusi 2016-11-07 11:31
Hamarosan Ő is elfoglalja örök helyét a garázsomban :dancing:
#133 kicsitrash 2016-06-06 07:38
Idézet - vonkurz:
Tigristol ne feljel, mert brutalis agyu, nagyon eros pancelzat, ertelemszeruen akkor, ha korhu ellenfelekkel, azaz gold loszer nelkuli 76mm-s agyuval szerelt t-34 az ellenfel, vagy korhu hellcat, az itt nagyjabol a stock verzio...
minden mas esetben sajnos sajnos :) bar ettol a tank maga eros marad, csak nem ugy...

Ha már itt tartunk, akkor a tigris top lövegét is vegyük ki a képből? :)

Én egyébként imádnám, ha valóban a 132 (most már picit több) pen lenne az OP tier7ben. Minden ötödik-hatodik lövés vinné csak át az ellenséges heavyk frontját. Csinálhatnának egy ilyen játékmódot :)
#132 bfreshfishb 2016-06-05 20:20
Nekem bejött a gépsárkány
wotreplays.com/.../...
#131 paracletos 2016-04-27 16:55
Valamiért meg van a Panther és meg is marad.
Nem érdekel az ág, ez a tier 7-es van meg csak.

Valamiért nálam is működik.
Igen a pen miatt nyereséges és amúgy aránylag átlagos teljesítményt is szép statisztikával jutalmaz.
#130 Szmertyij 2016-03-06 20:26
Egyre jobban kezdem megkedvelni, prémium fiók nélkül játszóknak szerintem a legjobb választás a T7 medek közül. (megtartósnak)
Prémium lőszert ritkán kell vele lőni, ezért szinte soha nem megyek mínuszos kört.
#129 Szmertyij 2016-02-06 12:59
Ha egy mondattal kellene jellemeznem az a következő lenne: -UNSERE MUNITIONEN TREFFE!-
Tűzoltó helyett már két javítót használok.
#128 vonkurz 2015-05-29 06:45
Idézet - EdCrutcher:
Attól tartok kissé nerfelve van ez a cucc, vagy azok a háborús veteránok, győztes oldalon lévőkről beszélek, hazudnak, akik rettegett ellenfélként beszélnek a párducról. Nekem is kissé csalódás volt, de megtartom, mert egy ikonikus harckocsija a II. vh-nak.
Német harckocsikkal játszottam eddig, de most már rettegek attól, hogy vajon a tigris hogy fog "muzsikálni" ezek után.....


mondjuk t34-k ellen egy brutalis vaddiszno, atlohetetlen pancellal :)
wotreplays.com/.../...
#127 vonkurz 2015-05-29 00:09
Idézet - EdCrutcher:
Attól tartok kissé nerfelve van ez a cucc, vagy azok a háborús veteránok, győztes oldalon lévőkről beszélek, hazudnak, akik rettegett ellenfélként beszélnek a párducról. Nekem is kissé csalódás volt, de megtartom, mert egy ikonikus harckocsija a II. vh-nak.
Német harckocsikkal játszottam eddig, de most már rettegek attól, hogy vajon a tigris hogy fog "muzsikálni" ezek után.....

Tigristol ne feljel, mert brutalis agyu, nagyon eros pancelzat, ertelemszeruen akkor, ha korhu ellenfelekkel, azaz gold loszer nelkuli 76mm-s agyuval szerelt t-34 az ellenfel, vagy korhu hellcat, az itt nagyjabol a stock verzio...
minden mas esetben sajnos sajnos :) bar ettol a tank maga eros marad, csak nem ugy...
#126 Jackal_hun 2015-05-28 23:47
Idézet - EdCrutcher:
Attól tartok kissé nerfelve van ez a cucc, vagy azok a háborús veteránok, győztes oldalon lévőkről beszélek, hazudnak, akik rettegett ellenfélként beszélnek a párducról. Nekem is kissé csalódás volt, de megtartom, mert egy ikonikus harckocsija a II. vh-nak.
Német harckocsikkal játszottam eddig, de most már rettegek attól, hogy vajon a tigris hogy fog "muzsikálni" ezek után.....


ENnek a játéknak semmi köze a valósághoz, ez egy arcade game.
#125 EdCrutcher 2015-05-28 23:42
Attól tartok kissé nerfelve van ez a cucc, vagy azok a háborús veteránok, győztes oldalon lévőkről beszélek, hazudnak, akik rettegett ellenfélként beszélnek a párducról. Nekem is kissé csalódás volt, de megtartom, mert egy ikonikus harckocsija a II. vh-nak.
Német harckocsikkal játszottam eddig, de most már rettegek attól, hogy vajon a tigris hogy fog "muzsikálni" ezek után.....
#124 vonkurz 2015-05-28 00:21
wotreplays.com/.../...

tessek panther tier9-ben :)
#123 Zoli105 2015-05-16 23:45
Hát ez egy fos tank -.- főleg hogy kibaszik vele az mm és megy fel 9esek ellen :D visszatartó ereje nincs , páncél és ágyú nincs ! -.- hm War Thunderben valahogy félelmetesebb jószág !
#122 Morphelo 2015-04-27 11:55
Idézet - stefanitsr:
A stock grindja elég fájdalmas, én is most küzdök vele.

Idézet - gdavid093:
Nagyon utáltam az először ezt tankot... mostanában kezdem megszeretni, az ágyúja egy igazi műszer! Rettenetesen pontos, a szűkülési időt érzem kicsit soknak, de ez van. Szakaszban ketten, saját tierben képes oldalakat ledarálni.... a kicsi alfa miatt tényleg nem veszik számba..... hiba! :)


Ne fűzz hozzá sok reményt később sem. :lol:
#121 stefanitsr 2015-04-27 10:28
A stock grindja elég fájdalmas, én is most küzdök vele.

Idézet - gdavid093:
Nagyon utáltam az először ezt tankot... mostanában kezdem megszeretni, az ágyúja egy igazi műszer! Rettenetesen pontos, a szűkülési időt érzem kicsit soknak, de ez van. Szakaszban ketten, saját tierben képes oldalakat ledarálni.... a kicsi alfa miatt tényleg nem veszik számba..... hiba! :)
#120 gdavid093 2015-04-27 10:24
Nagyon utáltam az először ezt tankot... mostanában kezdem megszeretni, az ágyúja egy igazi műszer! Rettenetesen pontos, a szűkülési időt érzem kicsit soknak, de ez van. Szakaszban ketten, saját tierben képes oldalakat ledarálni.... a kicsi alfa miatt tényleg nem veszik számba..... hiba! :)

Futó akciók, küldetések, versenyek

Fórum hozzászólások (WoT)

Fórum hozzászólások (más játékok)

Hasznos oldalak

Cikk hozzászólások