Jelenleg

11
látogatónk van

2015. március 25. 08:02

Hogyan értelmezzük a WOT statisztikáit II. (írta: Jackal_hun)

(12 szavazat)
125 hozzászólás

Ejtenék néhány szót a külső mutatókról is. Ami fontos - és ezt sokan keverik - ezek a mutatók nem a Wargaming alkotásai, hanem a játékot szerető magánkezdeményezésekből kinövő projektek. Ezért ha ezekkel kapcsolatban szeretnénk informálódni, akkor nem a Wargaming oldalán kell keresgélnünk, hanem az alábbi oldalakat keressük fel:

Másik fontos dolog, hogy a WOT-on belül csak akkor fogjuk látni a külső mutatókat, ha feltelepítjük az XVM Mod-ot (Extended Visualization Mod), amelyet az alábbi oldalon érhetünk el:

http://www.xvmmod.com

A mod feltelepítése után nagyjából ilyesmit kell látnunk a csata képernyőn (ezek persze már a saját beállításaim, tehát nem az alap konfigurációs fájlokat használom):

A különböző mutatószámokat természetesen a csata alatt is láthatjuk, illetve a garázsban a szolgálati feljegyzések/járművek fül alatt.

Fontos megjegyeznem, hogy bármilyen mutatót használunk, ezek kizárólag kategorizálásra jók, vagyis hogy el tudjuk helyezni magunkat azon a skálán, amelyen a játékosok teljes spektruma megtalálható. Persze számszakilag össze lehet hasonlítani két játékos WN8 értékét is, de ez pusztán azt fogja megmutatni, hogy az ÖSSZES mutatójuk kumulált eredménye mennyi, azt már nem, hogy ez miből áll. Az könnyen belátható, hogy nem mindegy, hogy egy érték 3000 T1-es csata eredménye vagy 3000 T10-esé, ezért vonatkoztassunk el attól, hogy az egyiknek mondjuk 1600, míg a másiknak 1700 a WN8 értéke, ez önmagában nem fogja azt jelenteni, hogy a magasabb értékkel rendelkező játékos a jobb.

A lényeg a tendencia, vagyis hogy a játékos képes-e további fejlődésre vagy sem, illetve hogy a fejlődési grafikonjaiból mi olvasható ki (közel egyenletes, ugráló, stagnáló, ciklikusan rapszodikus stb.), erről bővebben az utolsó cikkben, a statisztikai elemzésben olvashattok.

Minden külső mutató használ valamilyen színskálát, azért hogy a játékban egyszerűbb legyen megkülönböztetni ránézésre a játékosokat tudás alapján. Minden skála egy tól-ig tartományt fed le, az ebbe tartozó játékosok alkotnak egy "tudás szintet". A mutatók eltérő skálázást használnak, illetve az alkotók a skálát tetszés szerint változtathatják (és néha szokták is). A mutatókhoz tartozó színskálát az egyes mutatók leírása alatt találhatjátok, de viszonyítási alapként ide vágtam a wotlabs.net által követett amerikai és európai játékosok átlag adatait is:

Amerikai szerver

Teljes játékosállományAktív játékosok
Win RateTierWN8Játékosok számaKlánok számaWin RateTierWN8
48,92% 5,21 794 413.913 9.477 50,34% 5,85 1.056

Európai szerver

Teljes játékosállományAktív játékosok
Win RateTierWN8Játékosok számaKlánok számaWin RateTierWN8
49,26% 5,55 876 819.989 17.593 51,15% 6,22 1.208

WN7 mutató (Winrate version 7?)

A WN7 a WN mutató hetedik verziója, az előzőekről nem ejtek szót, mert a hetedik verzió is tulajdonképpen az előzőek hibáinak kijavítására készült, illetve mára szinte senki nem használja a többit (http://wiki.wnefficiency.net/pages/Sites_using_WN_Efficiency). A mutató alkotói a Wotlabs közösség tagjai, olyan aktív játékosok, akik igyekeztek létrehozni egy formulát, amely képes kiküszöbölni a többi formulából fakadó hibákat (lelövöm a poént, nem sikerült). Nézzük miből áll össze a WN7 képlet:

  • átlag kilőtt tank csatánként
  • átlag sebzés csatánként
  • átlag felderített tankok száma csatánként
  • átlag védelmi pontok csatánként
  • nyerési arány
  • közvetett módon a csaták száma

Amiért ez a mutató különleges és eltér a Wargaming által kreált mutatóktól, azok a különböző kompenzációs mechanizmusok, amelyekkel igyekeztek az alkotók ellentételezni az általános problémákat, amelyek a különböző értékek farmolásából származtak. Azért hogy ez ne történhessen meg, beépítették az alábbi gátakat a függvénybe:

  • a sebzések az átlag tier szinthez vannak rögzítve, amit a képlet kompenzál, illetve alapvetően a sebzés a formula központi eleme, mert ez nem farmolható. Ezeket a vbaddict.net adatai alapján kalkulálják
  • a magas csataszámmal rendelkező játékosok esetében a mutató bünteti a T4 alatti csatákra eső WN7 részt, azért hogy ne lehessen alacsony szintű csatákban öldösni a kezdőket
  • a nyerési mutató azért került be, hogy a nehezen vagy nem mérhető mutatók is megjelenjenek a formulában
  • a védelmi pontokat 2.2-ben maximalizálták (fiók átlagra vetítve), azért hogy ne lehessen vele eltorzítani az átlagos WN7 értéket

Mindenki azt gondolhatná, hogy ez egy szinte tökéletes formula, sajnos azonban távolról sem működött olyan jól gyakorlatban, mint ahogy azt elméletben az alkotók gondolták (igazából rosszul sem). A formula fő problémája az, hogy nem veszi figyelembe, hogy bizonyos tankokkal lényegesen könnyebb bevinni sebzést és a killeket - amely a formulából származó pontértékek nagy részét adja - az adott szinten, mint más tankokkal, ezért kialakult az úgy nevezett WN7 húzó tankok köre, amelyekkel sokkal több sebzés volt kiosztható - és ezáltal a mutató mesterségesen magasan tartható - mint más tankokkal. Meg kell még említenünk, hogy a különböző beépített védelmi mechanizmusok bizonyos esetekben önmagukban is fals értékeket generáltak, mivel aki szakaszban magasan tartja (60+) a nyerési arányát, de egyébként az esetek nagy részében szólóban játszik, megkapja a nyerési arányból származó bónuszokat is. 

Meg akarjuk hackelni a WN7 mutatónkat? Csináljuk az alábbit: alacsony szinten öljünk sokat a gyenge ellenfelek között, majd egy T4-es szintnél magasabb, WN7 mutató szempontjából előnyös tankkal tartsuk mindig az átlagos csata szintünket 4 fölött és máris extrém WN7 értékeket érhetünk el (régi Hellcat és KV-1S).

A másik probléma, hogy csak olyan adatokat képes felhasználni a formula, amelyet a Wargaming statisztikaként kiad. Ez az a rész, ahol szidni kell a WG-t, amiért nem publikál olyan mutatókat, mint a felderítés és közreműködés általi sebzés, ezért ezeket nem lehet beépíteni a formulákba.

Volt még egy probléma, ami a mutató szerkezetéből adódott: a játékosok teljesítményét nem lehetett összehasonlítani tankonként, csak globálisan.

Összességében a WN7 nem rossz mutató, a játékosok 80%-ánál jól működik, sajnos azonban a maradék 20%, aki tudja, hogyan kell indokolatlanul magasan tartani a mutatót, egyszerűen azon tankok körével fog játszani, amelyekkel ezt megteheti.

Hatékonysági mutató (Efficiency)

A cikkben tárgyalt kezdeményezések közül a legkorábbi az Efficiency, vagyis hatékonyság mutató volt, amit azért alkottak meg, hogy több paraméter is bekerüljön az eredetileg elég egysíkú WN képletek (WN4-5 környékén) értékein túl. Az efficiency mutató a teljes skálát különböző értékekre bontja, a szerver átlag valahová az átlagos kategória közepére esik. Nézzük miből is tevődik össze az Efficiency, illetve milyen mutatók vannak túlsúlyban:

  • átlag kilőtt tank csatánként
  • átlag sebzés csatánként
  • átlag felderített tankok száma csatánként
  • átlag védelmi pontok csatánként
  • átlag bázis foglalási pontok csatánként

Az eredeti képlet nem túl bonyolult:

kill*(350-lvl*20) + dmg*(1.5/lvl+0.2) + spot*200 + def*150 + cap*150

A fenti képletből két dolog egyértelműen kiderül, még pedig hogy bizonyos értékek fixen a képletbe vannak égetve, míg mások szinttől függően változnak, illetve hogy az átlag sebzésen és ölésen túl más paraméterek is bekerültek a képletbe. Néhány probléma egyértelműen kitűnik a képletből, amely egyben a fő rákfenéje is a mutatószámnak:

  • a felderítés fix értéke: ez lehetőséget ad arra, hogy öngyilkos felderítéssel tornásszuk feljebb a hatékonysági mutatónkat. 15 tank, egyenként 200 ponttal 3000!!! efficiency érték meccsenként, egy alapvetően olyan helyzetben, ahol szinte biztosan meg fogunk halni, vagyis semmit nem tettünk hozzá a csatához
  • a bázis foglalás fix értéke: hasonló a spot problémájához, de még durvábban befolyásolja az eredményt. Egy egyedül lehúzott ellenséges bázis 15000!!! ponttal növeli meg az átlagunkat
  • a védekezés értéke: látszólag ez egy jó mutató, ami igaz is, addig amíg nem direkt hagyjuk, hogy az ellenfél húzza a bázist, majd mielőtt befejezné, lelőjük nullára a foglalást. Így simán össze lehet 300-400 pontnyi foglalást is szedni, ami normális esetben 100-nál véget érne.

Sajnos a hatékonysági mutatónak van egy másik problémája is, az esetlegessége. Mivel az új értékek bekerülése a sebzés és az ölések rovására történt, ezért a másik három értéknek kellene pótolnia ezeket, ám az egyáltalán nem biztos, hogy az adott meccsben van bázis védés vagy bázis foglalás, míg a felderítés értelemszerűen a gyors, felderítő jellegű tankoknak kedvez. 

A fenti problémák miatt 2013 közepén átsúlyozták a hatékonysági értékeket, ami az alábbi változásokat hozta (ez a képlet látható a fenti képen is):

  • az ölés értéke 250 lett fixen
  • a sebzés értékére adott pontok T8 alatt csökkentek, fölötte nőttek, vagyis a magasabb szintű játékot támogatják
  • a felderítés fix értéke 200-ról 150-re csökkent
  • a védekezés változatlan maradt, míg a foglalás logaritmikus értékre változtatták, vagyis minél többet foglalunk, annál kevésbé éri meg a további foglalás (100 pont esetén csak 1260 effi)

Összességében elmondható, hogy a hatékonyság mutató akár lehetne egy jó mutató is, sajnos már mindenki túlságosan ismeri annak a módját, hogyan lehessen azt irreálisan magasan tartani, ezért igazából már senki nem veszi komolyan. A másik probléma az, hogy teljesen mindegy milyen tankkal játszunk, a képlet ezt semmilyen változón keresztül nem tartalmazza, vagyis ez a fals állapot folyamatosan fenntartható. A fő probléma, hogy a magas hatékonyság egyáltalán nem biztos, hogy jó játékkal is párosul. Amennyiben lehet, használjunk helyette másik mutatót.

WN8 (Winrate verison 8?)

Formula

WN8 = 980*rDAMAGEc + 210*rDAMAGEc*rFRAGc + 155*rFRAGc*rSPOTc + 75*rDEFc*rFRAGc + 145*MIN(1.8,rWINc)

A várva várt mutató, a jelenleg legsűrűbben használt formula, amelyre mindenki kíváncsi. Ahogy az előzőek is, ez is a Wotlabs.net csapatától származik, illetve a legújabb értékek mellett kapunk egy százalékos skálát is, hogy lássuk, nagyjából mekkora hányadát kell beleértenünk a játékosoknak az adott szintekbe. Az új formula nem csak a sávokat változtatta meg, hanem az elnevezéseket is, így jutottunk el a "nagyon rossz" és a "rossz" megnevezésektől a "kezdőig", éljen a politikailag szuper korrekt alkotó gárda.

A WN8 nagy újítása az, hogy a minden tankhoz meghatározott egy elvárható (expected) értéket, amely a játékosok csatáinak átlagából áll, egyben megteremtve a tank alapú WN8 mutatót is (igen, végre össze tudjuk hasonlítani magunkat a haverunkkal, tankonként is). Ez azt is jelenti, hogy bizonyos időközönként a mutató elvárt per tank értékei frissíthetőek, ezért képes követni a játék változásait. Az elvárható értékek esetén az alábbiakat veszi a mutató alapul:

  • elvárt sebzés
  • elvárt kilőtt tankok száma
  • elvárt felderítés
  • elvárt védekezési pont
  • elvárt nyerési arány

A tankokhoz tartozó átlagos értékeket az alábbi oldalakon tudjuk megtekinteni:

http://www.wnefficiency.net/wnexpected/

Az utolsó változás dátumát jobb felül láthatjuk, illetve a delta értékek mutatják a legutóbbi frissítéshez képesti változást.

Az átlagokat a WN8 formula úgy képezi, hogy az összes játékos összes csatáját (már ami rendelkezésre áll) átlagolja. Ez mind szép és jó, na de milyen kalkulált értéket kell elérnem ahhoz, hogy jó értékeket érjek el? Erre a válasz az, hogy ez attól függ, hogy mit várunk el magunktól. Mivel a formulában alapvetően a sebzés a túlsúlyos elem, második legfontosabb pedig a csatánként kilőtt tankok száma, ezért alapvetően ezt a két értéket szokták megadni, mint elérendő célt. Rengeteg oldal foglalkozik a jó/kiváló/unikum szintekhez tartozó WN8 értékekkel, kettőt emelnék ki ezek közül:

http://www.targetdamage.com, itt nemzetenkénti bontásban láthatjuk a tankokhoz tartozó sebzés értékeket 

http://vbaddict.net, itt a gépünkön található dossier fájl feltöltésével kaphatjuk meg a tankokhoz tartozó értékeinket, igen aprólékos bontásban

A fentiekből következik, hogy az erősebb tankok (op) magasabb kalkulált értékekkel fognak rendelkezni, mint a gyengébb tankok, vagyis hiába játszunk egy mindenki által táposnak gondolt tankkal, azokkal sem leszünk a WN8 szerint jobbak, mert az átlagosan teljesített értékek is magasabbak lesznek, ezzel kiküszöbölve az indokolatlan stat húzásokat.

Hogy érthető legyen, hogyan működik a WN8, az alábbi példákon fogom demonstrálni, miért nehéz csalni a WN8-al. Vegyünk két tankot T8-ban, egyet, amelyikkel magas átlagsebzést sikerült elérni és egyet, amivel kevesebbet, illetve hasonlítsuk össze az elvárt értékeikkel:

T54E1 WN8=2654 (WN7=1928)

Patton WN8=2814 (WN7=2064)

A fenti képek jól mutatják, hogy a sebzés és a megölt ellenfelek összege nagyjából a WN8 75%-át teszi ki, illetve hogy hiába sebzünk 400-al többet a T54E1-el, mivel a Patton elvárt értékei alacsonyabbak, ezért arra kaptuk meg a magasabb értékeket. Persze a fenti képek csalókák, mert mind a két tank a közepes tankok osztályából került ki, ezért nézzünk T8-ból egy páncélvadászt és egy másik közepes harckocsit is, hogy jobban kijöjjenek a különbségek, illetve ne legyen a kiemelésben olyan érték, ami nem teljesült:

Pershing WN8=2264 (WN7=1626)

Borsig WN8= 2219 (WN7=2049)

A fenti két tankkal az összes "elvárható" érték teljesült, még is magasabb értékeket kaptunk a Pershingre, mert az átlagos játékosok sokkal gyengébben játszanak vele, mint a Borsiggal (a Borsig unicum WN8 értékhez tartozó átlagsebzése 2775!!!). Érdemes megnézni a zárójelbe írt WN7 értékeket is, a Borsig hatalmas sebzése 400-zal!!! veri WN7-ben a Pershinget, mert a páncélvadásszal az átlag többet tud sebezni és ez a WN7 esetében nem kerül kompenzálásra.

A fenti példákból jól látható, hogy hogyan ellentételezi az elvárható értékekkel egy tank erősebb mivoltát a WN8 és hol bukik el a WN7. A WN8 alapvetően remek megoldása azonban újabb problémákat is szült, ez pedig a tankonkénti WN8 értékek megjelenése. Miért problémás ez? Azért, mert onnantól, hogy meg tudjuk nézni tankonkénti bontásban is a WN8 adatokat, a tankokhoz tartozó paraméterek – mint pl. a tankosztályok - is befolyásolják az értékek képződését. Ennek az oka az, hogy a nagy átlag nem minden tankkal játszik egyformán jól. Az egyes harckocsi osztályoknál azon paraméterek fognak kidomborodni, amelyek a játéktudástól függetlenül is működnek, ilyen például a páncél vagy a nagy alfa. Ezért alapvetően azokkal a tankokkal, amelyeknek magas alfájuk és vastag páncéljuk van, magasabb WN8 értékeket kell majd teljesítenünk, mert az átlag is ezt teszi. Azokkal, amelyek előnye a sebességben és a mozgékonyságban rejlik, a játékosok 80%-a nem tud mit kezdeni, mert nem tudnak 4-5 lépést előre gondolkodni, nem ismerik a pályákat, illetve nincsen taktikájuk már a csata elkezdése előtt arra, hogy hogyan használják ki tankjuk előnyeit (a lemming train mindenkinek ismerős ugye?). Ezért általánosságban (persze kivételek itt is akadnak) a tank osztályokra az alábbi jellemzők igazak:

  • páncélvadászok: a magas alfa/átütés miatt sok kilőtt tank és magas sebzés fog megjelenni az előre kalkulált értékekben, ez azt jelenti, hogy a páncélvadászok NEM JÓK a WN8 húzásához. A páncélvadászok ráadásul nem nagyon tudnak a látótáv csökkentések óta a saját spotjukra lőni, ezért a felderítési értékük is alacsony lesz, plusz a védekezés szempontjából is előnyösebb, ha sokat lövünk gyorsan, mert így egyszerre több tankot tudunk kinullázni bázisfoglalás közben (itt a nagyobb sebzés előnye nem érvényesül)
  • nehéz tankok: a nehéz tankok jól páncélozott és nagy sebzéssel rendelkező tankok, illetve sok az életerejük, amelyek miatt a játékosok jellemzően tovább élnek és ezért többet is tudnak sebezni. Mivel a WN8 mutató nem veszi figyelembe a HP/bevitt sebzés arányát, ezért indirekt módon ezek az értékek magasabbak lesznek, vagyis nehezebb hozni az elvárható szinteket. A másik probléma, hogy mivel a nehéz tankok jellemzően közelharcot vívnak egymással, ezért akaratlanul is felderítve tartják egymást (proxy spot), ezért a felderítési mutatójuk sem lesz olyan nagyon alacsony. A nehéz tankok szintén NEM JÓK A WN8 húzásához
  • tüzérség: mit mondhatnánk el egy totálisan véletlenszerűen sebző, fel nem derítő, a bázist jellemzően nem védő tankról? A nyerési arány nagyban függ attól, hogy a felderítők hogyan játszanak, mert csak arra tudunk lőni, amit ők nekünk felderítenek. Magas sebzés, minden más érték gyakorlatilag véletlen és csapatfüggő, ezért a tüzérség TELJESEN ALKALMATLAN a WN8 húzására. Mivel maga a tankosztály teljesen ki van szolgáltatva a csapatnak (amely sokszor nem foglalkozik a tüzérek megvédésével), ezért hektikusabb a teljesítménye más tankosztályoknál
  • könnyű tankok: az egész tankosztály rendkívül problémás, mert nem képes eredeti feladatát betölteni, vagyis FELDERÍTENI az ellenfelet (legalább is a WN8 mutató szempontjából). Ez igazából nem a játékosok hibája, hanem a WN8 mutatóé, amely arra motivál mindenkit, hogy a tankokkal sebezzünk, illetve a WG-é, mert nem adja ki azokat az adatokat (felderítéshez tartozó sebzés, sebzésben való közreműködés), amelyek alapján ezeket a tankokat minősíteni lehetne. Így nem marad más, mint a sebzés és a tankok kilövése. Alapvetően ketté kell bontani az osztályt, új és régi könnyű tankokra, az újak rendkívül erősek sebzésben, míg a régiek meglehetősen gyengék, ami azt a furcsa helyzetet eredményezte, hogy eleinte az új könnyű tankok extrém magas WN8 értékeket termeltek, mára ezt jelentősen kompenzálták (visszamenőleg is). Ez a kompenzáció azonban a régi könnyű tankoknál nem történt meg (egyelőre). Összességében elmondható, hogy mind az új mind a régi könnyű tankok IDEÁLISAK a WN8 feltornászására
  • közepes tankok: a játék Jolly Jokerei, mindenben kicsit jó, semmiben sem rossz, gyors, képes felderíteni, visszaér a bázisvédésre, gyorsan lő, közepeset sebez, ha van területe képes mindenkit szétforogni, képes a saját felderítésére lőni és viszonylag jól rejtőzik. Hogy lehet, hogy az elvárt értékek még is alacsonyak? Az átlag játékosok a sebességből származó előnyöket nem tudják kihasználni, nincs hibatűrése a tankoknak, mert nincs páncéljuk, az átütésük kicsi, ezért az átlag keveset sebez velük, az életerejük alacsony. Egy jó játékosnak IDEÁLIS a WN8 húzására.

Meg kell még említeni néhány anomáliát, ami a tankok elvárt értékeinek megállapításából származik. Első kérdés, hogy azon tankok esetében, amelyek újonnan kerülnek be a játékba hogyan állapítják meg az elvárható értékeket? Sajnos erre nem találtam egyértelmű forrást, ezért arra tippelek, hogy ex-has módón, vagyis megtippelik a várható értékeket. Ezek jellemzően erősen alá vagy fölé (inkább alá) kalkulált mutatók, ezért az első pár hónapban ezek a tankok brutálisan magas WN8 értékeket képesek produkálni. Ezeket jellemzően később visszamenőleg is korrigálják, de ez akkor is torzítja a statisztikát, ideig-óráig. Van egy másik jelenség, amely viszont közel „állandó” hatással bír, ez pedig a régebbi tankokat érő gyengítés/erősítés (nerf/buff) hullámok. Nézzük meg, mit is okoz ez:

  • amennyiben a tank gyenge volt, az emberek pár 10-100 ezer csata után abba hagyják vele a játékot, vagy a gyenge játék után egyszerűen szabad XP-ből átugorják, ilyenek voltak pl. a régi német könnyű tankok. Mivel senki nem játszik velük, ezért az értékeik alacsony szinten „befagynak”. Bizonyos idő elteltével a WG erősít rajtuk, ami általában nem vált ki tömeges visszatérést a tankhoz, hiszen már berögzült a vélemény, hogy a tank rossz (és alapvetően a későbbi módosítások híre sokkal lassabban terjed). Ekkor ha valaki elkezd velük játszani, igen kellemes WN8 értékeket érhet el (AMX 12t, Auflkarungs Panther)
  • a jelenség fordítva is működik, régen iszonyatosan erősek voltak bizonyos tankok (német tornyos TD vonal), ezért több hullámban gyengítették őket, esetleg ehhez általánosan hozzá adódik valamilyen globális gyengítés, mint a tömeges páncélvadász nerf. Ezek a tankok rendkívül rosszul jártak (Foch 155, WT AUF E100, Borsig), mivel az értékeik magasan beragadtak, viszont a gyengített tankokkal nem lehet már hozni a régi eredményeket (ezért van az, hogy a Borsig 2775-ös átlagsebzés után ad unikum WN8-at) és mivel az emberek nem is játszanak már velük annyit, az eredményeik iszonyatosan lassan fognak megváltozni negatív irányban

Elérkeztünk ahhoz a részhez, ami tulajdonképpen a konklúzió, hogy akkor végül is melyik tankkal lehet jól húzni a WN8-at? Nagyjából ezekkel (a statisztikák még a fél évvel ezelőtti állapotot tükrözik, ezek persze változtak azóta, de közelítésnek ez is használható):

  • összes light tank
  • T4: A-32, PZ III, D.W.2, AMX 40
  • T5: T-34, M4A2E4, PZ III/IV, Type-34
  • T6: T-34-85, A-43, M4A3E8, Cromwell, Churchill GC, PZ V/IVA, VK 30.01 P
  • T7: KV-13, T20, Tiger I !!!, VK 30.0.2 D,
  • T8: Object 416, T-44, Pershing, Super Peshing, M6A2E1, Panther II
  • T9: Object 430 II, T-54, M46 Patton, Centurion 7/1, Leopard PTA, Lorr 40 t.
  • T10: Object 430, T-62A, Object 140, M48 Patton

Látható, hogy egy-két kivételtől eltekintve a tankok nagy része közepes tank. Félreértések elkerülése végett, a mutató az esetek 98%-ban JÓL MŰKÖDIK, de nagyban függ attól, hogy mennyire akarnak a játékosok rájátszani a WN8 gyengeségére. Összességében eredményesen váltja le a WN7 mutatót, az efficiency pedig minden téren olyan rossz, hogy nem érdemes használni. 

Végezetül mutatnék egy példát arra vonatkozóan, hogy hogyan kell extrém módon felhúzni egy gyengébb tankkal a WN8 értékünket (az adatok egy nagyjából fél évvel ezelőtti "statpad challenge" tesztből származnak). Az alábbiakat vegyük figyelembe:

  • keressünk egy alacsony elvárt WN8-cal rendelkező tankot: választásom D.W.2
  • legyen lehetőleg MM korlátos, hogy minél gyengébb ellenfelek ellen kelljen menni: T4 nehéz tankok MM szórása csak +1 
  • olyan tankot válasszunk, aminek vagy az alap, vagy az aranylőszer átütése magas: D.W.2 esetében 67/130
  • spammeljünk goldot végig
  • egyetlen célunk legyen, minél több sebzés, minél több kill mellett
  • alacsony szinten játszunk, minél több felszereléssel, fogyó eszközzel és álcafestéssel

Az eredmények a következőek lettek (aki kéri a képeket, annak szívesen feltöltöm valahova, de a cikk hosszúsága miatt ezt most kihagytam):

Csaták számaÁtlagsebzésKezdő WN8Záró WN8Tank WN8EgyébKiválóUnicumSuper UnicumBevétel
81 db 745 1.813 1.817 4.121 27 db 4 db 7 db 43 db -2.100.000

Látható, hogy egy gyenge tankkal extrém magas (4121 WN8) értéket lehet elérni, de ez összességében csak +4-gyel növelte meg az összesített WN8-amat, mellette több mint két millió kreditbe került, ami hihetetlenül rossz arány (minden egyes WN8-ért fél millióval fizettem). A fenti példából látszik az, hogy a WN8 is farmolható, de meglehetősen bonyolult és költséges módon, ezért a mutató az esetek nagyon nagy százalékában megállja a helyét.


A cikk I. része

A cikk III. része

Írta: Jackal_hun

Utoljára frissítve: 2015. április 9. 08:18

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    vmaxter
    • Tankos
    · 7 éve
    Nagyon érdekes és hasznos cikk! De nem bírtam végigolvasni. Szemem kifolyik! Sokszor felmerül bennem a kérdés: mi viszi rá a weboldal fejlesztőjét, hogy sötét alapon fehér betüt használjon. Grrrrrrr...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Jackal_hun
    • Tankos
    · 9 éve
    [quote name="werz"][quote name="Jackal_hun"][quote name="werz"]szia! Hun_Mercenary. a játékban a nevem: werzzz. a jactor mod packban lévő j1mbo-t használom..
    A mai nap pedig nagyon szar lett.. [/quote]

    Szia, bár a noobmeter jelenleg áll, de ott van tendencia követés, abban meg tudod nézni, hogy elakadtál-e a fejlődésben, vagy csak úgy érzed. Az egészséges emelkedés +20-30 WN8 pont /1000 csata.[/quote]

    Köszi megnéztem..
    apró fejlődés van, de awinratam ott áll régóta[/quote]

    Megírtam a harmadik részét is a statisztikának, ott vannak konkrét számadatok, mindenféle szintről, majd össze tudod magad hasonlítani velük
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    werz
    • Tankos
    · 9 éve
    [quote name="Jackal_hun"][quote name="werz"]szia! Hun_Mercenary. a játékban a nevem: werzzz. a jactor mod packban lévő j1mbo-t használom..
    A mai nap pedig nagyon szar lett.. [/quote]

    Szia, bár a noobmeter jelenleg áll, de ott van tendencia követés, abban meg tudod nézni, hogy elakadtál-e a fejlődésben, vagy csak úgy érzed. Az egészséges emelkedés +20-30 WN8 pont /1000 csata.[/quote]

    Köszi megnéztem..
    apró fejlődés van, de awinratam ott áll régóta
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Thothem
    • VIP
    · 9 éve
    Nekem kb 2 órája frissített a noobmeter (márc. 24-óta először)

    Hatodikán reggel kezdett frissíteni és most is frissít még. Ki-ki mikor kerül épp sorra
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Jackal_hun
    • Tankos
    · 9 éve
    [quote name="werz"]szia! Hun_Mercenary. a játékban a nevem: werzzz. a jactor mod packban lévő j1mbo-t használom..
    A mai nap pedig nagyon szar lett.. [/quote]

    Szia, bár a noobmeter jelenleg áll, de ott van tendencia követés, abban meg tudod nézni, hogy elakadtál-e a fejlődésben, vagy csak úgy érzed. Az egészséges emelkedés +20-30 WN8 pont /1000 csata.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    werz
    • Tankos
    · 9 éve
    szia! Hun_Mercenary. a játékban a nevem: werzzz. a jactor mod packban lévő j1mbo-t használom..
    A mai nap pedig nagyon szar lett..
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Jackal_hun
    • Tankos
    · 9 éve
    [quote name="GAgyiXyXy"]Jackal! A Konklúziót mi a alpján vontad le? Mert szerepelnek benne jó, nagyon jó és szar tankok is. Nem világos számomra. Az elvárt WN8 hol van leírva? Mert én csak átlagokat látok, nem azt akartad írni? "keressünk egy alacsony átlag WN8-al rendelkező tankot"...?[/quote]

    Szia, bocs csak most vettem észre hogy írtál.

    A konklúziót onnan vontam le, hogy a cikkben linkeltem egy oldalt, ahol meg tudod nézni, melyik tanknak mennyi az elvárt értéke, ennyit kell elérni hogy átlagos legyél. Ehhez képest a targetdamage.com írja a unicum szinteket is, de ennek nincsen jelentősége, mert igazából mindennel, aminek alacsony az elvárása a többi hasonszőrű tankhoz képest, lehet magas WN8-akat elérni.

    A két oldal:
    http://www.wnefficiency.net/wnexpected/
    http://www.targetdamage.com

    Ezt a cikkből másoltam ki, ott is megtalálható.

    Illetve használhatod a vbaddict.net-et is, ott is írja a legtöbb tanknál.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Hun_Mercenary
    • Tankos
    · 9 éve
    Szia werz!
    A recent (utolsó 1 hét, hónap, ezer csata) értékeid sem mutatnak változást? Vagy az összesített értékeid nem mozdulnak pozitív irányba?
    Ha ennyire furán mennek a lövedékeid... pinged, fps-ed mennyi? Esetleg leszedhetnél egy modpackot, ami tartalmaz szerveroldali célkeresztet is, de egyúttal meghagyja a régi célkeresztet is. A szerveroldali kicsit mindig késni fog, heves harcoknál ezért jön jobban, ha megvan a régi is, míg távoli céloknál a szerveroldali keresztnek veheted hasznát.
    Egyébként játékban mi a neved? Milyen tankokkal játszol?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    werz
    • Tankos
    · 9 éve
    Sziasztok!
    Nem szoktam sehová írogatni, de ma betelt a pohár. Segítsetek! Jó egy éve nem tudok kimozdulni a statisztikámról, pedig minden oktató videót megnéztem, elolvasok minden okos tanácsot és nézem a magyar játékosok játékát a videókon. Letöltöttem a weakpoint szoftvert is, de már kívülről tudom a gyenge pontokat. 12 k csatám van és ehhez képest egy rakás... vagyok. Szóval nézem a videókat, ott azt látom, hogy céloz és lő és talál. Ehhez képest ma volt olyan, hogy 7 találatom volt M103-al direkt hasat és tornyot lőttem, de semmi. legtőbbször elmegy a lövésem a vakvilágba.. Igeaz egy vasat sem fizettem amióta bent vagyok, arany lőszert sem igazán használok, de ez azért túlzás. ja és ha arannyal lövök az is lepattan.. Valahogy furcsán mennek a lövedékeim. Jactor mod pack-et használok kifejezetten szeretem, de pl össze-vissza megy a célkereszt.. az ellen meg lő és talál..
    Szóval ha van valakinek ötlet, segítsen! Előre is köszi
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    GAgyiXyXy
    • Tankos
    · 9 éve
    Jackal! A Konklúziót mi a alpján vontad le? Mert szerepelnek benne jó, nagyon jó és szar tankok is. Nem világos számomra. Az elvárt WN8 hol van leírva? Mert én csak átlagokat látok, nem azt akartad írni? "keressünk egy alacsony átlag WN8-al rendelkező tankot"...?
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.